Villámok, viharos szél és jégeső is jöhet
Az ország déli, délkeleti, majd keleti felén felhősebb lesz az ég, napközben elszórtan alakulhatnak ki záporok, helyenként zivatar is előfordulhat, írja előrejelzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat. Késő este 5 és 11 fok között alakul a hőmérséklet. Ma elsősorban a Dunántúl nyugati, délnyugati részein, valamint az északkeleti harmadban alakulhatnak ki helyenként zivatarok. A legerősebb gócokat intenzív csapadék (10-20 mm), viharos széllökés (>70 km/h), esetleg apró szemű jég kísérheti.
Vas vármegyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki zivatarok miatt, elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat.
Térkép: met.hu
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.