A gyerekeké a legfontosabb szerep az ünnepen, véli Márkus Sándor

– A pészachot zsidó húsvétnak is mondják. Az egyiptomi kivonulásról, a lélek megszabadulásáról szól. Nemzedékről nemzedékre száll ez az ünnep, amit a kovásztalan kenyér ünnepének is hívunk. Olyan gyorsan kellett kivonulni, hogy a kenyértészta, tehát a kovász, nem tudott megkelni. A vállukon vitték, és a nap szárította meg. Ebből lett a kovásztalan kenyér. Ennek emlékére pészach ünnepén az első két napot imával és önmegtartóztatással fogadjuk. Mindkét este széder vacsorát (ünnepi lakomát) tartunk, mikor is az imakönyvből, a Hágádából, a világ egyik legrégebbi könyvéből olvassuk föl bölcseink összeállítását. Négy pohár bort kell innunk, és jelképes ételeket ennünk. Elmeséljük gyermekeinknek – akiknek a legtöbb ünnepünkön igen fontos szerep jut – az egyiptomi kivonulás történetét. A terített széder asztalnál négy kérdést teszünk fel nekik azzal kapcsolatban, hogy vajon miben más ez a két este, mint a többi? És ha jól felelnek, akkor ajándékot kapnak. Föl szoktuk tenni azt a kérdést is, hogy mikor ehetjük meg a zöldségeket? Széder vacsorán nem, ekkor ugyanis csak keserű füvet fogyaszthatunk, mert keserű könnyeket ejtettek a kivonuló zsidók, akik négy évtizeden át nem találtak maguknak új hazát. A feltett kérdésekre azért jó válaszolni, mert azok kapcsán – a Hágáda segítségével – elmagyarázhatjuk a gyerekeknek, hogy a fáraó rabszolgái voltunk, ám Istenünk erős kézzel és nyújtott karral kivezetett minket az egyiptomi szolgáságból. Amint említettem, kiemelkedő szerepe van az ünnepen a 4-es számnak. Mert úgy nyilatkozott az Örökkévaló, hogy kivezetlek titeket Egyiptom szolgaságából, megváltalak, népemmé teszlek, és megmentelek benneteket. Négy olyan kinyilatkoztatás, amiket minden széder este ünnepén elmondunk. 

Egykor nemcsak ezt a kovásztalan kenyeret ették őseink, hanem, miután azt a bárányt is le kellett vágni, aminek a vérével megjelölték azokat a házakat, ahol zsidók laktak, annak a húsát is megették. Amióta lerombolták a Templomot Jeruzsálemben (Krisztus után 70-ben – szp), és nincs temploma a zsidóságnak, azóta nem tartjuk ezt a szokást. Csak a pászkát esszük meg. Otthon, a családban zajlanak ezek a vacsorák. Az utolsó, nyolcadik napon azt ünnepeljük, hogy akkor nyílott meg a Vörös-tenger. Ekkor a közösség együtt vacsorázik, rabbi tart ismertetőt, előadást az ünnep jelentőségéről. Eldugunk egy-egy darab pászkát, s miután a gyerekek megtalálják, ajándékot kapnak. Ezek rendkívül családias, bensőséges, az életünket meghatározó ünnepek. Máig őrzöm azokat az emlékeket, amikor még apám tartotta a pészachot.

– Mennyiben (lesz) más az ünnep karanténban? 

– Nehezen élem meg ezt. Hiányzik a zsinagóga, a zsidó közösség, az imaház, a kulturális központunk, a zsidó élet. Digitálisan tartjuk a kapcsolatot egymással. Így zajlik a széder vacsora, amiként most minden pénteken a szombatköszöntő imánk is. Ez ugyan nem helyettesíti az együttlétünket, de a semminél sokkal több. Mindent elkövetünk annak érdekében, hogy ez a pár hét vagy pár hónap, ami előttünk van, ne távolítson el bennünket egymástól. Sőt, ellenkezőleg. Minden segítséget megadunk zsidó testvéreinknek, amire csak képesek vagyunk. Nem csak a pászkát hordjuk szét az ünnepre való tekintettel, hanem a védőfelszerelésektől kezdve a bevásárlásokig ezer mindennel gondoskodunk azokról, akik erre rászorulnak. A pészachról még annyit: a széder vacsoraasztalnál egy hely üresen marad, ahol nincs tányér, nincs evőeszköz, csak egy pohár bor. Mert várjuk a Messiást. És bármikor, ha betoppan, teszem azt, éppen ezen az ünnepen, akkor egy pohár borral tudjuk köszönteni. Neki mindig adunk egy helyet az asztalunknál. 

Szenkovits Péter  
Fotó: Nagy Jácint