km/óra
  2024.10.06., vasárnap  •  Brúnó, Renáta napja
Tragédia: egy 13 éves sárvári fiú esett folyóba és vesztette életét Norvégiában

Tragédia: egy 13 éves sárvári fiú esett folyóba és vesztette életét Norvégiában

Apja ugrott elsőként a fiú után, aki egy kőre állva akart fényképet készíteni, de elvesztette az egyensúlyát és a vízbe esett.

Kedden jelentek meg az első hírek arról, hogy meghalt egy 13 éves magyar fiú kirándulás közben Norvégiában. A rendőrség tájékoztatása szerint fotót akart készíteni, ezért egy sziklára állt, de megcsúszott és a Bondhuselva folyóba zuhant. Azonnal elsodorta a víz a fiút, de sikerült kimenteni és a Haukeland kórházba szállították, de az életét sajnos már nem tudták megmenteni.

Azóta további részletek is kiderültek a tragédiáról. A család Sárváron él, a tinédzser volt a szülők egyetlen gyermeke. Most ment volna nyolcadik osztályba, zeneiskolába is járt, a helyiek elmondása szerint okos és udvarias volt a fiú, aki mindig köszönt a szomszédoknak – derült ki az RTL Híradó riportjából.

A helyi rendőrkapitány, Sigurd Borve elmondta, a család a turistaútvonalon sétált, a fiú pedig előre ment, hogy fotót készítsen. A folyóban lévő kövek egyikére állt, de elvesztette az egyensúlyát és a vízbe esett. Az áramlat azonnal elragadta, majd néhány méter után elsüllyedt.

Az apa ugrott elsőként a fiú után, majd egy másik felnőtt is a segítségükre sietett. Az első egységek 15-20 percen belül megérkeztek, de szükség volt egy másik csapat bevetésére is, mert rengeteg a szikla a folyóban és a sodrása is rendkívül erős. Két órával később a második csapat tudta kihúzni a vízből a fiút, aki kórházba szállítottak, de már nem lehetett megmenteni az életét – mondta a rendőrkapitány.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium azt írta az RTL megkeresésére, hogy a nagykövetség kapcsolatban áll a családdal és kész minden lehetséges segítséget megadni a hozzátartozóknak.

 

Címlapfotó: illusztráció/Pixabay

Savaria Fórum 33. évfolyam 34. szám - 2024.10.04.
Savaria Fórum 33. évfolyam 34. szám - 2024.10.04.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathelyi gyógyszerész lett a Miss Universe Hungary 2024 győztese
Dr. Kenéz Nóra Szombathelyen született, itt is nőtt fel, és bár jelenleg Budapesten él, szíve mélyén Szombathelyet tartja igazi otthonának. Tavaly harmadik lett, idén már az ő fejére került a korona és ő képviseli majd hazánkat Mexikóban a világversenyen.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
Öt napig nem lesz fűtés és melegvíz az alábbi szombathelyi házakban és intézményekben
Hibaelhárítás miatt -- áll a Szomtáv szerdai közleményében.
Magyar Péter szombatra tüntetést hirdetett az MTVA székházhoz, élőben olvasná be követeléseiket
Tüntetést szervez október 5-én, szombaton 15.00-tól Magyar Péter és a Tisza Párt a közmédia óbudai székházához, ezt a pártvezető egy Facebook-posztban jelentette be. A Tisza Párt elnöke propagandagyárnak nevezte a közmédiát, és azt írta, hogy aki szabad országot szeretne a gyerekeinek, az velük tart.
legfrissebbek
Védd a gyermeket! – szakmai konferenciát tartottak a Városházán
Hogyan lehet felismerni, ha egy gyermek bántalmazást szenved el? Milyen jelekre kell odafigyelni, és gyanú esetén mi a teendő? Ez volt a témája a Védd a gyermeket! című szakmai konferenciának, amit a Szombathelyi Egyesített Bölcsődei Intézmény szervezett a dolgozók számára csütörtökön. Az volt a cél, hogy érzékenyítsék a kisgyermeknevelőket, és egységes gondolkodás alakuljon ki a gyermekbántalmazásról.
Viktória FC: fájó kupabúcsú az Astra ellen
A szombathelyiek végig mezőnyfölényben futballoztak és veszélyesebbek voltak ellenfelüknél, ráadásul két ízben is a kapufát találták el, a gólokat azonban az üllőiek szereztek és 2-0-s győzelmükkel a következő körbe jutottak.
Kamper Lajos rézkarcaiból nyílt kiállítás a könyvtárban
Kiállítás nyílt Kamper Lajos rézkarcaiból csütörtökön a Berzsenyi Dániel Könyvtárban.
Élménypedagógia: a konferencia, amelyik közönségből közösséget teremt
Negyedik alkalommal gyűltek össze szombaton a szakemberek a Kámoni Arborétum Ökoturisztikai Látogatóközpontjában, hogy részt vegyenek a Nyugat-magyarországi Élménypedagógiai Konferencián és Szakmai Műhelyen. Ez az az élménypedagógia konferencia, amelyik közönségből közösséget teremt, hangsúlyozták a szervezők. A rendezvény dr. László Győző alpolgármester nyitotta meg.
A Felcsút II. is simán verte a Haladást
Az NB/III Észak-Nyugati csoportjában a zöld-fehérek ma Felcsúton képnek pályára. A hazaiak simán nyertek, a Hali ismét nem szerzett gólt. A végeredmény 3-0.