Az Év Vasi Embere: tíz kiváló ember, tíz kiváló életút
Ezúttal is színes az Év Vasi Embere díj jelöltjeinek köre: vannak közöttük sportolók, művészek, pedagógusok, de tudósra és orvosra is lehet szavazni. A jelölteket a Vas Vármegyei Önkormányzat és a Vas Megyéért Egyesület által felkért kuratórium választotta ki.
Dr. Balázsy Péter, a Vas Megyéért Egyesület elnöke elmondta, tíz kiváló ember, tíz kiváló életút. A korábbi évek hagyományainak megfelelően egyrészt aktuális teljesítmények alapján választották ki őket, amelyek a tavalyi esztendőhöz kapcsolódnak, másrészt életművek alapján. Egy egész élet munkája, Vas vármegye érdekében kifejtett tevékenység, vagy az a tevékenység, amivel a személy Vas vármegye hírét a származásán, az életútján keresztül messzire vitte.
A kuratórium dönt az Év Emberéről titkos szavazással, és immár kilencedik alkalommal a közönség is voksolhat a jelöltek bemutatkozó filmjeinek lájkolásával Vas megye Facebook-oldalán - pénteken éjfélig. A portréfilmeket eddig már több mint 155 ezren nézték meg, és csaknem 4000 szavazat érkezett.
A tíz jelölt: Halász Bence, a Dobó SE olimpiai ezüstérmes kalapácsvetője; Hámori Luca olimpiai 5. helyezett ökölvívó, a kőszegi Fitt-Boksz Ökölvívó Egyesület kiválósága; Kiss Márton zongoraművész, a Szombathelyi Művészeti Szakgimnázium tanára és korrepetítora; Stánitz Éva, nyugalmazott vármegyei tiszti főorvos, a Vas Vármegyei Markusovszky Egyetemi Oktatókórház megbízott főigazgatója; Sütő Éva iparművész posztumusz; Szabó Bence Farkas, az ELTE Bolyai János Gimnázium kémia-biológia szakos tanára; Tóth Endre régész, a Magyar Tudományos Akadémia doktora; Varga Albin, a Gencsapáti Művelődési Ház igazgatója; a szentpéterfai származású Varga Barnabás válogatott labdarúgó, a Ferencváros csatára; Zentai Zoltán biológia-földrajz szakos tanár, az ELTE Földrajz Tanszékének oktatója. Szombaton kihirdetik a közönségdíjast. A megyebál idén is elmarad, az elismeréseket január végén szűk körben adják át.
Balázsy Péter hozzátette, a megyebált nem rendezik meg, a gazdasági-háborús körülmények miatt nem lett volna szerencsés. Ugyanakkor az az összefogás, ami már régóta kialakult a megyebál körül, nem szűnik meg. Jótékonysági felhívással éltek, mindenkit arra biztatnának, ha van lehetősége, juttassa el adományait.
Az adományozók a Rumi Csigabiga Alapítványt (Rumi Csigabiga Alapítvány 11747006-20197746 ) támogathatják a báli belépő árával, hogy a Rum-Kastély Egységes Gyógypedagógiai és Módszertani Intézmény értelmi sérült kisgyermekei és fiataljai eljuthassanak a győri állatkertbe. Balázsy Péter azt is elmondta, az Év Vasi Embere díj történetében eddig 250-en kaptak jelölést. Előkészítés alatt van egy kiadvány, amely bemutatja életútjukat.
Forrás: SZTV
Fotó: Vas megye/Facebook
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.