16.7
  
2.71
km/óra
  2025.04.14., hétfő  •  Tibor napja
A bíróság elutasította a kegyelmi ügy iratainak kiadása iránti keresetet, kilenc áldozat kártérítést kapott

A bíróság elutasította a kegyelmi ügy iratainak kiadása iránti keresetet, kilenc áldozat kártérítést kapott

A bíróság elutasította a keresetet abban a polgári perben, amelyben a felperes az úgynevezett kegyelmi ügy iratainak kiadását kérte – tudatta a Fővárosi Törvényszék közleményben pénteken. Közben kiderült, miután a bicskei gyermekotthon kilenc áldozata 2020 elején kártérítési pert indított, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság mindannyiukkal peren kívül megegyezett és kártérítést fizettek nekik.

Mint az MTI írja, a felperes magánszemély a közérdekű adat kiadása érdekében indított perben azt kérte a Fővárosi Törvényszéktől, hogy kötelezze az alperest a kegyelmi ügyben keletkezett valamennyi irat kiadására. A bíróság azonban elutasította a keresetet.

A döntés indokolása szerint az ügyben vizsgált kegyelmi eljárás a büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló törvény hatálya alá tartozik, amely pedig kizárja a kegyelmi eljárások során keletkező iratok nyilvánosságát. A Kúria hasonló ügyekben hozott precedensértékű ítéleteiben is azt állapította meg, hogy a kegyelmi eljárások iratai nem közérdekű adatok.

A jelen ügyben benyújtott kereset olyan, meghatározott személyhez köthető iratok kiadására irányult, amelyek kizárólag az érintett személy bűnügyi személyes adatait tartalmazzák, azok pedig nem közérdekű vagy közérdekből nyilvános adatok, tehát nyilvánosságra hozatalukat a törvény széles körű társadalmi érdeklődés mellett sem teszi lehetővé

– közölte a Fővárosi Törvényszék.

Közben a Blikk arról ír, a Belügyminisztérium tájékoztatása szerint a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) – mely 2013 óta felel a gyermekotthonért – kilenc fővel kötött peren kívüli egyezségi megállapodást. Összesen 154 millió forintot fizettek ki a bicskei gyermekotthon áldozatainak, akik 2020 februárjában hozták nyilvánosságra, hogy elindítják a polgári peres eljárásukat. Mint anno a 168 Óra írta,  „az összes intézmény ellen, amely nem akadályozta meg, hogy az otthon volt igazgatója, Vásárhelyi János napi szinten gyerekeket szexuálisan zaklasson és megerőszakoljon”, emellett kártérítési pert indítottak a pedofil intézményvezető ellen is.

A Blikk úgy tudja, Pop Mert Julián, a gyermekotthon egykori lakója, aki 2016-ban feljelentette Vásárhelyit, peren kívül több tízmilliós összeget kapott kártérítés gyanánt, ezt azonban ő egyelőre nem erősítette meg.

 

Fotó: Google Street View

Savaria Fórum 34. évfolyam 9. szám - 2025.04.07.
Savaria Fórum 34. évfolyam 9. szám - 2025.04.07.
legolvasottabbak
Spartan Race 2025 Szombathely: mutatjuk a programot és az útlezárásokat
Jövő szombaton (április 12-én) ismét a Spartan Race a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozatának helyszíne lesz Szombathely. 30 országból 3500 versenyző érkezik a városba, az esemény lebonyolítása útlezárásokkal is jár.
Itt mérik a rendőrök a sebességet a Speedmarathon során
Április 9-én 6 órától 24 órán keresztül az összes traffipax élesben üzemel a vármegyénkben, sőt az egész országban, olvasható a Vas vármegyei rendőrség Facebook-oldalán.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Sokk: alkalmazottainak felét elbocsátja a burgenlandi gyár
Az alkalmazottainak több mint felét, körülbelül 225 emberT bocsát el ősztől A Hella Fahrzeugteile Austria GmbH a grosspetersdorfi (Nagyszentmihály) gyára, jelentette be a cég csütörtökön. Az üzemben szép számmal dolgoznak magyarok is.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.