km/óra
  2024.12.04., szerda  •  Borbála, Barbara napja
Vádat emeltek egy mentőápoló ellen

Vádat emeltek egy mentőápoló ellen

A Szigetszentmiklósi Járási Ügyészség vádat emelt egy mentőápoló ellen, aki nem egészségügyi intézménybe vitt egy eséstől lebénult férfit, hanem annak otthonába szállította mentővel, majd papíron azt jelentette, hogy a sértettet nem is találták meg a kivonuláskor - közölte a Pest Vármegyei Főügyészség.

 

A vádirat szerint 2022. szeptember 18-án a hajnali órákban egy szigetszentmiklósi HÉV-állomáshoz riasztották a mentőket, mert a peronon egy férfi - az ügy sértettje - feküdt és nem tudott felállni.


A mentő kiérkezése után az ápoló - az ügy vádlottja - is megpróbálta felállítani az ekkor már mások által egy padra ültetett ittas sértettet, de nem járt eredménnyel. Ekkor az ápoló úgy döntött, hogy a sértettet nem szállítják be egészségügyi intézménybe további vizsgálatok céljából, hanem az otthonába viszik.


Ott a férfi állapotáról azt mondták édesanyjának, hogy zsibbad a lába, nagyon fáznak a végtagjai és amennyiben ezek a tünetei nem enyhülnek, hívjon hozzá újfent mentőt. Ezután a vádlott és az őt szállító mentőautó az otthonában hagyta a férfit.


Az ápoló a kivonulásukat már úgy dokumentálta, hogy amire a HÉV-állomásra kiérkeztek az ismeretlennek megjelölt személy már onnan eltávozott, így nem volt kit ellátniuk.


Mivel a férfi fájdalmai nem enyhültek, édesanyja mentőt hívott hozzá és kórházba szállították, ahol megműtötték és mélyaltatásba helyezték.


Az eljárás során megállapították, hogy az esés következtében a sértett két csigolyája eltört, továbbá gerincvelője is súlyosan sérült. Ennek következtében alsó testfele már a HÉV-állomáson teljesen lebénult.


Az elkövető ápoló nem a számára előírt szakmai szabályoknak megfelelően látta el a sérült férfit, szabálysértése alkalmas volt a sértett közvetlen veszélyeztetésére - írta a főügyészség. Hozzátették: később, a műtét utáni kórházi kezelése során a sértett elhunyt, de az már nem vezethető vissza a vádlott szakmai szabályszegésére.


Az ügyben a Szigetszentmiklósi Járási Ügyészség foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt emelt vádat az ápoló ellen. (MTI)


Illusztráció: pixabay.com

Savaria Fórum 33. évfolyam 42. szám - 2024.11.29.
Savaria Fórum 33. évfolyam 42. szám - 2024.11.29.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Adventi vásár Szombathely 2024: Itt a teljes program!
November 22-én, pénteken hivatalosan is megnyílik a szombathelyi adventi vásár. Egészen december 23-ig vár kicsiket és nagyokat az ünnepi fényekbe öltözött Fő tér a már hagyományosnak számító elemekkel és természetesen sok izgalmas újdonsággal is.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
Idén is óriásit csatáztak a szombathelyi elsős középiskolások a városi gólyaavatón
November 28-án, csütörtökön délután tartotta meg a XII. városi gólyaavatót a szombathelyi diákönkormányzat. Ezúttal az Arena Savaria kiscsarnokában mérte össze tudását tíz iskola csapta, közülük pedig az ELTE Bolyai Gimnázium került ki győztesen.
Dr. Varga Adrienn gyermekorvos Szombathely rendelési idő
Dr. Varga Adrienn gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.