Schäfer András tulajdonos lesz az NB III-as futballcsapatot működtető városi cégben
Minderről először a vaol.hu számolt be a dr. Nemény Andrással, Szombathely polgármesterével készített interjú beharangozójában.
A lap ezt írta (a Mediaworks által működtetett rendszer kezelői figyelmébe: igen, van mélylink az anyagban, méghozzá kettő) az ismertetőben:
Nemény András elmondta: Jelenleg arról tárgyalnak Schäfer Andrással, hogy a futballista legyen tulajdonos az önkormányzat által alapított Haladás 1919 Labdarúgó Kft-ben. A HVSE kapcsán a városvezető kitért arra is: Schmidt Ádám államtitkár felé jelezte, a közgyűlési határozat szerint szeretnék megmenteni a 106 éves egyesületet. Akár oly módon, hogy kormányzati támogatással, hosszú távú stratégiát dolgoznak ki.
További részletek itt.
Az ugytudjuk.hu a mai sajtótájékoztatón rákérdezett a fentiekre a polgármesternél, aki így nyilatkozott a hírportálnak
- Többszöri egyeztetés után jutottunk arra a lehetséges megoldásra, hogy András 1%-ban tulajdonosa legyen a Kft-nek. Egyrészt nagyon köszönjük neki azt a 15 millió forintot, amivel megteremtette annak a lehetőségét, hogy a foci további létezésének lehetősége meglegyen. Két dologban már az elején megállapodtunk. Az egyik, hogy csakis tiszta viszonyok mellett hajlandó az önkormányzat által működtetett fociban részt venni. A másik pedig, hogy nem csak egy élcsapatban gondolkodik, hanem egy utánpótlással egybekötött komplex rendszerben - fejtette ki Nemény.
Ahogy arról beszámoltunk, a szombathelyi születésű középpályás előbb 5, majd újabb 10 milliót adományzott szülővárosa csapatának a megmentésére.
Hogy a zöld-fehér egyesület miként tudott 1,3-1,5 milliárd tartozást felhalmozni, az még nem derült, mindenesetre a szurkolói gyűjtés indult az 55 milliós NAV-tartozás összeszedésére, ami az indulási jog feltétele volt - a drukkerek mellett ebbe szállt be Schäfer András.
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.