km/óra
  2024.09.15., vasárnap  •  Enikő, Melitta napja
Aranyosan csillogó ezüst – A polgármester köszöntötte Halász Bencééket

Aranyosan csillogó ezüst – A polgármester köszöntötte Halász Bencééket

Irodájában fogadta dr. Nemény András a Dobó SE olimpikon atlétáit szerdán délután. A polgármester köszöntötte Halász Bence ezüstérmes kalapácsvetőt, Varga Donátot, Rába Dánielt és Gyurátz Rékát, valamit edzőiket. Dr. Nemény András támogatásáról biztosította az egyesületet és elmondta, hogy a karneválon és a Szent Márton-gálán is megünneplik Bence kimagasló teljesítményét.

A Városházán fogadta dr. Nemény András és Tóth Kálmán, a sportbizottság elnöke a szombathelyi olimpiai különítmény tagjait szerdán. Az egész város büszke a dobókra, Halász Bence sikere nagy boldogságot okozott, számunkra ez az ezüst aranyéremmel ér fel – fogalmazott a polgármester, aki támogatásáról biztosította a sportolókat és a szakmai hátteret adó Dobó SE vezetőit, edzőit. Elmondta azt is, hogy kétség sem fér hozzá: a magyar csapat olimpiai teljesítménye kimagasló.

Az olimpikonok beszámoltak párizsi tapasztalataikról. Varga Donátot megdöbbentette, hogy már a délelőtti selejtezőt is szinte telt házas stadionban vívták, és büszke rá, hogy nagy nevekkel, köztük NBA-sztárokkal is találkozhatott az olimpiai faluban. Rába Dániel úgy fogalmazott, nagy teher volt számára az olimpia, de egyben óriási élmény is. Gyurátz Réka kicsit csalódott, nagyobbat szeretett volna dobni, de örül, hogy kijutott Párizsba. Halász Bence érte el a legfényesebb sikert, 79 méter 97 centis dobásával ezüstérmet szerzett. Arról mesélt, hogy nem volt számára demoralizáló a későbbi bajnok kanadai Katzberg első körös hatalmas dobása, a mezőnyből egyedül ő nem ingott meg emiatt. Kemény döntő volt, nagyon büszke az ezüstéremre, az olimpia pedig kedves emlék számára.

Németh Zsolt edző is örül a párizsi eredményeknek.

„Bence ezüstérme minden várakozásunknak megfelel, ezért küzdött az utóbbi három évben és gyakorlatilag az előző 14 esztendőben is. A másik három versenyzőnél az volt a cél, hogy kijussanak, ez teljesült. A dobóatléták legjobb teljesítési időszaka a 'krisztusi kor', 33 év plusz-mínusz 1-2 év. Bence most 27 éves, van még ideje bőven, van fejlődési lehetőség. Örülünk, hogy a 2021-es térdműtéte után a tavalyi év második felében és idén már úgy tudott edzeni, hogy nem hátráltatta sérülés. Bízunk benne, hogy ez így is marad. Ha ez a négyméteres olló, ami a kanadai versenyzővel szemben megvan, évről évre tud szűkülni, Los Angelesben már egy komoly verseny alakulhat ki” – fogalmazott a tréner.

A világklasszis atléta megmutatta ezüstérmét vendéglátóinak, akik kézbe vehették, megszemlélhették azt. Sikere már a hetedik szombathelyi olimpiai érem a sorban: 545 gramm színtiszta ezüst, rajta Niké, a győzelem istennője, az Olümposz és az Eiffel-torony látható – utóbbinak egy darabját is bedolgozták a medálba.

A polgármester emléklapot adott át a versenyzőknek és edzőiknek, majd a Városháza teraszán, az olimpiai lobogóval a háttérben fényképezkedtek. Halász Bencét megünneplik a karneválon – a borversenyt követően a Bajnokok Terén lehet vele találkozni, és a felvonuláson feláll az élen haladó bigára – és kitüntetik a novemberi Szent Márton-gálán.

A kalapácsvető már a hazaérkezés másnapján edzésbe állt. Egy lengyelországi Gyémánt Liga forduló és a magyar csapatbajnokság van még hátra számára az idei szezonból, aztán pihenés következik.

 

Fotó: Bonyhádi Zoltán

kapcsolódó galéria
Savaria Fórum 33. évfolyam 31. szám - 2024.09.13.
Savaria Fórum 33. évfolyam 31. szám - 2024.09.13.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Iskolajárat megy mától a Déli városrészről
A mai naptól iskolajárat közlekedik a 21-es járat előtt 5 perccel, 6:38-kor a Sport térről, írja közösségi oldalán a Blaguss Agora Hungary.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Hatalmas tűz pusztított Csönge térségében, éjfélre a lángokat sikerült megfékezni (frissítve)
Tegnap éjfélre sikerült megfékezni a lángokat Csönge térségében, több száz tűzoltó és önkéntes segédkezett az oltási és mentési munkálatokban. Az oltást a feltámadó szél is nehezítette. A lángok a közeli fenyőerdőt is elérték, a tűzzel érintett terület nagysága estére elérte a kétszázötven hektárt.
Óriási tűz pusztít a Kemenesalján - videókkal, fotókkal
Hatalmas területen, mintegy 250 hektáron tombol a tűz csütörtök délelőtt óta Vönöck-Kenyeri-Csönge térségében. A legmagasabb fokú, 5-ös riasztással, nagy erőkkel a helyszínen dolgozó tűzoltóknak több területet fel kellett adniuk, mert a lángok lakott részek felé közelítettek. Csönge határában egy sertéstelep került veszélybe, a hatalmas füst 50 kilométerről is látszik.
Itt az összefoglaló videó a brutális csöngei tűzvészről
A hatalmas, Kenyeri-Vönöck-Csönge térségében pusztító tűzben két nap alatt közel 250 hektár égett le, a károk összesítésée csak ezután kezdődhet meg. Az utómunkákon jelenleg is több tűzoltó egység dolgozik. A 112Press.hu készített drónos összefoglaló videót a példátlan tűzvészről.
legfrissebbek
Horváth Zoltán Emléktorna: harmadik lett a Falco
A harmadik helyért játszhatott a Falco kosárcsapata a Horváth Zoltán emléktornán, miután pénteken hosszabbításban kikapott a német Rasta Vechta együttesétől.
Az elmúlt két napban 10-15 Celsius-fokkal esett vissza a hőmérséklet
Az elmúlt két napban 10-15 Celsius-fokkal esett vissza a hőmérséklet a hét elejéhez képest – közölte a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán szombaton.
Aki teheti, ne induljon útnak Vas megyében az erős szél miatt!
Szombaton délben ülésezett a Vas Vármegyei Területi Védelmi Bizottság operatív munkacsoportja Szombathelyen a Megyeházán, derül ki abból a videóból, amit a Vas Vármegyei Kormányhivatal közösségi oldalára töltöttek fel. Ebben azt kérik, hogy ma késő délutántól, aki teheti, ne induljon útnak az erős szél miatt.
Edzőmérkőzéssel hangolódnak a pingvinek a bajnoki szezonra
A visszaszámlálás elkezdődött, a hétvégén Szombathelyen is elindul a 2024-25-ös jégkorong bajnoki szezon, olvasható a Szombathelyi Pingvinek Jégkorong Klub közleményében.
A bizonytalan előrejelzés nehezíti az árvíz elleni védekezési felkészülést
A ciklon gyors változása megnehezíti a csapadékmennyiség előrejelzését, a vízügy ennek ellenére nagy erőkkel folytatja a felkészülést az érkező árhullámok elleni védekezésre. Mosonmagyaróvár védelmében a Lajta-szükségtározó megnyitását is előkészítik szakembereink. Az Országos Műszaki Irányító Törzs mai ülésére a társszervek képviselői is meghívást kaptak, hogy egyeztessenek a vízüggyel, hogy ha szükség lesz rá, hogyan tudnak segíteni az árvízvédelmi munkában, áll az Országos Vízügyi Főigazgatóság közleményében.