Rühfertőzés egy dunántúli idősotthonban
A lap szerint a fertőzés két lakószobát érintett, ahol fertőtlenítő mosással tisztították meg a ruházatot, ágyneműt, matracokat és minden egyéb, a fertőzés terjedését elősegítő textilt. Ezen felül gőztisztítós eljárást is alkalmaztak. A szeretetszolgálat közleménye szerint január elejéig nem történt visszafertőződés, és egyetlen dolgozó sem kapta el a betegséget.
Ugyanakkor a Magyar Narancs névtelen forrásai szerint a fertőzés valójában már novemberben felüthette a fejét, ám az csak akkor vált egyértelművé, amikor egy alkalmazott is megbetegedett.
A szeretetszolgálat szerint a fertőzés forrása vagy egy látogatató, vagy egy visszatérő lakó lehetett, ezt azonban egy belső forrás megkérdojelezte, jelezve, hogy egy korábban kezelt személynél újrafertőződést is tapasztaltak.
További vitát váltott ki az a tény, hogy a mosásokat az otthonban 30 fokos hőmérsékleten végzik, azonban a fenntartó szerint ez nem befolyásolta a fertőzés terjedését.
A Gondviselés Háza korábban a dunaföldvári önkormányzat fenntartásában működött, de 2022-ben az idősek otthonát – amely egykori szovjet laktanyaként üzemelt – tíz évre átadták a szeretetszolgálatnak. A szerződés szerint a szervezetnek az ingatlan értékének két százalékát kell karbantartásra és felújításra fordítania évente.
A Tolna megyei tisztifőorvos a lap megkeresésére jelezte, hogy a kormányhivatal vizsgálatot indított az ügyben. A vizsgálat jelenleg folyamatban van, részletes tájékoztatást későbbre ígértek. A lap arra következtetett, hogy a hivatalos bejelentést követően csupán az újságírói megkeresés után kezdődött meg a hatósági vizsgálat.
Fotó: illusztráció/dr. Novák Hunor
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.