Ungár: az elvonások az önkormányzatiság felszámolását jelentik
Az egész járványhelyzetre jellemző, hogy a kormány támadja az önkormányzatokat. Már elvették a gépjárműadót és az ingyenes parkolás is komoly bevételkiesést jelent - értékelt Ungár Péter. Az LMP országgyűlési képviselője az iparűzési adó felezésével kapcsolatban azt mondta, mivel bevétel-alapú adóról van szó, az igazán nehéz helyzetű vállalkozásoknak ez nem segítség. Az elvonások az önkormányzatiság felszámolását jelentik, igazi vesztesei pedig az emberek - tette hozzá Ungár.
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.