km/óra
  2024.09.09., hétfő  •  Ádám napja
Trónfosztás és hazai győzelem a IV. Savaria Nemzetközi Ifjúsági Tornán a fiúknál (képgalériával)

Trónfosztás és hazai győzelem a IV. Savaria Nemzetközi Ifjúsági Tornán a fiúknál (képgalériával)

Az Illés Akadémia U17-es együttese a mezőny valamennyi tagját, köztük a háromszoros címvédő szlovén NK Maribort is maga mögé utasította a rangos nemzetközi megmérettetésen és így itthon tartotta az első helyet, valamint az ezért járó vándorserleget.

 

Július utolsó két napján immáron negyedszerre került megrendezésre a fiúk számára a Savaria Nemzetközi Ifjúsági Labdarúgó Torna. Az Illés Akadémia által szervezett eseményen hat csapat mérte össze erejét az U17-es korosztályban. Az Illés Akadémia mellett az osztrák Burgenland, a lengyel Stal Mielec, a cseh 1. FC Slovacko, a szlovák Slovan Bratislava, valamint az első három viadalt egyaránt megnyerő, így háromszoros címvédő szlovén NK Maribor küzdött az elsőségért. Az együttesek körmérkőzéseket játszottak egymással, ezek után alakult ki a végső sorrend. 

 

A hazai alakulat, a Kovács László vezette Illés Akadémia U17 mindent elkövetett, hogy összejöjjön a trónfosztás, efelé pedig már az első nagy lépést tettek, ugyanis az első nap két mérkőzése után hat ponttal, azaz százszázalékos mérleggel várhatták a folytatást. Szerda délelőtt aztán jöhetett az NK Maribor elleni rangadó, amely nagy küzdelmet igen, gólt azonban nem hozott, 0–0-val zártak a felek, ami azt jelentette, hogy holtversenyben 7-7 ponttal állt az Illés Akadémia és a Slovan Bratislava gárdája. A délutáni etapban aztán a házigazda ugyan elszenvedte első vereségét a Burgenlandtól, ám a pozsonyiak is alulmaradtak - épp az NK Mariborral szemben - , ami azt jelentette, hogy a torna első helyéről az Illés Akadémia - Slovan Bratislava összecsapás döntött. Ez az ütközet egyetlen találatot hozott, ezt a zöld-fehérek szerezték, akik így letaszították az NK Maribort a trónról és itthon tartották az első helyet és az ezért járó vándorserleget. Emellett egy különdíjat is bezsebeltek, a torna gólkirálya ugyanis egy sorsolás után Sági Marcell lett, aki a szlovén Luka Zidariccal holtversenyben háromszor zörgette meg az ellenfelek kapuját.

 

A díjakat dr. László Győző, Szombathely Megyei Jogú Város sportért is felelős alpolgármestere, Illés Béla, az Illés Labdarúgó Akadémia alapító-igazgatója, valamint Tóth Miklós operatív igazgatók adták át. 

 

Az Illés Akadémia U17 tornagyőztes csapata: Őri Krisztofer, Pikács Márk – Bolla Áron, Hende Dániel, Kelemen Gergő, Kelemen Mirkó, Klement Dávid, Krone Niklas, Markó Martin, Molnár Levente, Nyári Olivér, Papp Máté, Sági Marcell, Sipos-Kiss Dániel, Söptei Bálint, Szele Máté, Szép Ákos, Szilvási Ámos, Szücs Péter, Tasnádi Áron, Tóth Erik, Tóth Kornél.

A szakmai stáb: Kovács László vezetőedző, Havasi Márton elemző edző, Elek Zsolt erőnléti edző, Németh Gábor kapusedző, Vörös Márk masszőr.

 

A torna végeredménye:

1. helyezett: Illés Akadémia

2. helyezett: NK Maribor (szlovén)

3. helyezett: Fussballakademie Burgenland (osztrák)

4.helyezett: Slovan Bratislava (szlovák)

5. helyezett: 1. FC Slovacko (cseh)

6. helyezett: Stal Mielec (lengyel)

 

A torna különdíjasai:

A torna legjobb góllövője: Sági Marcell (Illés Akadémia)

A torna legjobb játékosa: Jaka Premrl (NK Maribor)

A torna legjobb kapusa: Jonas Kollar (Fussballakademie Burgenland)

 

 

Fotó: Pataki Gergő

Savaria Fórum 33. évfolyam 30. szám - 2024.09.06.
Savaria Fórum 33. évfolyam 30. szám - 2024.09.06.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Van olyan szombathelyi iskola, ahol a hőség miatt rövidített oktatásra állnak át a héten
A héten eddig általánosan délután tapasztalat 32-33 Celsius fokos tantermi hőmérséklet miatt szerdától péntekig 30 perces rövidített órkat tartanak, a 7-8-9. órák pedig el is maradnak a szombathelyi ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumban, tájékoztatta ma a szülőket, diákokat Papp Tibor igazgató.
Óriási tűz pusztít a Kemenesalján - videókkal, fotókkal
Hatalmas területen, mintegy 250 hektáron tombol a tűz csütörtök délelőtt óta Vönöck-Kenyeri-Csönge térségében. A legmagasabb fokú, 5-ös riasztással, nagy erőkkel a helyszínen dolgozó tűzoltóknak több területet fel kellett adniuk, mert a lángok lakott részek felé közelítettek. Csönge határában egy sertéstelep került veszélybe, a hatalmas füst 50 kilométerről is látszik.
Hatalmas tűz pusztított Csönge térségében, éjfélre a lángokat sikerült megfékezni (frissítve)
Tegnap éjfélre sikerült megfékezni a lángokat Csönge térségében, több száz tűzoltó és önkéntes segédkezett az oltási és mentési munkálatokban. Az oltást a feltámadó szél is nehezítette. A lángok a közeli fenyőerdőt is elérték, a tűzzel érintett terület nagysága estére elérte a kétszázötven hektárt.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Megsemmisült a fenyves, állatok pusztultak el a Csönge és Kenyeri között tomboló tűzben
A tegnapi erdőtűz Csönge és Kenyeri között órási pusztítást hagy maga után. A tűzoltók most is küzdenek a lángokkal, a tűz karácsonyfatelepeket pusztított el, a vadelhullás is jelentős. A Szombathelyi Erdészeti Zrt. által kezelt 10 hektáros állami terület erdei fenyvese is megsemmisült, olvasható az erdészet közösségi oldalán.
legfrissebbek
Tűz volt Szombathelyen a repülőtér mellett
Feltehetően egy illegálisan lerakott szemétkupac gyulladt ki Szombathely közelében, a repülőtér mellett, egy hektáron égett előbb az ott tárolt hulladék, később az aljnövényzet, bokros, bozótos részek. A tűzoltók megakadályozták, hogy a lángok átterjedjenek a szomszédos mezőgazdasági területre, ami mellett már a kifutópálya van, tudósít a 112Press.hu.
Közel 1000 hektár érintett a csöngei erdőtűzben, az agrártárca segítséget ígért
Az Agrárminisztérium 10 milliárdos keretösszegű helyreállítási pályázattal segíti azokat a gazdákat, akiknek erdőtűz, aszály vagy valamilyen biológiai károsító pusztította el az erdőállományát, mondta Zambó Péter, a tárca államtitkára ma Csöngén, ahol negyedik napja több százan dolgoznak az év legnagyobb szabadtéri tűzének eloltásán. A károkat még becsülni sem tudják, az erdők helyreállítása sokáig eltarthat.
Esővel és lehűléssel érkezik az őszi idő
Esővel, széllel és lehűléssel kezdődik a jövő hét, majd szerdán már ismét sok napsütés várható. A hét második felében kiadós esőre kell számítani, sokfelé lesz erős a szél és a legmelegebb órákban is mindössze 20 Celsius-fok körül alakul a hőmérséklet, derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.
Súlyemelő világbajnok lett Masters korosztályban dr. Rosanics Pèter
A Haladás VSE sportolója ráadásul nyolc új masters országos rekordot is felállított verseny közben.
Nagy parkolási változás készül a Derkovitson
Egyelőre próba jelleggel vezetné be a Derkovits-városrész általa képviselt részein Czeglédy Csaba önkormányzati képviselő, hogy estétől reggelig legyen szabályozva a parkolás, oly módon, hogy háztartásonként maximum két gépjárművel lehessen megállni. A politikus erről közösségimédia oldalán írt.