km/óra
  2024.10.05., szombat  •  Aurél napja
Szuhai Viktor is arra kérte Hendét, mutassa be a szerződést, vagy jelentse fel őt is

Szuhai Viktor is arra kérte Hendét, mutassa be a szerződést, vagy jelentse fel őt is

Ezúttal Szuhai Viktor (DK) tartott sajtótájékoztatót dr. Hende Csaba tóparti házánál: az ingatlan akkor került reflektorfénybe, amikor nemrégiben a kormánypárti képviselő felesége lakásában mutatta be a médiamunkásoknak, hogy szombathelyi lakos. 

A Csónakázótónál fekvő, örökölt családi házról Hende ekkor azt mondta,  " anagy házat pedig bérbe adjuk". A képviselő 2016-os vagyonnyilatkozatában szerepelt is ebből származó bevétel, előtte és utána nem.


Ennek okáról újságírói kérdésre Hende úgy nyilatkozott: "a hasznosítás jogát átruháztam egy magánszemélyre, ezért ő a bérbeadó. Ennek a tulajdoni lapon nem kell szerepelnie. Minden teljesen törvényesen történt, bérbeadó minden fillér után megfizeti az adót." 

Erre reagált Momentum és közölte, feljelentést tesznek Hende Csaba, amire válaszul a képviselő bejelentette feljelenti momentumosokat - és a rágalmakat közlő sajtóorgánumokat is. 
 

Csütörtökön dr. Horváth Attila tartott az ügyben sajtótájékoztatót, ő arra szólította fel Hendét, hogy hozza nyilvánosságra a szerződéseket, vagy jelentse fel őt is. Hende válaszában közölte, az utóbbinak, nem szívesen, de eleget tesz.


Szombat délelőtt Szuhai Viktor (DK) szólalt meg az ügyben, mivel, ahogy fogalmazott, dr. Horváth Attila kérdéseire semmitmondó válaszok érkeztek Hende Csabától. Szuhai szerint a képviselő hol ezt, hol azt mondja, amikor múlt nyáron a Markusovszky utcai (a felesége lakása ennek közelében található) híd felújítása kapcsán szóba került, hogy nem véletlenül került ez a csomagba, akkor Hende úgy nyilatkozott, ez rágalom, mivel sok-sok kilométerrel távolabb van a háza. Most olyan információk derültek ki, hogy ez a ház ki van adva, más adja ki, külföldi munkavállalóknak. Szuhai szerint nem az a kérdés, hogy a kiadás megfelel-e jogszabályoknak, hanem az, hogy a feltett kérdésekre nem érkezett érdemi válasz, ezért azt kérte Hendétől, feleljen Horváth Attila kérdéseire.
 

Szuhai emlékeztetett arra, hogy Hende Csaba a 2019-es önkormányzati kampányban széles közönséggel mondatta ki Nemény Andrásról, hogy hazaáruló, azt állítva az akkor még polgármesterjelölt Neményről, hogy azért tárgyal Brüsszelben, hogy migránsokat telepítsen Szombathelyre. Erre most úgy értesültünk, hogy külföldi munkavállalóknak laknak a képviselő házában, mondta a városi képviselő. Szuhai úgy fogalmazott, hogy személy szerint elege van abból, hogy a regnáló hatalom képviselői nem felelnek a feléjük intézett kérdésekre, majd azzal zárta a tájékoztatóját, szolidáris Lukács Dániellel és Horváth Attilával, egyben arra kérte Hendét, hozza nyilvánosságra a szerződéseket, vagy jelentse fel őt is.  

címkék
Savaria Fórum 33. évfolyam 34. szám - 2024.10.04.
Savaria Fórum 33. évfolyam 34. szám - 2024.10.04.
tematikus oldalak
legfrissebbek
Debrecenben vesztette el veretlenségét az SZKKA
A női NB/I-es kézibajnokság 4. fordulójában Bo Rudgaard együttese Debrecenben lépett pályára. A házigazda teljesen megérdemelten nyert.
Magyar Péterék tüntetése a propaganda ellen - "Akkor lesz demokrácia, ha a Tiszáról élőben közvetít a Duna TV.”
Hadházy Ákos és Nagy Bandó András is felszólalt Magyar Péter pártjának a propagandasajtó tevékenység elleni, az MTVA székház előtt tartott szombat délutáni tüntetésén, amit a közmédia már előre úgy harangozott be, hogy a Tisza Párt rohamosztagai baltával és csákánnyal támadnák meg a Kunigunda utcai központot.
Hengerelt a futsalválogatott Ausztria ellen a Haladás Sportkomplexumban
Férfi futsalválogatottunk jó játékkal, látványos gólokat szerezve 11-0-ra nyert Ausztria ellen a két csapat szombathelyi, első felkészülési mérkőzésén.
Herényi Esszenciák 2024: fókuszban a városrész értékei
Újfajta közösségépítő és edukációs programmal rukkolt elő a Herényiek Háza: a Herényi Esszenciák háromnapos eseménysorozaton a városrész múltjának, jelenének és jövőjének értékeivel - tradíciókkal, emberekkel, csapatépítő játékokkal, gasztro kalandokkal - találkozhattak a kilátogatók.
Volánbusz: hamarosan az összes helyközi járaton lehet majd kártyával fizetni
Várhatóan az ősz végig lezárul a POS-terminálok telepítése a Volánbusz járművein, így hamarosan már az összes helyközi járatukon lehet majd fizetni bankkártyával vagy okoseszközzel.