A sünök védelmére szólít fel a tavaszi kerti munkák idején az MME
Mint az MME pénteki közleményében olvasható, az éjszakai életmódot folytató, védett keleti sün előszeretettel választja telelő, majd nappali búvóhelyül a kertekben, parkokban felhalmozott lomb- és rőzserakásokat. A nőstények itt is ellenek, ezért az óvatlanul végzett kertrendezés könnyen teljes családok pusztulását is okozhatja.
A sünök védelme érdekében azt ajánlják, hogy ne vasvillával, hanem a szerszám nyelével, majd kesztyűs kézzel fentről lefelé haladva forgassuk át a halmot, így győződve meg arról, hogy nincs-e alatta sün.
Mint írják, különösen óvatosnak kell lenni a május-júniusi sünellési időszakban, amikor a menedékekben a hetekig vak és szinte magatehetetlen kölykök is ott lehetnek. Arra is felhívják a figyelmet, hogy soha ne gyújtsuk fel az ilyen rakásokat.
A közlemény szerint amennyiben a gallyrakás megbontásakor sünfészket találunk, semmiképpen se szedjük össze a kölyköket és kezdjük nevelgetni őket, ehelyett pakoljunk vissza kellő vastagságú rétegben ágakat és leveleket a fészekre, majd hagyjuk a nőstényre a továbbiakat.
A természetvédők szerint a gallyrakás megszüntetésével érdemes legalább addig (négy-öt hetet) várni, amíg a kölykök annyira megerősödnek, hogy éjszakánként követik anyjukat a vadászatra. Ha nincs lehetőség a munkálatok halasztására, érdemes alternatív búvóhelyet kialakítani a közelben vagy mesterséges "süngarázst" beszerezni, amelybe mind a magányosan pihenő felnőtt állat, mind a nőstény a kölykeivel áttelepíthető.
A sünök védelméről további információ olvasható ezen az oldalon. (MTI)
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.