km/óra
  2024.09.15., vasárnap  •  Enikő, Melitta napja
Új kültéri fitneszparkot alakítottak ki a Joskar Ola-lakótelepen

Új kültéri fitneszparkot alakítottak ki a Joskar Ola-lakótelepen

Több mint egymillió forintos beruházással új kültéri fitneszpark létesült a Joskar Ola-lakótelepen. Az önkormányzat, a parkfenntartó, helyi vállalkozók és a városrész alapítványának összefogásának köszönhetően három sporteszköz és pihenőpadok is az aktív pihenésre vágyók rendelkezésére állnak.

 

Kültéri sporteszközökkel gazdagodott a Joskar Ola-lakótelep, amiket már ki is próbálhattak az érdeklődők. Az ötlet nyolc évvel ezelőtt született, a kivitelezésre, az eszközök beszerzésére és telepítésére viszont várni kellett. A városrészen ezzel tovább bővült a sportolási lehetőségek köre.


Kelemen Krisztián önkormányzati képviselő elmondta, hogy 2016-ban adtak át szintén alapítványi beruházás keretében a Mikes Kelemen utca 3. szám mellett egy street workout pályát. Ez a pálya inkább a saját testsúlyos gyakorlatokra megfelelő és már akkor jelezték felé - az idősebb korosztály aktív tagjai - hogy szükségük lenne nekik is egy fitneszparkra, mint amilyen például a Csónakázó-tónál is található, ahol egy picit át tudják mozgatni magukat.


A horvát iskola mellett három új sporteszköz áll rendelkezésre: kerékpár, elliptikus tréner és taposógép. Elsősorban az idősebb korosztályt célozták meg a fejlesztéssel, de bárki használhatja a sportszereket. A parkfenntartó pihenőpadokat is telepített a közelbe.


Bakos Ildikó, a Joskar Ola Alapítvány elnöke hozzátette, hogy nagyon sokat járták a várost és látták, hogy az idősebb korosztály mennyire szívesen használja ezeket a városszerte elhelyezett sporteszközöket. S úgy gondolták, hogy mivel nagyon kiesik a Joskar Olától, ezért szeretnék ők is létrehozni itt egy fitneszparkot az idősebb korosztályt megcélozva. De természetesen ugyanúgy a fiatalok is tudják használni az eszközöket. Pihenőpadokat rakattak köréjük és itt a szomszédságban van mindjárt a játszótér, tehát kellemes a hasznossal össze van kötve. 


A Joskar Ola Alapítvány és az önkormányzat mellett helyi vállalkozók támogatásával valósult meg az 1,2 millió forintos beruházás. További ötletek is tervben vannak: pingpong- és teqball asztal, valamint idővel akár gumiborítású kosárlabdapálya is létesülhet, ha meglesz hozzá az anyagi háttér.


Forrás: SZTV

Savaria Fórum 33. évfolyam 31. szám - 2024.09.13.
Savaria Fórum 33. évfolyam 31. szám - 2024.09.13.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Iskolajárat megy mától a Déli városrészről
A mai naptól iskolajárat közlekedik a 21-es járat előtt 5 perccel, 6:38-kor a Sport térről, írja közösségi oldalán a Blaguss Agora Hungary.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Hatalmas tűz pusztított Csönge térségében, éjfélre a lángokat sikerült megfékezni (frissítve)
Tegnap éjfélre sikerült megfékezni a lángokat Csönge térségében, több száz tűzoltó és önkéntes segédkezett az oltási és mentési munkálatokban. Az oltást a feltámadó szél is nehezítette. A lángok a közeli fenyőerdőt is elérték, a tűzzel érintett terület nagysága estére elérte a kétszázötven hektárt.
Óriási tűz pusztít a Kemenesalján - videókkal, fotókkal
Hatalmas területen, mintegy 250 hektáron tombol a tűz csütörtök délelőtt óta Vönöck-Kenyeri-Csönge térségében. A legmagasabb fokú, 5-ös riasztással, nagy erőkkel a helyszínen dolgozó tűzoltóknak több területet fel kellett adniuk, mert a lángok lakott részek felé közelítettek. Csönge határában egy sertéstelep került veszélybe, a hatalmas füst 50 kilométerről is látszik.
Itt az összefoglaló videó a brutális csöngei tűzvészről
A hatalmas, Kenyeri-Vönöck-Csönge térségében pusztító tűzben két nap alatt közel 250 hektár égett le, a károk összesítésée csak ezután kezdődhet meg. Az utómunkákon jelenleg is több tűzoltó egység dolgozik. A 112Press.hu készített drónos összefoglaló videót a példátlan tűzvészről.
legfrissebbek
Horváth Zoltán Emléktorna: harmadik lett a Falco
A harmadik helyért játszhatott a Falco kosárcsapata a Horváth Zoltán emléktornán, miután pénteken hosszabbításban kikapott a német Rasta Vechta együttesétől.
Az elmúlt két napban 10-15 Celsius-fokkal esett vissza a hőmérséklet
Az elmúlt két napban 10-15 Celsius-fokkal esett vissza a hőmérséklet a hét elejéhez képest – közölte a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán szombaton.
Aki teheti, ne induljon útnak Vas megyében az erős szél miatt!
Szombaton délben ülésezett a Vas Vármegyei Területi Védelmi Bizottság operatív munkacsoportja Szombathelyen a Megyeházán, derül ki abból a videóból, amit a Vas Vármegyei Kormányhivatal közösségi oldalára töltöttek fel. Ebben azt kérik, hogy ma késő délutántól, aki teheti, ne induljon útnak az erős szél miatt.
Edzőmérkőzéssel hangolódnak a pingvinek a bajnoki szezonra
A visszaszámlálás elkezdődött, a hétvégén Szombathelyen is elindul a 2024-25-ös jégkorong bajnoki szezon, olvasható a Szombathelyi Pingvinek Jégkorong Klub közleményében.
A bizonytalan előrejelzés nehezíti az árvíz elleni védekezési felkészülést
A ciklon gyors változása megnehezíti a csapadékmennyiség előrejelzését, a vízügy ennek ellenére nagy erőkkel folytatja a felkészülést az érkező árhullámok elleni védekezésre. Mosonmagyaróvár védelmében a Lajta-szükségtározó megnyitását is előkészítik szakembereink. Az Országos Műszaki Irányító Törzs mai ülésére a társszervek képviselői is meghívást kaptak, hogy egyeztessenek a vízüggyel, hogy ha szükség lesz rá, hogyan tudnak segíteni az árvízvédelmi munkában, áll az Országos Vízügyi Főigazgatóság közleményében.