km/óra
  2025.01.09., csütörtök  •  Marcell napja
Új helyre költözött a civil központ, januárban is sok program várja az érdeklődőket

Új helyre költözött a civil központ, januárban is sok program várja az érdeklődőket

Január 1-től új helyen, a Kálvária utcában folytatja tevékenységét a Vas Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ. Már itt rendezték meg az esztendő első civil sajtóreggelijét is, ahol a szervezetek legfrissebb kezdeményezéseikről, tervezett programjaikról számoltak be.

 

A Kálvária utca 18. szám alá költözött a civil iroda a Kőszegi utcából. Az ügyfélfogadási időpontok, elérhetőségek változatlanok, és folytatják a hagyományt is: tavaly 96 szervezet mutatkozott be a sajtóreggelik alkalmával. Az idei első összejövetelt már az új helyen tartották. A vasvári Játékszín tagjai a magyar kultúra napja alkalmából verses leveleket helyeznek el a fákon. Február 15-én Devecsery László: Petőfi Kámban című művét, márciusban pedig a Brunszvik Terézről szóló darabot adja elő a társulat.


A Vasi Hegyháton számos ingyenes program várja az érdeklődőket. Vasváron gombászklub alakult, az első találkozót január 10-én szervezik. Aznap táncházat tartanak a Békeházban a Boglya zenekarral, ezt havi rendszerességgel megismétlik, továbbá alapfokú néptáncoktatásra is invitálják az érdeklődőket. Újdonság, hogy Oszkón ún. értékfőzéseket szerveznek: közösségek jelentkezését várják, akik egy-egy jellegzetes, helyi ételt készítenek el. A vasi horgász szövetség vezetői például rábai halászlevet főztek, a videót közzétették az interneten. A Vasvári Népfőiskola Médiaműhelye is itt, a Kálvária utca 18-ban kap helyet, ide várják a fotózás, videózás iránt érdeklődő fiatalokat.


Bemutatkozott a tavaly bejegyzett Miraculum Dei Alapítvány, amely a rászorulók támogatását tűzte ki célul. Szociális missziót végeznek hátrányos helyzetű hazai régiókban, felkarolják a kórházakban hagyott csecsemőket, és segítik a bántalmazott nőket. Pályázati támogatással védett házat hoznának létre. Husztig Róbert alapító tag elmondta, Szombathelyen egy ház bérlésére vagy vásárlására készülnek, bántalmazott nők és gyermekeik védelmére. Szeretnének nekik fizikai, lelki és szociális védelmet nyújtani, amíg arra szükségük van.


Tartalmas volt a tavalyi év a eSportSzombathely Egyesület életében - erről számolt be Halmos Máté elnök. Létrehozták új közösségi terüket, közel száz rendezvényen működtek közre, versenyzőket, edzőket, játékosokat toboroztak. Idén a közösségfejlesztés a legfőbb céljuk, és más szervezetekkel is szorosabbra fűznék a kapcsolatot.


A civil központ harmadik alkalommal hirdeti meg a Civil Életképek Vas vármegyében című fotópályázatát. Gorza Norbert szakmai vezető hozzátette, elsődleges céljuk, hogy bemutassák, milyen sokrétű és értékteremtő tevékenységet végeznek a vasi civil szervezetek. A közösségi eseményekben hisznek, de próbálják kihasználni az online média előnyeit is. Ez egy online fotópályázat, a beérkezett alkotásokat február elsején a közösségi média felületünkön teszik közzé.


A fényképeket január 30-ig lehet beküldeni, azokat közzéteszik a Facebookon, és február 8-ig lehet rájuk szavazni. A három legtöbb lájkot gyűjtő egyesület ajándékutalványt kap jutalmul.

 

Forrás: SZTV
 

Savaria Fórum 33. évfolyam 45. szám - 2024.12.20.
tematikus oldalak
legfrissebbek
A kormány által a börtönből szabadon engedett embercsempész az a férfi, aki letarolta egy család autóját Budán
A 23 éves moldávot jogerősen elítélték, ám a kormány vészhelyzeti rendelete miatt mégis kiszabadulhatott a börtönből, értesült a Blikk. Tiganciuc Calin január 5-én éjfél után egy Audi S8-cal elhajtott a rendőri igazoltatás elől, majd a XXII. kerületben egy piros lámpánál álló autónak csapódott. A vétlen járműben heten, köztük gyerekek sérültek meg, többen súlyosan, de az ámokfutó elmenekült, a rendőrség körözi.
Schäfer András tulajdonos lesz az NB III-as futballcsapatot működtető városi cégben
Tulajdonrésze lesz Schäfer Andrásnak az önkormányzat által alapított, a HVSE_től az NB III-as futballcsapatot átvevő  gazdasági társaságban, a Haladás 1919 Labdarúgó Kft-ben.
Rühfertőzés egy dunántúli idősotthonban
Dunaföldváron, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat által működtetett Gondviselés Háza Napsugár Idősek Otthonában rühfertőzést észleltek több lakónál, értesült a Magyar Narancs. Az esetet a szeretetszolgálat is megerősítette.
Kísérlet: Törökországból érkezett makk a Szombathely környéki erdőkbe
Nagyszabású erdészeti kísérlet kezdődik az állami erdészeti társaságoknál a klímaváltozáshoz való alkalmazkodás érdekében. Nem ülünk ölbe tett kézzel, olvasható a Szombathelyi Erdészeti Zrt. Facebook-oldalán.
Viva Savaria – új program indul, hogy egészségesebb legyen Szombathely
Az egészségfejlesztési stratégiát tavaly decemberben elfogadta a közgyűlés, februárban kialakítják a cselekvési tervet is, addig pedig a szombathelyiek véleményét is kikérik az új programról, melynek célja, hogy egészségtudatosabb legyen a város és hosszabb, minőségibb életet éljenek a szombathelyiek.