km/óra
  2024.12.22., vasárnap  •  Zénó napja
Szoboszlai: büszke vagyok a csapatra

Szoboszlai: büszke vagyok a csapatra

Szoboszlai Dominik, a magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya azt mondta, büszke az együttesre és a társaira, mert olyan választ tudtak adni a németektől szombaton elszenvedett 5-0-s vereségre, amire ő maga is számított.

A Liverpool 23 éves középpályása a Nemzetek Ligája A divíziójának második fordulós mérkőzése, a Bosznia-Hercegovinával a Puskás Arénában játszott keddi 0-0 után úgy fogalmazott, a csapat elindult a jó irányba, amit folytatni szeretne.

"Természetesen mindenki jobban örült volna a három pontnak, de szerintem nem megszokott, hogy a válogatott egy olyan vereség után, mint amilyen a németországi volt, ennyire motiváltan és ilyen küzdőszellemmel játszik"

Szoboszlai kiemelte, nemcsak az ő szabadrúgásból elért kapufája, hanem az összes kimaradt helyzet "idegesíti", ugyanakkor azt pozitívan kell értékelni, hogy a bosnyákok ellen ilyen sok lehetőséget tudtak kidolgozni.

"Minden szurkolónak köszönjük, aki eljött a stadionba, mert az ilyen nehéz időszakokban van rájuk igazán szükségünk"

- fogalmazott, egyúttal azt is elárulta, hogy a mérkőzésen mindent pontosan úgy sikerült megvalósítaniuk, ahogyan azt a kezdő sípszó előtt, illetve a félidőben megbeszélték és eltervezték az öltözőben.

Szoboszlai dicsérte a meccset végigjátszó, mindössze másodszor válogatott Nikitscher Tamást, akinek szombaton - mint mondta - nem volt könnyű dolga a németek ellen beszállni az első válogatottsága alkalmával. "Le a kalappal előtte, mert ma szerintem olyan teljesítményt nyújtott, amire senki nem számított"

Nagy Zsolt, a Puskás Akadémia szélsője elmondta, bosszantja, hogy két lövése közül egyikből sem lett gól, mert ha legalább az egyik a hálóban köt ki, akkor a magyar válogatott nagy valószínűséggel megnyerte volna a meccset.

"Az ellenfél meglehetősen passzív volt, átadta a területet, és sajnos a kapusuk volt ma a legjobb közülük, gratulálok neki" - nyilatkozta a 31 éves játékos. "Ennyi helyzet alapján, ha egy góllal is, de nyerni kellett volna, úgyhogy ez most számomra olyan, mint egy vereség. Úgy gondolom, hogy a játékunkkal nem volt probléma, csak az eredményességünkkel."

Nagy elárulta, a hétvége során igyekeztek kielemezni és átbeszélni a németországi mérkőzésen elkövetett hibákat, amelyeken próbáltak javítani, érzése szerint ez sikerült is.

"A szövetségi kapitány is azt mondta, hogy felemelt fejjel távozhatunk a stadionból, mert mindent megtettünk, de természetesen egy kicsit csalódottak vagyunk az eredmény miatt" - mondta a Puskás Akadémia labdarúgója.

A magyarok két kör után egy ponttal a 3. csoport negyedik helyén állnak. Legközelebb október 11-én a hollandokat fogadják, három nappal később pedig Boszniában vendégeskednek.

(MTI)

Fotó: MTI

 

kapcsolódó cikkek
Gól nélküli döntetlen a bosnyákok ellen: Ez az alap - értékelt Rossi
Gól nélküli döntetlen a bosnyákok ellen: "Ez az alap" - értékelt Rossi
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott Bosznia-Hercegovinával a Puskás Arénában kedden, a Nemzetek Ligája A divíziójának második fordulós mérkőzésén.
címkék
kapcsolódó cikkek
Gól nélküli döntetlen a bosnyákok ellen: Ez az alap - értékelt Rossi
Gól nélküli döntetlen a bosnyákok ellen: "Ez az alap" - értékelt Rossi
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott Bosznia-Hercegovinával a Puskás Arénában kedden, a Nemzetek Ligája A divíziójának második fordulós mérkőzésén.
Savaria Fórum 33. évfolyam 45. szám - 2024.12.20.
Savaria Fórum 33. évfolyam 45. szám - 2024.12.20.
tematikus oldalak