km/óra
  2025.01.09., csütörtök  •  Marcell napja
A vízimadarak etetésének veszélyeire figyelmeztetnek a természetvédők

A vízimadarak etetésének veszélyeire figyelmeztetnek a természetvédők

A vízimadarak etetésének veszélyeire figyelmeztetnek a természetvédők, akik arra kérik a lakosságot, hogy semmilyen táplálékkal ne etessék kirándulás közben ezeket az állatokat.

 

A tapasztalatok alapján az alapvetően jószándékú emberek általában nincsenek tisztában azzal, hogy a vízimadarak etetése nemcsak felesleges, de tömegesen sodorhatja veszélybe az állatokat. Ez ellen világszerte küzdenek a hatóságok és a természetvédelmi szervezetek - közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) az MTI-vel kedden.


Mint írják, a vízimadarak etetése a madaraknak, a környezetnek és az embereknek egyaránt káros. Egyrészt ezeknek a madaraknak az etetése kikapcsolja a téli túléléshez nélkülözhetetlen vonulási viselkedést, és előfordulhat, hogy az állatok emiatt később belefagynak a vízbe. Másrészt az etetés növeli a zsúfoltságot, a madarak közötti agressziót, valamint fokozza a sérülésveszélyt, a fertőző betegségek kialakulásának kockázatát, például az emberre is veszélyes madárinfluenza terjedését. A feleslegesen kiszórt sok táplálék továbbá vonzza a patkányokat, segíti a szaporodásukat, ezzel helyi patkányinváziót okozva, ami szennyezi a környezetet és rontja a víz minőségét is. Emellett a hosszú időn át tartó egyoldalú kenyér és egyéb értéktelen táplálék megbetegíti, vagy akár röpképtelenné is teheti a madarakat, és önfenntartó életre nem alkalmas területekre is nagy mennyiségű vízimadarat vonz.


A madarak etetése egy idő után öngerjesztő problémaspirállá alakul, hiszen az etetett vízimadarak ősszel nem vonulnak el, így az emberek, látva az éhesnek látszó, de valójában csak elkényelmesedett, esetleg már beteg, röpképtelen madarakat, tovább etetik őket. A fagyok beköszöntével a vonulni induló madarak is megszakíthatják a vonulásukat az etetőhelyeknél nyüzsgő madarak látványa miatt, ezért egyre duzzad a maradó madárpopuláció. Az etetőhelyek mesterségesen fenntartott táplálékbázisa közelében évről évre több madár költhet, így nő a nyári "kéregetők" száma is, tehát egyre több madárral kezdődhet újra ősszel a folyamat. (MTI)
 

címkék
Savaria Fórum 33. évfolyam 45. szám - 2024.12.20.
Savaria Fórum 33. évfolyam 45. szám - 2024.12.20.
tematikus oldalak
legfrissebbek
Sokan kértek segítséget telefonon az ünnepek alatt Szombathelyen
Minden eddiginél többen fordultak segítségért a lelki elsősegély telefonos szolgálatokhoz a karácsonyi időszakban: nagyon magas volt a krízishívások száma. A szolgálat továbbra is toborozza az önkéntes ügyelőket, és egy alapítványi együttműködés keretében a jövőben még inkább szeretnék megismertetni az emberekkel a lelki elsősegély működését.
Megölte feleségét egy férfi, majd feladta magát a rendőrségen
Egy vita után többször megszúrta feleségét egy 60 éves fóti férfi, majd bement a rendőrségre, és elmondta, mint tett - közölte a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon csütörtökön.
Akár döröghet is pénteken, több mint 10 fokkal esik vissza a hőmérséklet
Erős, gyors mozgású hidegfront érkezik az éjszaka során északnyugat felől, péntekre több mint 10 Celsius-fokkal esik vissza a hőmérséklet - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán csütörtökön.
Két nappal későbbre halasztották az Oscar-jelölések bejelentését a Los Angeles környékén pusztító tüzek miatt
Két nappal későbbre, január 19-re halasztották az Oscar-jelölések bejelentését a Los Angeles környékén pusztító erdőtüzek miatt - közölte szerdán az amerikai filmakadémia.
Az Év Vasi Embere: tíz kiváló ember, tíz kiváló életút
Péntek éjfélig lehet szavazni a 2024-es Év Vasi Emberére. A Vas Vármegyei Önkormányzat és a Vas Megyéért Egyesület 27. alkalommal hirdette meg a választást: tíz jelölt közül kerül ki a győztes és a közönségdíjas. A Megyebál idén is elmaradt, az elismeréseket szűk körben adják át.