A kormány által a börtönből szabadon engedett embercsempész az a férfi, aki letarolta egy család autóját Budán
A lap információi szerint Tiganciuc Calin egy nemzetközi bűnözői csoport tagja volt, és korábban már embercsempészés miatt elítélték. Az ítélet tavaly november 6-án született meg a Hajdúböszörményi Járásbíróság előkészítő ülésén, ahol a vádlott beismerte tettét, és lemondott a tárgyalás jogáról. A bíróság ezért 3 év 10 hónap letöltendő fegyházbüntetést szabott ki rá, és 7 év 8 hónapra kiutasította Magyarországról. Az ítélet jogerőre emelkedett, mivel sem az ügyészség, sem a védelem nem fellebbezett ellene.
Annak ellenére, hogy a férfi nem részesülhetett volna feltételes szabadságra bocsátás kedvezményében, a magyar kormány veszélyhelyzeti rendelete miatt mégis szabadulhatott.
Az RTL kamerái 2023 tavaszán a szombathelyi vasútállomáson is rögzítették, ahogy megérkezik a büntetésvégrehajtás kisbusza, és szabadon engedik az embercsempészeket.
Tran Dániel, az ELTE Kriminológia Tanszékének oktatója a Blikknek elmondta, hogy a 148/2023-as kormányrendelet értelmében az embercsempészés miatt elítélt személyek reintegrációs őrizetéről 15 napon belül dönt a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka. Ha a feltételek fennállnak, az elítéltnek 72 órán belül el kell hagynia Magyarország területét, azonban ehhez semmilyen hatósági segítséget nem kap.
Borítókép: Az embercsempész Audija letarolta a család autóját Fotó: BRFK
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.