A diagNÓZIst mindig fel kell állítani! Interjú Vass Szilárddal, a Dr. Bohóc Mosolyszolgálat vezetőjével

– Hogyan lettél bohócdoktor?
– Egy véletlennek köszönhető, ahogy az is, hogy színész lettem: egy gimnáziumi osztálytársam jött velem szembe öltönyben, kiderült, a színművészetire megy felvételizni. Másnap én is elmentem, és fölvettek. 22 éve pedig egy színházi kollégám, aki már egy ideje a Piros Orr Bohócdoktorok Alapítványnál dolgozott, megkérdezte, lenne-e kedvem csatlakozni hozzájuk, mert testhezálló lenne számomra – színpadon ezelőtt már játszottam bohócot.
Szakmailag kihívásként éltem meg, hogy a színház után más terepen, a kórházban próbálhatom ki magam, és még segítek is ezzel. Aztán beszippantott ez a világ: talán ezek a véletlenek sorsszerűnek is mondhatók. A kórházi munka során rengeteget tanultam a bohóc karakteréről, az eszköztár végtelensége elvarázsolt, két-három év elteltével pedig a fantasztikusan hálás gyermekközönség ragadott magával: az, ahogy a kiszolgáltatott, magányos, általában stresszel, fájdalommal teli helyzetből a kis páciensek ki tudnak emelkedni, képesek mosolyogni – a munkánk által. 

– Mi a különbség a bohóc és a bohócdoktor figurája között?
Ahhoz, hogy valaki bohócdoktor lehessen, meg kell tanulnia a művészi bohócképzés alapjait. A bohóc és a bohócdoktor is naiv, előítéletektől mentes figura, határtalan képzelettel, aki nagyon hasonlít egy 3 éves gyermekhez: bármely egyszerű dolog, legyen az egy tésztaszűrő, játékká válik a kezében, s felépíti vele a saját kis világát, s ebbe az érzelmekkel teli világba belerántja magával a nézőt. Ha az emberek a bohócra gondolnak, a cirkuszok harsány, kisminkelt figurája jut eszükbe, aki fenéken billenti partnerét. A bohócdoktori munkában viszont sokkal letisztultabb karakter jelenik meg, mely mentes minden sminktől, kerüli a harsány színeket, és a kórházi helyzeten belül találja meg a humor forrását, nem a cirkuszi porondon. A karakter erősen kötődik a gyógyítás szituációjához, az orvos figurájához. Egy bohócdoktoron mindig van köpeny, igaz, az szabásában, színében vagy viselésével meg van bolondítva, és van nála fonendoszkóp, injekciós fecskendőre hasonlító dolog. Vizsgálatokat végez, melyek balul sülnek el... és elmaradhatatlan a piros orr, a DiagNÓZIs, amit a vizit végeztével, akár egy orvosnak, "fel kell állítani".

– Kik alkotják a szombathelyi bohócdoktorcsapatot, s mely kórházakban viziteltek?
– Sziráczky Rita táncpedagógus–táncossal, Balogh Jánossal és Szabó Róbert Endrével, a Weöres Sándor Színház színészeivel dolgozunk együtt, jelenleg három kórházban: hétfőnként a Markusovszkyban, keddenként a  Soproni Erzsébetben, csütörtökönként a veszprémi Csolnoki Ferenc Kórházban. Fontos eleme a munkánknak a rendszeresség, mert a hosszabban kórházban lévő gyerekeknek biztonságot ad, és az új páciensekkel is találkozunk. Vannak esetszerű megjelenéseink: gyermekprogramok különböző szociális intézményekben, de idősotthonban is szerepeltünk már. Igény esetén drámaterápiás foglalkozásokat is tartunk.

– A kórházi személyzet együttműködően viszonyul hozzátok?
– Mikor egy kórházzal felvesszük a kapcsolatot, először civilben végiglátogatjuk a kórtermeket, megismerjük a terep sajátosságait. Az itt dolgozóktól kapjuk a háttérinformációkat a gyermekekről: onnan, hogy ki ünnepli éppen a születésnapját odáig, ki állami gondozott, vagy van-e valami speciális a helyzetében, például megtámadta nemrégiben egy kutya. Ezzel a háttértudással indulunk neki a vizitnek, ezért az improvizáció mellett – hiszen másodperceink vannak eldönteni, milyen karakterhez, szituációhoz nyúluk az adott gyermek esetében – a memóriánkra is nagy szükség van. 
A kórházi személyzet pozitívan viszonyul a munkánkhoz, a veszprémi kórházban például előfordult, hogy a nagyvizit eleje egybecsúszott a miénk végével: Vonul a főorvos professzor, mögötte a rezidensek, orvosok, nővérek sora. És benyitnak a kórterembe, ahol, hopp, még ott vannak a bohócdoktorok. Bocsánat, maradjatok nyugodtan, szól a professzor asszony, és a folyosón várják, míg a bohócok vizitje véget ér. Ennél többre nincs szükségünk, mert azt jelenti, az egészségügyi dolgozókkal egy szintre kerültünk az intézményben. Ez megható dolog.

– Ehhez a munkához Titeket is karban kell tartani, lelki, pszichés értelemben.
– Hálás a munkánk abból a szempontból, hogy oda-vissza működik: ha sikerül jó élményt nyújtanunk a pácienseknek, a jó érzéseket visszatükrözik. Ez hihetetlen feltöltődést nyújt, s nem megterhelő: jó esetben a bohócdoktor a vizit pár percében nem a betegséggel szembesül, hanem azzal a csodával, ahogy átfordul a kórtermi helyzet örömteli jókedvbe. De vannak olyan esetek, amiket nem feltétlenül tudunk hova rakni, amikor a helyzetből, a gyermek állapotából  nem magyarázható, miért nem sikerült jól a bohócdoktori vizit: ezekről a helyzetekről beszélni kell, dolgozni kell velük – ha bővül a csapatunk, célszerű lenne pszichológus vagy pszichiáter bevonására a munkába. 

– Bohócképzést indítatok Szombathelyen.
– Az ötlet régóta érik: mikor 2016-ban elindítottam a  Doktor Bohóc Mosolyszolgálatot, kiképeztem egy 6-8 fős csapatot, ebből 4-en maradtak. A képzés nem titkolt célja, hogy a csapat bővüljön, hiszen egyre több helyre hívnak minket – a zalaegerszegi kórházba, Hegyfalura, a Vas Megyei Idősek Otthonába – azonban nem csak a jövő bohócdoktorainak szánjuk, akár a civil életben is lehet belőle gazdagodni: fejleszti a kommunikációt, a mozgást, a testtudatot és az önismeretet.

– Civilben is vagy néha bohóc?
– Persze. Tudok úgy tekinteni egy stresszhelyzetre, mint egy bohóc: ő nem rágörcsöl a megoldhatatlannak tűnő helyzetre, hanem tud nevetni magán, a helyzeten, újra és újra megpróbálja megoldani azt.Vagy kivül tudok helyezkedni egy problémán, hogy arra rálátásom legyen, ahogy a bohóc, mikor megy, emberfeletti módon küzd az orkánszerű széllel szemben, s egyszer csak vigyorogva oldalra néz, és kiszól a közönséghez: Jól csinálom, mi?

TP
Fotó: Nagy Jácint