km/óra
  2025.01.09., csütörtök  •  Marcell napja
A NAV az idén is elkészíti az szja-bevallási tervezetet azoknak, akikről adattal rendelkezik

A NAV az idén is elkészíti az szja-bevallási tervezetet azoknak, akikről adattal rendelkezik

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) idén is automatikusan, külön kérés nélkül elkészíti azoknak a szja-bevallási tervezetét, akikről munkáltatói, kifizetői adattal rendelkezik - közölte a NAV hétfőn az MTI-vel.

 

A közleményben felhívták a figyelmet arra, hogy március 15-étől KAÜ-azonosítóval már megnézhető a saját adóbevallási tervezet, és ez azok számára is elérhető, akik most regisztrálnak az ügyfélkapun.


Ismertetik, hogy KAÜ-azonosítót igényelni lehet bármelyik okmányirodában, kormányablakban, de előzetes időpontfoglalással a főbb NAV-ügyfélszolgálatokon is elérhető ez a szolgáltatás.


A hagyományos megoldáshoz ragaszkodók kérhetik a NAV-tól az szja-bevallási tervezet postázását március 16-áig többféle módon is az adóazonosító jele és születési dátuma megadásával, SMS-ben a 06-30/344-4304-es telefonszámon, a NAV oldalán elérhető webűrlapon, levélben, továbbá a BEVTERVK formanyomtatványon, telefonon a 1819-es hívószámon, személyesen az ügyfélszolgálatokon - tájékoztatott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. (MTI)

címkék
Savaria Fórum 33. évfolyam 45. szám - 2024.12.20.
Savaria Fórum 33. évfolyam 45. szám - 2024.12.20.
tematikus oldalak
legfrissebbek
Új helyre költözött a civil központ, januárban is sok program várja az érdeklődőket
Január 1-től új helyen, a Kálvária utcában folytatja tevékenységét a Vas Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ. Már itt rendezték meg az esztendő első civil sajtóreggelijét is, ahol a szervezetek legfrissebb kezdeményezéseikről, tervezett programjaikról számoltak be.
Nekihajtott az InterCity mozdonyának, a sárvári bíróság hoz majd ítéletet
Vádat emeltek a párját halálra verő hajléktalan és társa ellen Zalában
Halált okozó testi sértés és súlyos testi sértés miatt emelt vádat a Zala Vármegyei Főügyészség egy hajléktalan férfi és társa ellen, mert egyikük egy vascsővel halálra verte párját, a társa pedig segített a holttest eltüntetésében - tájékoztatta a zalai főügyészség szóvivője.
MOHU: már több mint egymilliárd palackot váltottak vissza Magyarországon
Az elmúlt fél évben több mint egymilliárd műanyag palackot, fémdobozt és üveget váltottak vissza Magyarországon; karácsony és újév között több napon is 10 millió felett volt a napi visszaváltások száma, ami megdöntötte az eddigi augusztusi 8 milliós rekordot - közölte a vállalat szerdán az MTI-vel.
Magyar Bor Nagydíj: melyek voltak a nyerők 2024-ben?
Fehérbor kategóriában a tokaji Bott Pince 2021-es Csontos furmintja, a vörösborok mezőnyében pedig az egri St. Andrea Szőlőbirtok 2019-es Agapé Nagy-Eged-hegy grand superior egri bikavérje nyerte el a Magyar Borszakírók Köre (MBK) által odaítélt, 2024-es Magyar Bor Nagydíjat. A Dr. Kosárka József Emlékdíj nyertese a szintén egri Kovács Nimród Borászat.