Ünnepség és emléktábla: nyolcszáz éves Horvátlövő
A keresztszentelést követően Bugnits Vilmos polgármester köszöntötte a vendégeket, többek között dr. Hende Csaba országgyűlési alelnököt, a térség parlamenti képviselőjét, dr. Czeglédy Csabát, szombathely önkormányzati képviselőjét, képviselőjelöltet, Glavanics Krisztinát, Narda polgármesterét, a megyei közgyűlés tagját, valamint a környező települések polgármestereit.
A szentmise után elsőként dr. Hende Csaba szólt az egybegyűltekhez.
– Évtizedek óta ismert arcokat látok a padsorokban, külön kiemelném Kovács Lászlót, aki hat cikluson keresztül vezette a települést, akinek elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy ilyen szép ma Horvátlövő – fogalmazott a politikus, aki később történelmi kitekintést is tett a településsel kapcsolatban. Mint emlékeztetett, Árpád-házi királyaink íjászokat telepítettek anno a határvidékre, ebből ered a lövő elnevezés. A képviselő később kiemelte azt a pusztítást, amelyet 1532-ben szenvedett el a térség: a Bécs ellen vonuló török hadak ugyanis szinte teljesen elnéptelenítették a térséget: „Voltak, akit kardélre hánytak, másokat rabszolgaként vittek magukkal”, emelte ki dr. Hende Csaba. Ezt követően horvát nemzetiségű parasztokat és jobbágyokat telepítettek a Pinka völgyébe. A képviselő ugyancsak fontos évszámként említette meg az 1923-as esztendőt, amikor is az első világháborút követő békediktátum után lehetősége nyílt az itt élő embereknek arra, hogy hazát válasszanak maguknak. Még ha a magyarok kisebbségben is voltak ezidőtájt, a horvátlövőiek a Magyarországhoz való csatlakozás mellett döntöttek. Erre emlékezve, 2013-ban dr. Hende Csaba javaslatára emléktörvényt hozott létre a parlament, és Horvátlövő is megkapta a Leghűségesebb Község elismerést.
Az Országgyűlés alelnöke később az elmúlt évtized fejlesztéseiről beszélt, kiemelve a Magyar Falu Programot, amellyel kapcsolatban megjegyezte: noha jövőre választások lesznek, mindkét fél elismeri annak sikerességét, így továbbra is szépülhetnek, fejlődhetnek a községek. A parlamenti alelnök ugyancsak aláhúzta: nagyon dolgos és szorgalmas emberek élnek Horvátlövőn, hiszen mindig újabb és újabb fejlesztési ötletekkel rukkolnak elő, ezeket pedig, mint a térség képviselője, igyekszik is támogatni.
– Boldog születésnapot, Horvátlövő, Isten éltesse az itt élőket – zárta szavait a képviselő.
Kovács László, az Értéktár Bizottság elnöke ugyancsak történelmi kitekintést tett beszédében, aláhúzva azt, hogy már a bronzkorban, azaz 4200 évvel ezelőtt is éltek emberek a térségben. A környék a kiegyezés után fejlődésnek indult, ám a XX. században a diktatúráknak voltak horvátlövői áldozatai is. Kovács László azt javasolta, hogy emlékükre állítani kellene egy emléktáblát a településen.
Glavanics Krisztina a megyei közgyűlés nevében adott át emlékplakettet Bugnits Vilmos polgármesternek a település fennállásának 800. évfordulója alkalmából. Narda polgármestere arról szólt, hogy a jelenkor emberének nagy felelőssége van kulturális örökségünk továbbvitelében.
A templomból a rendezvény résztvevői átvonultak a kultúrházba, ahol Várhelyi Tamás plébános megáldotta az emléktáblát, amelyet Horvátlövő 800 éves történetének emlékére állítottak.
Ezt követően kulturális műsor szerepelt a programban. A helyi és környékbeli együttesek előadása után közös vacsorával, majd koncerttel ért véget az esemény.
Krilov István
Fotó: Nagy Jácint
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.