„A legkritikusabb közönség a gyermek”

A hűvös teraszon ülünk le ezen a napsütötte péntek délutánon. Gábor, vagy ahogy sokan megismertük Szombathelyen, „Fazék” hellyel kínál, miközben „Jucus” egy kis kartondobozzal érkezik, amelyben benne van az ő közös, szamócás múltjuk. Újságkivágások, meghívók, plakátok – minden, ami az elmúlt 27 évben történt a társulatukkal.

– Zalaegerszegről 1993-ban tértem haza, ott a Hevesi Sándor Színház színészképző stúdiójában tanultunk. ’94 őszén alapítottuk meg a Szamóca Színházat Szombathelyen, Jucus mellett még Kovács Janóval (Varnyú Country): hármasban dolgoztunk eleinte. A célcsoport már akkor adott volt, a gyermekeknek szerettünk volna önfeledt szórakozást nyújtani. Ne feledjük, ez nem sokkal a rendszerváltás után történt, kezdő vállalkozók voltunk. Úgy terveztük, hogy évi 10-20 fellépésünk lesz – ehhez képest csaknem 100 előadást tartottunk mindjárt az első esztendőben – meséli Fazék, akit arról faggatok, hogy Jucussal a „színpadon”, vagy már korábban jött a szerelem. 

– Az évszámokkal bajban vagyok – néz rám együttérzően Gábor, Jucus persze átveszi a szót. 

– Nem, már 1991. január 10-e óta egy párt alkotunk. Hogy is lehet ezt elfelejteni – mosolyog, majd folytatja: 

–1998-tól vagyunk ketten a csapatban, plusz az aktuális technikus. Már az első években elképesztő volt a társulatunk fogadtatása. Ismeretségünk révén azzal kalkuláltunk, hogy Vasban és Zalában tartunk majd előadásokat. Aztán a kilencvenes évek végén a Sláger Rádió keresett meg minket: egy országos roadshow állandó szereplői lettünk. Ezzel szinte párhuzamosan egy másik multicég is hirdetett fesztiválsorozatot, amelyre szintén felkérést kaptunk. Pörgős volt az életünk, nem unatkoztunk – eleveníti fel Jucus az emlékeket, miközben újságcikkek után kutat a dobozban.  

– Bejártuk Magyarország valamennyi nagyvárosát – folytatja Gábor, de nem sokáig…

– Nem csak a megyeszékhelyeken léptünk fel, emlékezz vissza, volt, hogy kisebb településeken is szerepeltünk, vagy például Pápán, tudod… – dobja fel a témát a rendkívül nagyszerű memóriával megáldott háziasszony, mire Gábor elmereng.  

– Az nem Tatán volt? Ja, megvan! Az egyik legkellemetlenebb fellépésünk ehhez a városhoz köthető – bár utólag azt mondhatjuk, hogy kihoztuk abból is a maximumot. Történt, hogy a szervezők elfelejtették feltüntetni a plakáton, hogy mi is ott leszünk a rendezvényen. Képzeld el, ahogy a technikus kollégával kipakolunk, beöltözünk, várunk egy forró nyári napon a tűzforró aszfalton, és sehol senki… Pontosabban jött egy nagymama az unokájával – mi pedig színpadra léptünk, és lejátszottuk az előadást. Való igaz, ilyen kevés néző előtt se előtte, se utána nem szerepeltünk, de a két „rajongónknak” szemlátomást bearanyoztuk a délelőttjét. De ez még Matyi születése előtt volt – tekint párjára Gábor. 

– Jucus 2002-ben szült, akkor néhány évre kiesett a színházból – ám mielőtt folytatná, már nem nála van a szó…  

– Miről beszélsz, drágám? Még öt hónapos terhesen is a színpadon voltam, maximum 8 hónapot hagytam ki – néz párjára kedvesen Jucus, Gábor pedig egyetértően bólint.

Közben rápillantok a telefonomra, majd nyomban beugrik egy kérdés, amelyet szinte fel sem kell tennem, egyszerre, teljes egyetértésben kapom meg a választ. 

– 2000-ben és 2021-ben is le tudjuk kötni a kicsiket. Nincs telónyomkodás az előadásunk alatt – ami nekünk abszolút pozitív visszajelzés. Nem érzékeljük a közönségünkön, hogy  másfajta generációk jönnének; akik lecsüccsennek a színpad elé, bekapcsolódnak a játékba. Hidd el, a legkritikusabb közönség a gyerek – mondja Jucus, miközben épp egy közelmúltbeli fellépésről mutat képeket a telefonján. 

– Annyiban változtattunk az előadásmódunkon, hogy igyekszünk a komplett családnak szórakozást nyújtani. Ez bevált szerencsére. Mintegy két évtizeddel ezelőtt a szombathelyi nyugdíjas kluboknak szerveztünk előadást, amely legalább akkora sikert aratott, mint valamelyik gyermeknapi produkciónk. Minden rendben ment 2020 februárjáig – amikor jött a világjárvány. Tavaly összesen hat fellépésünk volt, az idén hússzal számolunk, de ez van, elfogadjuk a helyzetet. Ha színpadra léphetünk, épp olyan lelkesedéssel adjuk elő a Csipi-Csupi bábszínháza darabot, mint a Covid előtt. Persze, megvisel minket is ez a helyzet, de társulatunkat a nevettetés élteti – fogja meg párja kezét Fazék, Jucus pedig szemlátomást megszorítja azt.

Búcsúzáskor még Gábor utánamszól, hogy, ha van kedvem, nézzünk ki szeptember 25-én a KISZ-lakótelepre, vagy október 9-én a Velemi Gesztenyenapokra, ahol ismét színpadra lépnek.

Krilov István
Kép: Huszonhét évvel ezelőtt alapították a Szamóca Színházat, fotó: Szamóca Színház