Visszahozni a mosolyt a politika színpadára: teret neveznek el Szombathelyen Göncz Árpádról

Göncz Árpád 1922. február 10-én született Budapesten. Apja Göncz Lajos, anyja Heimann Ilona. A Göncz család Csáktornyáról származott, ahol a dédapja gyógyszerész volt, olvasható az index.hu-n megjelent anyagban. 1991-ben ezt írta:
„Anyám magyar – születése helye ma Románia. Apám magyar – születése helye ma Jugoszlávia. Feleségem apja magyar – születése helye ma Csehszlovákia. Mindannyian menekültek. Nekem már könnyű dolgom volt – túl sokat tudtam az embertelenségről ahhoz, hogysem ne ismertem volna fel már diákkoromban (jogot tanultam): hol a helyem.”
 

Ellenálló és elítélt

1939-ben a Pázmány Péter Tudományegyetem jogi karára jelentkezett, de tanulmányaival párhuzamosan az Országos Földhitelintézetben volt gyakornok. 1944-ben szerezte meg a jogi diplomát, ám doktori címét sohasem használta. 1944 elején behívták katonának. A 25. hegyivadász pótzászlóaljhoz került Bélapátfalvára, ahol hamarosan vezető nélkül maradtak, mert Dálnoki Miklós Béla átment az oroszokhoz tárgyalni. A zászlóaljat Németország felé indították. Ekkor otthagyta alakulatát, Budapestre ment, ahol egy ideig bujkált, aztán csatlakozott az ellenállás egyik szervezetéhez, a Táncsics zászlóaljhoz, és annak egyik vezetője lett. Egy rajtaütéskor átlőtték a combját. Sebesülten szülei lakásának pincéjében húzta meg magát. Innen vitték el az oroszok, akiktől többször is megszökött.

1945-ben belépett a Független Kisgazdapártba; a Független Ifjúság budapesti tagozatának elnöke és a Nemzedék című hetilap felelős szerkesztője lett. Két évig a párt főtitkárának, Kovács Bélának volt a személyi titkára. 1946-ban vette el feleségül Göntér Zsuzsannát, akitől négy gyermeke született. 1948-ban, a kisgazdapárt teljes felszámolásakor három hétig tartották fogva a Katonapolitikai Osztályon. A párt feloszlatása után elvesztette állását. Segédmunkásként, hegesztőként és csőlakatosként is dolgozott. 1952-ben beiratkozott a Gödöllői Agrártudományi Egyetemre, ahová négy évig járt.

Az 1956-os forradalom idején a Parasztszövetségben kapott munkát. Fegyveres harcban nem vett részt, de tárgyalt a parlamentben a kormánytagokkal és felkelőkkel is. Közreműködött a Magyar Demokratikus Függetlenségi Mozgalom memorandumainak elkészítésében. Ennek érdekében felkereste Bibó Istvánt, aki a kormány nevében megfogalmazta a tervezetet. 1957-ben segített külföldre juttatni Nagy Imre A magyar nép védelmében című kéziratát. 1957 májusában letartóztatták. 1958 augusztusában a Bibó-per másodrendű vádlottjaként életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló kísérlet miatt.

Zárt és titkos tárgyaláson, gyorsított eljárással, a fellebbezés lehetősége nélkül életfogytiglani börtönre ítéltek összeesküvésért és hazaárulásért Bibó Istvánnal – Nagy Imre, a kommunista mártír miniszterelnök mellett ötvenhat másik politikus hősével – együtt. A börtönben megtanult angolul, így amikor 1963-ban - Bibó Istvánnal együtt - amnesztiával szabadult, a Veszprémi Nehézvegyipari Kutatóintézet szakfordítója lett. 1964-től a Talajjavító Vállalat munkatársaként, 1965-től szabadfoglalkozású műfordítóként és íróként tevékenykedett. Olyan drámák fűződnek nevéhez, mint a Mérleg, a Rácsok, a Magyar Médeia. Sarusok címmel regénye, Találkozások címen novelláskötete jelent meg. Az angol irodalom kiváló tolmácsolásáért 1989-ben a rangos Wheatland-díjjal tüntették ki. Műfordítói tevékenysége rendkívül sokszínű, mások mellett Doctorow, Faulkner, Golding, Hemingway, Susan Sontag, Updike és Tolkien műveit ültette át magyarra.
 

A műfordító

Irodalmi tevékenységéről Nóvé Béla Göncz Árpád 100. születésnapjára címmel írt tanulmányt. Ebből idézünk.

„Fordító a börtönben lettem – idézi ötven év múltán merész pályaváltását. – Azt állítottam: tudok angolul, amit jól tettem, mert meg is tanultam odabent. És ezzel megtanultam egy szakmát, amiből éltem. Mert én a fordításból indultam el az irodalom felé. (…) Ötvenkét éves voltam, mire ötévi várakozás után első regényem, a Sarusok 1974-ben megjelenhetett.”

Értelmiségi rabtársai műhelyéről így szól: „A [váci] börtönben volt egy fordítóiroda, három évig dolgoztam ott. (…) A belügy számára fordítottunk. (…) Szabad Népet nem olvashattunk, de a The Timest rendszeresen. Így amikor kijöttem, sokkal tájékozottabb voltam például a karibi válságról, mint a kintiek. Sokat tanultam én ott. Kiváló együttes volt, Bibó is ott fordított, Mérei Feri, Kardos és mások. Azzal tudtunk dicsekedni, hogy nálunk a fordítóirodán két Kossuth-díjas is volt.”
Barátját börtön-emlékeiről faggatva Bertha Bulcsu egy 1989 végi interjúban azt kérdezte, mi mindent fordítottak egykor szakmányban a jórészt „nagyidős” politikai rabok.
„Ami a belügynek kellett – felelte, majd nem győzte sorolni: – Eleinte második világháborús emlékiratokat fordítottam, valaki nyilván kandidálni akart belőle. Én fordítottam Churchill négykötetes memoárjának egyik kötetét. Az angol nagyvezérkar főnöke, Sir Allen Brook visszaemlékezéseit, Kennedy beszédeit, többkötetnyi gerillastratégiát és taktikát, gerilla-elhárítási módszereket. (…) Egy időben protokollt fordítottunk, ami nyilván a külügynek kellett. Meg daktiloszkópiát, törvényszéki orvostant, egy jó darabig grafológiát, íráselemzést. Mi több, még kutyaidomításról szóló könyveket is! Ez mulatságos volt, mert össze lehetett hasonlítani a német, az angol és az orosz felfogást. Az angol lényege, hogy szeresd a kutyát, legyen a barátod, a németé, hogy légy vele következetes, ha rosszul dolgozik, büntesd, ha jól, jutalmazd. Az orosz felfogás meg az, hogy vesztegesd meg…”

Persze, nem volt mindig ilyen vidám az ’56-os értelmiségi rabok börtönélete – főként az 1960. áprilisi nagyszabású zendülés: váci éhségsztrájk után nem, amit kemény megtorlás és a politikai foglyok szétszórása követett. (Ekkor került Bibó, Göncz és vagy harminc rabtársuk Márianosztrára, ahol egy évre a beszélő, a levelezés és csomagfogadás „kedvezményeit’ is megvonták tőlük.) 1999 őszén a magyar díszvendégséggel rendezett Frankfurti Könyvvásár nyitóbeszédére a lassan leköszönő elnök Göncz Árpádot kérték fel, aki arra is kitért, mennyire álltak hivatásuk magaslatán egykor a „könyvszakértő” magyar smasszerek – a Fő utcán, a Gyűjtőben, Vácon, avagy a méltán rettegett Márianosztrán:

„Volt hat és fél év az életemben, amit nem általában könyvekkel, hanem három könyvvel osztottam meg. Mindhárom első lapján ott állt a börtönhatóság pecsétje, hogy 'Ellenőrizve!', és mikor börtönt váltottam, elvették vagy visszaadták, hol egyiket, hol másikat, hol mind a hármat. Az első József Attila, a hozzám legközelebb álló magyar költő verseskötete volt, a második német regény: Thomas Mann József-tetralógiája, amit a szerint koboztak el vagy adtak vissza, hogy az ügyeletes börtöntiszt azt »nyugatnémetnek« vagy »keletnémetnek« minősítette, a harmadik pedig az orosz Turgenyev elbeszéléskötete volt, az Egy vadász feljegyzései – ami szerencsére mindvégig »keletorosznak« minősült.”

Göncz Árpád a paradoxonok és az irónia mestere volt, nem csoda, hogy annyi szállóige termett spontán és célzatos szavai nyomán. „Magyar hagyomány – szerette volt mondani –, hogy egy értelmiségit, ha kijön a börtönből, hagynak fordítani." A szabadúszás persze nagyobb részt csak megélhetési kényszerből túlvállalt munkák „önkéntes gályapadja” volt, és korántsem jelentett teljes szabadulást a rendőrállami kontroll alól. Értelmiségi állásra nem számíthatott, még 1975-ben is hiába kérvényezte, hogy börtönviselt priuszát töröljék, s nyugati útlevelet is csak 1982-ben kapott.     
 

A sors csak lassan nyitott teret előtte újra a 70-es évek végétől, s e nyitás nem is a pártállam kegyéből történt, hanem immár a megéledő hazai és lengyel független mozgalmak hatására. „Magamat az ellenzékhez sorolom” – vallotta egyre nyíltabban szóban és tettekben. 1979-től szerkesztőként és szerzőként aktívan részt vállalt az első jelentős magyar szamizdat, a háromkötetes Bibó-emlékkönyv létrejöttében, majd az ’56-os körök újjászerveződésében, a TIB munkájában s egy sor más kezdeményezésben. Hogy csöndes szavának immár súlya van, elveiért kiáll és zsarolhatatlan, mindezt jól jelzi, hogy 1981-től az Írószövetség Műfordító Szakosztálya elnökévé, majd 1988-1989-ben az szövetség elnökévé választották.
 

Közben fordítói és szerzői munkáit is mind szélesebb körben ismerik és elismerik. Immár számos elsőrangú angolszász író meggyőző és hiteles „magyar hangja”, bár fordításkötetei között szép számmal akadnak afrikai, indiai, japán és más honosságú szerzők művei is. Néhány kedvencétől kisebb sorozatokat fordított magyarra – Updike-tól nyolc, Goldingtól, Faulknertől öt-öt, Hemingwaytől három remek kötettel ajándékozva meg a közönséget. Ez utóbbi persze főként Tolkien kultikus trilógiája, az A Gyűrűk Ura fordításáért hálás neki, mint azt 1981 óta a fordító dedikálására váró sorok és a fogyáslista-rekordok tanúsítják. Ő maga ugyan e teljesítményét – alig három hónap alatt végzett harmincöt szerzői ívvel! – mindig is vegyes érzésekkel emlegette, ami nem csoda, hisz túl nagy dózist kapott belőle, és csömöre támadt Középfölde népétől s a tolkieni mítoszgyártól. „Befejezve az volt a véleményem, hogy ez a világirodalom legnagyobb kerti törpéje, és úgy viszonylik egy, mondjuk, damaszkuszi kardhoz, mint egy fröccsöntött vásári játékkard. Azóta viszont, valahányszor beteg vagyok, mindig ezt olvasom.”

Az államelnök

1990. május 2-án az új Országgyűlés elnökének, augusztus 3-án pedig köztársasági elnöknek választották. Ennek hátterében az MDF–SZDSZ-paktum állt, amely biztosította a kormányozhatóságot és a politikai stabilitást, olvasható az origo.hu összegzésében. Az Antall József és Tölgyessy Péter által tető alá hozott megállapodás erős miniszterelnöki pozíciót hozott létre, és mellette egy „közepesen gyenge” államfői tisztséget. 

„Erkölcsi és politikai késztetést éreztem, hogy »plebejus« államfő legyek, aki a magyar politikai élet színpadára képes visszahozni a mosolyt – mert anélkül nemcsak politizálni, hanem élni sem lehet –, aki minden döntésénél mindkét fél, kormány és ellenzék szempontjait figyelembe veszi, akinek nemcsak tiszte, de kötelessége is az egyensúly őrzése, a mérséklet, a politikai jómodor meghatározása”, foglalta össze államfői ars poeticáját.
Többször ütközött régi barátjával, Antall József miniszterelnökkel. 

Elnökként az első komoly próbatétel Göncz Árpád számára Antall József betegsége és az 1990 októberi taxisblokád volt. Amikor a kormányfőt helyettesítő Horváth Balázs belügyminiszter a blokád felszámolásában a hadsereg eszközeinek bevetését fontolgatta,  Göncz Árpád behívatta a hadsereg főparancsnokát, és köztársasági elnökként megtiltotta, hogy a katonák közbe lépjenek.  Behívatta Barna Sándor budapesti rendőrfőkapitányt is, és neki is hasonló instrukciókat adott. Emlékezetes összeütközés volt az államfő és Antall József miniszterelnök között, amikor az akkor még monopolhelyzetben lévő Magyar Televízió és Magyar Rádió irányításáért 1991 és 1993 között vívott médiaháború során Göncz Árpád többször is megakadályozta a médiaelnökök, Hankiss Elemér és Gombár Csaba lecserélését. 

„[A miniszterelnök kérésének] lelkiismeretem parancsára nem tehetek eleget” – magyarázta döntését 1991 végén, amikor megtagadta az új, a kormánynak kedvesebb alelnökök kinevezését. „Úgy vélem, reménytelen, hogy alelnökök kinevezése bármit is enyhítene e két intézmény feszült belső helyzetén, sőt: megítélésem szerint olaj a tűzre” – mondta.

Bár Göncz Árpád hivatali idejében mért 70-80 százalékos népszerűsége felülmúlhatatlanul magasnak tűnik, az első ciklusban a jobboldali kormánnyal vállalt konfliktusaival sokak ellenszenvét kivívta: 1992. október 23-án nem kezdhette el beszédét, mert kifütyülték a Kossuth téren, szélsőjobboldali írásokban pedig máig azt terjesztik, hogy együttműködött a kommunista állambiztonsággal, és 1956 után a börtönben jelentett rabtársairól. Az első, még ideiglenes elnökként általa aláírt törvény, az ’56-os események forradalom és szabadságharccá nyilvánítása volt. Még ugyanezen a napon aláírta az első kegyelmi határozatát is, az utolsó magyarországi halálraítélt büntetését enyhítette életfogytiglanra.  Elnöki jogkörénél fogva kegyelmet adhatott bárki elítéltnek, de határozata csak az igazságügyi miniszter jóváhagyásával vált jogerőssé.

1995. június 19-én a parlament a következő öt évre is őt választotta meg köztársasági elnöknek

„...tíz esztendővel ezelőtt ruházta rám az Országgyűlés a Köztársaság elnökségének – a nép első szolgájának – tisztét... A békességszerzésre – nekem – egyetlen eszközöm volt: az emberi szó. 
Lehet, hogy tévedtem. Nem is egyszer. Lehet, hogy kimondtam, amit nem kellett volna. Lehet, hogy hallgattam, amikor szólnom kellett volna. De a csönd néha a szónál is messzebbre hangzik” – állapította meg Göncz Árpád második elnöki ciklusa végén, 2000 augusztusában. 

1991-től a politikusok népszerűségi listájának élén végzett. 2000 júniusában a leköszönő államfő rekordot döntött: 86 pontos rokonszenvindexe a máig mért legkedvezőbb politikusi értékelés. Závecz Tibor közvélemény-kutató szerint népszerűségének titka abban rejlett, hogy egyfelől olyan személyiség volt, amilyenek mi magunk is vagyunk, másfelől olyan ember, amilyenek lenni szeretnénk. Azaz közülünk való, érthetően fogalmazó, hétköznapi figura. Tiszteletre méltó, művelt, empatikus úr.

„Négy kormánnyal dolgoztam együtt. Egyikükkel sem értettem mindenben egyet. De jó szándékukban nincs jogom és okom kételkedni... Eredményeikért elismeréssel tartozom mind a négynek. Az országnak meg tisztelettel jövőbe tekintő kitartásáért” – mondta elnöki búcsúbeszédében Göncz Árpád. Háláját fejezte ki a határon innen és túl élő magyaroknak, majd azzal búcsúzott: „Végezetül: hadd mondjam ki azt az egyetlen mondatot, amit Isten segítségével közösen végzett tízévi munkánk utolsó napján joggal és okkal mondhatok: köszönöm, Magyarország!”

Elnökként külföldön is tekintélyt vívott ki magának. Barátjának mondta többek között Václav Havel cseh és Lech Wałęsa lengyel elnök, de jó szívvel emlékezett találkozójukra II. Erzsébet brit királynő és II. János Pál pápa is. Életművéért számos kitüntetésben részesült, sok rangos egyetem fogadta díszdoktorává, több város díszpolgárává. 2000-ben az amerikai kormány díjat alapított a tiszteletére, amelyet évente adnak olyan magyar személynek, aki kiemelkedő teljesítményt nyújt a demokrácia és az emberi jogok érvényesítésében.

2015. október 6-án, életének 94. évében, családja körében hunyt el.

A szombathelyi közgyűlés döntése értelmében az Iseum előtti teret Göncz Árpádról nevezik el. Az avatást augusztus 20-án fél 12-kor tartják. Beszédet mondanak: dr. Nemény András polgármester, Gulyás András, a Göncz Árpád alapítvány kuratóriumának elnöke. 
Közreműködik: Balogh János, Prikazovics Ferenc, Tóth Dániel.
Díszvendégek: Göncz Kinga, Göncz Annamária, Göncz Benedek, Gulyás András, ifj. Bibó István, Inotai András.

Borítókép: Göncz Árpád köztársasági elnök, mögötte Antall József miniszterelnök. Antall József mögött Bejczy Sándor és Vörös Vince, jobbra Torgyán József. A felvétel 1990. augusztus 3-án a köztársasági elnök beiktatásakor készült. Fotó: Fortepan/Adományozó: Szalay Zoltán