Vendetta Figh Night lesz az Arénában
A modernkori gladiátorok között igazi klasszisok is oktogonba lépnek, ugyanakkor lesznek versenyzők, akiknek ismerős lesz a helyszín. Őze Balázs szervező külön kiemelte a két szombathelyi versenyzőt: Polgár Dávidot és Veréb István birkózókat, akik szintén ketrecbe lépnek. Mellettük francia K1 világbajnok, MMA-világbajnok érkezik Kínából, más, magasan jegyzett harcosokkal együtt.
A sportrendezvényen három különböző szabályrendszerben csapnak majd össze a harcosok. Az MMA és K1 mellett ezúttal a pusztakezes ökölvívás is szerepel a kínálatban. Az egyik legnevesebb szakágban két évet töltött el a Haladás VSE korábbi birkózója Veréb István, aki szlovák ellenfeléllel, Martin Kozakkal néz farkasszemet. Veréb elmondta, két éve űzi az MMA-t a birkózás befejezése után. - Nagyon megszerettem, motivál, de szerettem volna itt Szombathelyen lezárni ezt a pályafutást. Ez még nem is volt annyira publikus, hogy nekem ez lesz az utolsó mérkőzésem és amikor a Balázs mondta, hogy itt lesz gála, akkor mondtam, hogyha valahol le lehet zárni karriert, akkor az legyen Szombathelyen.
Polgár Dávid szintén hazai közönség előtt szerepel, a tehetséges szombathelyi versenyző K1 szabályrendszerben csap össze a szerb Aleksa Petkovval. A mérkőzésre napi két edzéssel hangol a vasi sportoló. A magyar csapat Répcelakon egyhetes edzőtáborral kezdi meg a felkészülés utolsó szakaszát Schildkraut Roland vezetőedző irányításával. A szervezők azt ígérik: látványos show-elemek és fénytechnika is emelni fogja a 40. Vendetta Fight Nights gála színvonalát.
Fotó: Őrvidékház Sport Egyesület
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.