Több mint 4500 cég igényelt már gyorskölcsönt
Az igénylők leginkább a vendéglátás, a kiskereskedelem, illetve a turizmus területén működő vállalkozások közül kerülnek ki. A legfrissebb összesítések szerint a folyósított átlagos hitelösszeg 9 millió forint, és elsősorban a közép-magyarországi, a dél-alföldi és a nyugat-dunántúli régióban tevékenykedő vállalkozások élnek a kedvezményes hitel nyújtotta lehetőséggel.
A hitelprogram legfontosabb előnyei, hogy a végig nulla százalékos kamatozású hitelt 100 százalékos előleggel, 3 éves türelmi idővel a visszafizetésre, és gyorsított ügyintézéssel folyósítják az MFB partner pénzintézetei az MFB Pontok hálózatán keresztül az egész országban - hívta fel a figyelmet a a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Az április 12-én újranyitott hitelprogram likviditási termékváltozatának 34 milliárd forintos keretösszegét már teljes egészében lekötötték a vállalkozások. Több mint 800 vállalkozás kapott segítséget likviditási gondjainak enyhítésére, az átlagos ügyletméret 50 millió forint volt - közölte a bank.
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.