Szombathely by night: a kijárási tilalom első órái a vasi megyeszékhelyen

Felszerelkezve a szükséges dokumentumokkal (ennek a nemzetnek az egyik legnagyobb tragédiája, hogy folyton papír kell, abból is az éppen megfelelő, hiszen nem árt tudni az aktuális direktívát, mert különben könnyen az egyik vagy a másik oldalon találjuk magunkat), újságíró- és fotós eszközökkel vágunk neki a szombathelyi éjszakának szerdán kilenc után, hogy dokumentáljuk, milyen is a kijárási tilalom első pár órája. Hosszú pályafutásunk során ilyen helyzet nem sűrűn fordult elő, az ugyan megesett már, hogy éjszaka elmentünk a benzináremelés miatt sorban állókat fotózni, aztán mire reggel lett, kitört a taxisblokád, és egymás hegyén-hátán tornyosultak a kocsik a Borostyán előtt meg a Népfront utcában az Ifákkal, a Zsukokkal, a Tátrákkal  elegyítve. 

Most nem feltételezünk hasonló következményt túránk után, hiszen az osztrák minta alapján bevezetett megoldásoknak az a céljuk, hogy a vírus terjedésének gátat szabjanak, ami a többség számára elfogadható irány. Hogy a gyakorlati megvalósítás hogyan néz ki majd a fentiek tükrében, az egy másik menet lesz, hiszen épp szerdán derült ki, hogy bár családilag nem szabad tömörülni, de falusi futballmeccseket azért lehet rendezni, az egy nappal korábban bejelentett szövetségi stop ellenére is. Az ilyen erősen kontakt- és küzdősport jellegű eseményeknek az egyik sajátossága a sportszerű sörözés, a hardcore szotyizás, a kötelező tutulás, a játékvezetői kar verbális és alkalomadtán tettleges bántalmazása mellett, hogy az öltözőkben a helyszűke miatt néha nagyobb a zsúfoltság, mint a Kék Osztriga Bár férfi mosdójában a hölgyválasz felkonferálása után, ami azért nem tűnik annyira hathatós védelmi intézkedésnek, de hátha mégis sikerül összezavarni vele a vírust. 

De ezzel most nem foglalkozunk, megyünk megörökíteni a pillanatot (avagy tetten érni élet velejét vagy mit), amiről gyanítjuk, hogy nem lesz egyszerű, mert a kijárási tilalom, mint olyan, alapvetően nélkülözi a személyes jelentétet, jobb esetben. Ennek megfelelően azt tapasztaljuk, hogy a Hunyadi út annyira üres, hogy felzokogva Pataky Attila után kiált a sárga lámpáival, kóbor buszok azért előkerülnek, sőt, személyautók is igyekeznek valahova, de azért inkább a zombifilmek hangulata dominál, Walking Dead lájt. Gyalogost alig látni, nagyjából így fest az egész belváros – de Szombathely alapból nem egy bulinegyed, pár nyári hetet, néhány rendezvényt és szórakozóhelyet leszámítva amúgy sincsen túlságos pezsgés. Ennek okait nem itt és most szeretnénk megfejteni és taglalni, mindenesetre így volt ez megboldogult ifjúkorunkban, aztán a kicsit komolyabb években is, és úgy tűnik, most, amikor beérünk önnön Coelho-korszakunkba, és annyira bölcsek vagyunk, hogy már csak saját magunkat idézve tudunk csak megnyilvánulni, vagyis most, e pillanatban sem veti szét az élet Savaria ősi városát. 

Elindulunk Kőszeg felé, az úton alig járnak, hiszen nagyon nincsen hova menni,  a munkahelyeken kívül más nem igazán maradt nyitva, ahogy a körgyűrűre hajtunk, azért megsűrűsödik a forgalom. Fél tíz elmúlt, sokan igyekeznek a gyárakba a műszakváltásra, a felvételen sárga és piros fénycsíkot húzó kocsik le is kanyarodnak a kuplungos cég parkolójába. Kamionok gördülnek a felüljáróról, a szupermarket parkolója üres, a fémkapuk alatt nem férnek át a monstrumok, pár ukrán, litván, talján furgonos slisszolt csak be a kötelező alváspenzumra. Kolléga rendületlenül filmez és egyben gyúr is, hiszen a Csaba úton komoly kihívás tartani a kamerát (ne rángasd a kormányt, szól John Ford helyi kiadásának szakszerű utasítása, pedig csak a hepére jött pár hupa is), az éjszakai osztagok itt is készülődnek a munkára.
 

Visszatérve a városba, megint eltűnnek az autók, nagyjából olyan az egész, mintha késő éjszaka lenne – de az is lehet, hogy nagyjaink stikában bevezették a vlagyivosztoki időzónát, hogy Vlagyimir bácsi hadd örvendjen egy kicsit. A Paragvári üres, a Szűrcsapó (konkrét levélcímzés szerint: Szűrcs Apó Street) szintén, a Bem Józsefen egy kocsi jön szembe, de aztán gyorsan behúz az egyik garázsba. A Váci platánfái pedig fokozzák a horrorhangulatot: szinte várjuk, hogy egyszer csak előrontson egy vérbohóc figura, és a motorblokk elfogyasztása után a személyzetet is felzabálja nagy és véres küzdelemben.
Aztán majd a fináléban a kutyával is végez, merthogy őt is elhoztuk, rémfilmbe mindenképpen kell egy, továbbá a kijárási tilalom idején kiváló passzport, levisszük Morzsit orgonabokrok és a bús őszi táj tövibe, mert az teljesen legál. (Újságíró kolléga hétfőn kiakadt, hogy miért a kutyaséta a központi kérdés, de hát az esetleges pisistopon felbőszült gazdikkal még nagy és bölcs vezérünk sem mert ujjat húzni, pedig ő nagyjából senkitől sem fél, Sorostól Brüsszelen át már mindenki és minden meg volt verve és ostromozva általa.) 

A Haladás Sportkomplexumban (akiknek kimarad az életükből az úrfi-korszak: sportkomplexus) még van fény és élet, versenyszerűen lehet sportolni továbbra is, ami azért az igazolás nélküli amatőröknél okoz némi homlokráncolást. Közben kiérünk a Körmendi útra, behajtunk a benzinkútra – azon kivételes egységek egyike, amelyek nyitva tarthatnak. Hogy mekkora lesz az éjszakai forgalom a kijárási tilalom idején, az majd kiderül, a személyzet szerint nyolc előtt volt egy nagy roham a bolti részlegen, sokan még nem szoktak hozzá, hogy az üzletek ezután hét órakor bezárnak. A parkolóból nézzük, hogy a tízórás zárás után hazaindul a műszak a közeli gyárból, aztán mi is odébbállunk. Amúgy ilyenkor mindig felpezsdül a város, ez az esti ritmusa, előbb a személykocsik, aztán 20-30 perc múlva az utolsó buszok is elhagyják az utcákat. Most sincsen másként, már csak fotókra vadászunk, kolléga keresi is a legjobb beállításokat, hogy a kijárási tilalom, mint olyan, képbe legyen foglalva, de nagyon.

Leállunk a Hunyadin, pár gyalogos még elsiet mellettünk, nézik az állványra szerelt masinát, egy-két biciklis is tovasuhan, majd lassan cammogó jármű tűnik fel a külső sávban. Nem siet, szép nagy, akár egy fémmasztodon, komoly kerekeken gördül, amikor közelebb ér, akkor látszik, hogy ez bizony egy az egyben Antal Nimród filmjéből, A szállítmányból megszökött páncélkocsi, csak átmázolták, és ráfestették az oldalára, hogy TEK.  

Szívesen bekopognánk az oldalajtón, hogy hát mi is mennénk vele egy kört, ha már adtunk vállalkozásunk adóiból némi hozzájárulást a beszerzéshez, de nyilván odabent ezt nem díjaznák annyira a marcona hadfiak, így hát marad a fotózás és annak megállapítása, hogy Szombathely simán bevállalta a kijárási tilalmat, aki tehette, otthon maradt, vagy előbb-utóbb hazaért, még csak rendőri erők sem kellettek mindehhez. Így teszünk magunk is: megfelelő hangulatba és idegállapotba kerülve bepöccintjük a zenei egységbe a Trentemoller úr Late night cab driving című darabját, és húzunk otthonunkba nyugovóra térni papírokkal és kutyával együtt. 

Török Tibor

Fotók: Nagy Jácint