![24 óra alatt mintegy 800 ezren látták a Direkt36 A dinasztia című filmjét 24 óra alatt mintegy 800 ezren látták a Direkt36 A dinasztia című filmjét](/img/2917_6240_dinasz.jpg)
24 óra alatt mintegy 800 ezren látták a Direkt36 A dinasztia című filmjét
Mint a telex.hu oldalon olvasható: "A dinasztia című film kiemelten foglalkozik Tiborcz István, a kormányfő vejének gazdagodásával, és felidézi, milyen szerepet játszottak ebben olyan közbeszerzések, amelyeket az EU ellenőrei súlyosan szabálytalannak találtak. Emellett kitér arra is, hogy milyen állami segítséget kapott a ma már luxusingatlanokból, pénzügyi és logisztikai cégekből álló birodalma, amelynek irányításában részt vesz a miniszterelnök legidősebb gyermeke, Orbán Ráhel is.
A filmet a Direkt36 munkatársai – Marton Kamilla, Pethő András és Szőke Dániel – készítették Fuchs Máté rendezővel, Bíró Bálint társrendezővel és több más filmes szakemberrel együttműködve.
A Direkt36 filmjét a kormányoldal is élénk figyelemmel kíséri, Menczer Tamás, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója péntek reggel azt írta a Facebookon, hogy „a Direkt36 Orbán Viktort támadó filmje az ukrán állam lejárató kampányának első eleme”, szerinte ez derült ki a nemzetbiztonsági bizottság ülésén a magyar titkosszolgálatok tájékoztatásából. Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a nemzetbiztonsági bizottság ülése után mát azzal vádolta meg a független sajtót, hogy ukrán pénzből indít lejárató kampányt Orbán Viktor ellen.
Vitályos Eszter kormányszóvivőt a Hír TV kérdezte A dinasztiáról, ő azt mondta: nem látta a filmet, de ha lesz rá ideje, akkor mindenképpen meg fogja nézni. Majd azzal folytatta, hogy néhány napja a parlament nemzetbiztonsági bizottságában a titkosszolgálatok információi alapján arról beszéltek, hogy „különböző szervezetek különböző pénzekből beavatkoznak a magyar politikába, és a magyar politikát megpróbálják befolyásolni. Mint az köztudott, három irányból is kapnak ezek az NGO-k, civil szervezetek és a hozzájuk köthető médiamunkások forrásokat. A Soros-birodalomból kapnak, kaptak eddig az amerikai kormánytól, és most már kapnak Brüsszelből is.”
(Borítókép: Orbán Ráhel és Tiborcz István Fotó: Farkas Norbert/24.hu)
![Kormánytagok távoztak, de Mészároshoz és Tiborczhoz kötődő személyek az egyetemi kuratóriumokba Kormánytagok távoztak, de Mészároshoz és Tiborczhoz kötődő személyek az egyetemi kuratóriumokba](/img/3002_1572_1680099413-temp-EGnmHg_cover@1x.jpg)
![Az elmúlt években harmincmilliárd forintnyi adót nem fizettek be Tiborczék egy különleges kiskapu révén Az elmúlt években harmincmilliárd forintnyi adót nem fizettek be Tiborczék egy különleges kiskapu révén](/img/2917_8495_portfolio emmer laszlo.jpg)
![A dinasztia - kijött a Direkt36 filmje az Orbán-család gazdasági birodalmáról A dinasztia - kijött a Direkt36 filmje az Orbán-család gazdasági birodalmáról](/img/3128_8516_tiborcz_orban_rahel.jpg)
![](/webimages/images/kotelezo/ep-logo.png)
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.