Viva Savaria – új program indul, hogy egészségesebb legyen Szombathely
A 2024-es év utolsó közgyűlésén fogadták el a Viva Savaria – Élj egészségesen, élj tovább! nevezetű egészségfejlesztési stratégiát, melynek részleteiről csütörtökön tartottak sajtótájékoztatót a városházán. A programot Koczka Tibor dolgozta ki, aki sport és egészségfejlesztési koordinátorként segíti ebben a ciklusban a városvezetés munkáját, hiszen, mint dr. Nemény András polgármester mondta, az egészséges életmód területe kimondottan a profiljába vág.
„Ennek a programnak most már nagyon komoly tartalmi elemei is vannak és már csak azért is fontos, mert a választás után az alakuló ülésen azt mondtam, hogy a következő öt év egyik legfontosabb célkitűzése, hogy Szombathely egy jóval egészségesebb, egészségtudatosabb város legyen, hogy hosszabb, minőségibb életet éljenek a szombathelyiek. A célkitűzés mindig könnyű, de a megvalósítás nem könnyű, hiszen nagyon sok elemből áll, de azt gondoltuk és láttuk, hogy nekünk dolgunk van azzal városként, hogy összeszedjük azokat a területeket, amik hogyha együttesen jól működnek, akkor ezt a célt el tudjuk érni. Első lépésként egy egészségfejlesztési stratégiát alkottunk meg a decemberi közgyűlésen, a második lépés pedig a cselekvési terv kialakítása lesz a februári közgyűlésen” – kezdte a polgármester.
Hozzátette: a kettő közötti időszakban pedig a társadalmasítás folyik, aminek lényege, hogy nagyon sok szereplő bevonásával szeretnék még pontosabbá tenni azt, hogy mi az, amit el szeretnének és el tudnak érni a városban. A cél, hogy ebben az időszakban minél több emberrel tudjanak találkozni, minél többen el tudják mondani, hogy mit szeretnének ebben a programban, milyen segítséget várnak, mitől tudnának egészségesebben élni. A legfontosabb területek, melyekre a legnagyobb hangsúlyt fektetik a rendszeres mozgás, a közösségek építése és az egészséges táplálkozás.
A Viva Savaria program kilenc pontból áll:
1. Egészséges táplálkozás támogatása
- Helyi piacokon és helyi termelőknél, Magyarországon előállított termékeket áruló kereskedőknél történő vásárlás ösztönzése, a helyben, illetve a régióban termesztett, friss, szezonális zöldségek, gyümölcsök, és egyéb kiváló minőségű élelmiszerek elérhetővé tétele és fogyasztásának népszerűsítése a lakosság számára.
- A Szombathely Városi Vásárcsarnokban szervezett, egészségtudatosságot célzó rendezvények remek eszközei annak, hogy a város felhívja a figyelmet az egészséges életmód fontosságára, és segítse a vásárlóközösséget abban, hogy tudatosabb döntéseket hozzanak a saját egészségükkel kapcsolatban. A város a program hatásaként a közvetett forgalomnövekedés által támogatja a fokozott versenyhelyzetben, a kiskereskedelmi láncokkal szemben hátrányban lévő helyi termelőket.
- Táplálkozási programok, kampányok, életmódklubok, piactúrák indítása, amelyek segítenek az egészséges étkezési szokások kialakításában.
2. Testmozgás és aktív életmód ösztönzése
- Gyalogos és biciklis közlekedés fejlesztése: kerékpárutak és gyalogos zónák kialakítása, a közösségi terek bővítése. Ösztönző programok indítása, amelyek elősegítik a mindennapi mozgást (például „Bringázz a munkába!”, “Autómentes Nap” - kampányok, “liftmentes napok” hirdetése).
- Szabadidős sportolási lehetőségek bővítése: könnyen elérhető közösségi sportlétesítmények, parkok, szabadtéri fitnesz lehetőségek biztosítása, hogy a lakosság szabadidejében rendszeresen mozoghasson.
- Közösségi sportprogramok számának növelése: közösségi futások, túrák, kerékpártúrák, versenyek, kihívások szervezése, rendezése a város lakói számára.
- Munkahelyek, önkormányzati intézmények ösztönzése mozgáslehetőség biztosítására, fitnesz eszközök beszerzésére.
- Kapcsolódás az Aktív Magyarország Programhoz: pályázatok lehetőségek figyelemmel kísérése, részvétel országos kampányokban, Szombathely környéki túraútvonalak kapcsolódása országos hálózatokhoz.
3. Közösségek erősítése
- Pályázati lehetőségek: önkormányzati támogatások pályázati úton helyi közösségek, civil szervezetek számára, amelyek különböző közösségi és egészségfejlesztési programok megvalósítását vállalják, segítik elő.
- Közösségi programok és események szervezése: olyan események, amelyek erősítik a lakosság közösségi kapcsolatait, elsősorban kulturális és szabadidős programok, sportesemények.
- Családi és közösségi támogatás elősegítése: programok indítása, amelyek támogatják a családokat, időseket, és ösztönzik a generációk közötti kapcsolatok építését, valamint a magány csökkentését.
4. Lelki egészség, stresszkezelés támogatása
- Stresszkezelési programok bevezetése: jógastúdiók, meditációs lehetőségek és mentális egészséget támogató közösségi programok elérhetővé tétele, előadások szervezése. Segítségnyújtás a lakosság számára a stresszkezelési technikák elsajátításában.
- Életcél programok: segítenek az embereknek megtalálni személyes céljaikat, s ezzel segítik, támogatják a közösséget is. Ahol az embereket erős és határozott életcélok vezetik, az segíti őket az egészséges életmód fenntartásában.
- A vallási közösségek bevonása: kapcsolat a helyi vallási közösségekkel, amelyek támogathatják a lelki egyensúly megtalálását és fenntartását.
- Családi és közösségi támogatás elősegítése: programok indítása, amelyek támogatják a családokat, időseket, és ösztönzik a generációk közötti kapcsolatok építését, valamint a magány csökkentését.
5. Egészségügyi megelőzés és a szűrőprogramok bővítése
- Egészségtudatosság növelése: kampányok, közösségi események, a nyomtatott és digitális média segítségével a lakosság tájékoztatása a helyes életmódról, az egészséges táplálkozásról, a testmozgás fontosságáról.
- Ingyenes szűrővizsgálatok szervezése: rendszeres szűrőprogramok indítása, hogy a korai stádiumban felismerhetők legyenek a betegségek.
- Ingyenes egészségügyi mérések szervezése: önálló rendezvények vagy kísérőprogramok részeként, egészségi állapotot felmérő és monitorozó okos eszközök segítségével.
6. Fenntartható és egészséges környezet kialakítása
- Klímaváltozáshoz való alkalmazkodás: az alkalmazkodási intézkedések magukban foglalják a városi zöldterületek növelését, az intelligens vízgazdálkodás kialakítását, az energiahatékonyság fejlesztését, valamint a fenntartható közlekedési rendszerek támogatását. E program révén az önkormányzat biztosítja, hogy Szombathely felkészüljön a változó időjárási viszonyokra, védje természeti erőforrásait, lakosságát és infrastruktúráját.
- Zöldterületek fejlesztése: a parkok, közösségi kertek és zöldterületek bővítése lehetőséget biztosít a lakosoknak a természetközeli életmódra, ami fontos a testi-lelki egészség szempontjából. Emellett a zöldterületek hozzájárulnak a levegő minőség javításához, csökkentik a hőszigethatást és segítik a biodiverzitás fenntartását. Zöldfolyosók kialakítása.
- Környezetbarát közlekedés ösztönzése: a biztonságos és jól kiépített kerékpárutak, illetve a kerékpárkölcsönző rendszerek arra ösztönöznek mindenkit, hogy a kerékpárt válasszák az autók helyett. A városi közlekedés kerékpárosbaráttá tétele az autóforgalom csökkentésével a levegő minőségét is javítja. Elengedhetetlen a közösségi közlekedés további fejlesztése, autómentes zónák, gyalogos zónák bővítése.
- A levegőminőség folyamatos monitorozása: a levegőszennyezés rendszeres és pontos mérésével gyorsan felismerhető a levegőminőség romlásának forrása, valamint a lakosságot is időben lehet figyelmeztetni a veszélyre.
- Környezettudatos magatartásra ösztönző programok: hulladék csökkentése a „csomagolásmentes vásárlás” kampánnyal, körforgásos hulladékgazdálkodás népszerűsítése. Óvodakert és iskolakert programban való részvétel ösztönzése.
7. Szenvedélybetegségek elleni közös fellépés segítése
- Megelőzés és oktatás: az iskolai programok, közösségi kampányok, valamint média- és közösségi tájékoztató anyagok a szenvedélybetegségek kockázataira hívják fel a figyelmet.
- Szűrés és korai beavatkozás: a szenvedélybetegségek korai felismerése érdekében szűrőprogramokat és tanácsadói szolgáltatásokat kell biztosítani a városban, ez lehetővé teszi a veszélyeztetettek korai segítését és a tanácsadást.
- Kezelési és rehabilitációs lehetőségek: a szenvedélybetegségekkel küzdők számára nyújtott személyre szabott kezelés és rehabilitációs szolgáltatások támogatása. Különböző terápiás programok, addiktológiai tanácsadás, közösségi alapú rehabilitációs programok és a felépülést támogató csoportok működésének segítése
8. Oktatás és példamutatás
- Oktató, nevelő programok kezdeményezése: célja, hogy már a fiatalok körében kialakuljon az egészségtudatos szemlélet. A foglalkozások az egészséges életmódot, a mozgást, a közösségben végzett mozgást népszerűsítik.
- Idősakadémia program működtetése: digitális eszközökről képzések és bemutatók az idősebb generáció számára, idősek beszámolói az eszközök használatával kapcsolatos tapasztalatokról.
- Intelligens Idős Otthon Szoba: új, innovatív eszközök megismerése az egészségmonitorozás, az otthoni biztonságérzet növelése és a kikapcsolódás terén. A digitális eszközök használatának elsajátítása, tapasztalatok megosztása.
- Helyi vezetők és példaképek szerepvállalása: a helyi önkormányzat, közösségi vezetők példamutatása az egészséges életmód és a közösségi összetartás terén.
- Ismert helyi sportolók, pedagógusok, közéleti személyek bevonása a kampányokba, akik saját példájukkal mutatják be az egészségtudatos életmód előnyeit.
9. Önkéntesek bevonása
Formálni az emberek tudatát
„Ha tudjuk formálni az emberek tudatát, akkor változást tudunk elérni. Nem egyből, persze, ez hosszú idő lesz, de itt pont az a lényeg, hogy nem csak általánosságban kell beszélni róla, hanem nagyon sok konkrét területet kell megnevezni, és azon kell gyakorlati úton is végigmennünk. Az egészséges táplálkozás kapcsán például azt kell megnéznünk, hogy mi az, amink van. A piac, lesz az egyik fókuszpontunk, hiszen Polákovics Marietta, az újraválasztott vezető maga is nagyon egészségtudatosan él, és ilyen irányba alakítja a vásárcsarnokot is. Ami pedig a testmozgást illeti: nem csak a versenysportokról, a tömegsportról a fociról, a kosárlabdáról szól, hanem hogy különböző lehetőségeket tudjunk megteremteni. Az alapvetően a mi feladatunk ebben a programban, hogy lehetőségeket teremtsünk és felvilágosítást adjunk, hogy miért érdemes részt venni” – hangsúlyozta dr. Nemény András.
Fontos célkitűzés a közösségek erősítése, de elsősorban nem a digitális közösségekről van szó, hanem kimondottan az a cél, hogy kilépjünk a virtuális térből és valódi közösségi programokat és lehetőségeket hirdessenek meg. Beszélt még a szenvedélybetegségek elleni fellépésről, illetve a lelki egészség és a stresszkezelés támogatásáról is: nagyon sok meglévő tudásunk van, és azt gondolom, ezt ki kell terjeszteni, mert nem elég, hogy csak az a szűk kör tudja, aki benne van és ebben dolgozik. Elemi érdek a szűrőprogramok kiterjesztése, itt a városházán is motiváljuk az embereket, hogy rendszeresen részt vegyenek ilyeneken és előfordult már olyan, hogy szerencsére még időben felfedeztek betegségeket – mondta.
Koczka Tibor az úgynevezett Kék Zónákról beszélt, ez volt a program kiindulópontja: tudósok találtak a Földön öt olyan kisebb térséget, régiót, ahol az emberek rendkívül hosszú és egészséges életet élnek, és roppant magas a 100 éven felüliek aránya. Ezeken a területeken az emberek nemcsak hosszabb ideig élnek, hanem jó egészségi állapotban töltik idős éveiket, ritkábbak a krónikus betegségek, mint például a szívbetegségek, a cukorbetegség vagy a rák. A tudósok arra jutottak, hogy az itt élők hosszú, egészséges életét több tényező együttesen befolyásolja: többek között az egészséges táplálkozás, a növényi alapú étrend, a rendszeres mozgás, egészséges környezet, az erős közösségi és családi kapcsolatok, egyéni célok, a stresszkezelés.
Emlékeztetett: 2017-ben – amikor alpolgármesterként gondozója, előterjesztője volt az egészségfejlesztési tervnek – elkészült a város első ilyen terve és nagy reményekkel vágtak bele a megvalósításba. 2018-ban egy pályázat során megalapították az Egészségfejlesztési Irodát, amely azóta is jól működik négy fővel. Mint mondja, annyira jól, hogy próbaként az elmúlt hetekben maga is próbáltam regisztrálni egy-egy rendezvényre, de pillanatokon belül elkelnek a helyek a különböző rendezvényekre. A Covid-járvány viszont jelentősen megnehezítette ezt a tervet, nehezen tudják azóta mérni az eredményeket, hogy miként javult vagy romlott a szombathelyiek egészsége az elmúlt években. Másik nagy tanulsága volt az egészségfejlesztésnek, hogy csak akkor tud eredményeket elérni a város, ha a lakókat is aktívan bevonják ebbe a munkába.
„Hiszen azzal, hogy létrehoztunk egy egészségfejlesztési irodát, meg végezzük a tájékoztató munkát, nem gondolhattuk és nem gondolhatjuk, hogy ezzel a munkát a mi részünkről elvégeztük. Épp ezért ennek a mostani munkának már eleve úgy álltunk neki, hogy azt szeretnénk elérni, bármennyire is furcsán hangzik, hogy a város összes lakóját meg tudjuk szólítani, hiszen csak így fogunk tudni előbbre jutni. Jól tudjuk, az emberek 99%-a tudja, hogy a dohányzás és milyen hatással van az egészségünkre, de mégis dohányoznak. Tudják, hogy mozogni kellene, de nem mozognak. Tudják, hogy mit kellene enni, de nem azt fogják enni. Nincsenek illúzióim attól, hogy lesz ilyen stratégiánk, lesznek olyanok, akik azt fogják mondani: egész életemben ezt ettem, tudom, van rajtam plusz 20 kiló, de így érzem jól magam, nem fogok sportolni és nem fogok futni, még a Koczka Tibor kedvéért sem, de mondjuk a szűrés az érdekel, mert néha itt-ott szúr, és akkor máris megfogtuk ezzel a programmal ezt az illetőt” – emelte ki.
Elárulta, már él a vivasavaria@szombathely.hu e-mail cím, ahova várják az ötleteket, felajánlásokat, csatlakozási szándékokat. Nagyon sok megkeresés és felajánlás érkezett már, de továbbra is várják vállalkozók, egyesületek, civilek, edzőtermek, vendéglátósok jelentkezését. Az egyik első csatlakozó a Szombathelyi Vívóakadémia volt, akik szombat délelőttönként úgynevezett nyílt napot tartanak majd és lehet ismerkedni a sportággal, de például épp folyamatban van egy egyeztetés az egyik nagy közétkeztetővel, hogy miként lehet egészségesebbé tenni a közétkeztetést. Azt szeretnék, ha minél többen helyi, a térségünkben megtermelt terméket és főleg zöldséget, tejterméket fogyasztanának, és ebben még nagyobb szerepe lehet a piacnak is, ahol kérdőívet is töltetnek ki az emberekkel a vásárlási szokásaikról és a nyitvatartásról is.
„Ez egy folyamatosan építkező dolog. Szeretnénk meghosszabbítani és minőségibbé tenni a szombathelyiek életét, szeretnék egészséges környezetet kialakítani és fenntartani. Ezen az úton megyünk tovább, akkor is, ha a gazdasági lehetőségeink szűkösek lesznek. Hiszek abban, hogy az egészség kérdése, és az, hogy tudunk-e valamit tenni, nem csak gazdasági kérdés. Nehéz gazdasági helyzetben is lehet rengeteg dolgot tenni azért, hogy minőségibb életet éljünk. Azt hiszem, jó irányba megyünk, de mindig lehet ezt még jobban csinálni. Ehhez kapcsolódik az önkéntesek bevonása is. Minél többen vesznek részt ezekben a programokban, minél inkább elterjed, annál inkább az lesz a természetes állapot, hogy vigyázunk az egészségünkre. A városnak pedig az a dolga ebben, hogy egy összehangolt, profi működtetés legyen, aminek az utolsó pontja az, hogy minőségibb, hosszabb életet tudjunk élni” – hangsúlyozta a polgármester.
CzB
Fotó: Bonyhádi Zoltán
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.