km/óra
  2025.01.30., csütörtök  •  Martina, Gerda napja
Adományszámlát nyitottak a miskolctapolcai Barlangfürdő újjáépítésére

Adományszámlát nyitottak a miskolctapolcai Barlangfürdő újjáépítésére

Adomány-bankszámlát hozott létre a péntek este kigyulladt miskolctapolcai Barlangfürdő újjáépítésére Miskolc hivatalban lévő és megválasztott polgármestere – közölte a város önkormányzata kedden az MTI-vel.

Azt írták, már működik az a bankszámla, amelyet Veres Pál (Függetlenek SZIVE-MSZP-Momentum-Párbeszéd-Jobbik-LMP-DK-Mindenki Magyarországa Mozgalom-Velünk a Város) hivatalban lévő polgármester és Tóth-Szántai József (Fidesz-KDNP-Pont Mi Egyesület) megválasztott polgármester egyeztetése után nyitott a miskolci önkormányzat a Barlangfürdő újjáépítéséhez érkező felajánlások fogadására.

Hozzátették, Veres Pál már jelezte is, hogy százezer forintot utal a számlára. Kiemelték, a borsodi megyeszékhely jelenlegi és októberben hivatalba lépő vezetése egyaránt köszön minden segítő szándékú hozzájárulást, és büszkék arra, hogy a miskolciak ismét bizonyítják, készek és képesek összefogni a bajban.

Az adományokat a Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata nevén az OTP Banknál vezetett 11734004-15472009-14920004 számlaszámon fogadják. (IBAN: HU73 1173 4004 1547 2009 1492 0004)

A miskolctapolcai Barlangfürdő péntek este gyulladt ki, tetőszerkezete teljesen leégett. A károk felmérése folyamatban van. Hétfőn az önkormányzat arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a tüzet elektromos zárlat okozhatta.

A fürdő kedvelt turisztikai célpont, így a károk mellett komoly bevételkiesést is jelent a városnak a tűzeset.

 

Fotó: MTI/Vajda János

Savaria Fórum 34. évfolyam 1. szám - 2025.01.24.
Savaria Fórum 34. évfolyam 1. szám - 2025.01.24.
tematikus oldalak
legfrissebbek
Hétfőtől egyirányú lesz a dr. Szabolcs Zoltán utca
Az utca forgalmi rendjének megváltoztatását korábbi lakossági észrevételek, kérések alapján Horváth Soma, a Derkovits városrész képviselője, Szombathely egyik alpolgármestere kezdeményezte, azok után, hogy az ott élők többsége egyöntetűen e mellett foglalt állást.
Balesetben megsérült kézilabda játékvezetőnek gyűjtenek
Szombaton történt súlyos karambol Szombathely határában, a balesetben életveszélyes sérülést szenvedett 19 éves fiatalember javára gyűjtenek.
Már félmillió magyart korlátozhatott a Facebook
Miközben az online óriásplatformok tartalom- és fiókmoderálási szabályai gyakorlatilag átláthatatlanok – egyebek mellett erre mutatott rá egy a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) megbízásából készült friss tanulmány, amelynek megállapításait a hatóság kommunikációs igazgatósága kedden közölte az MTI-vel.
Lezárták az M1-est egy kamionbaleset miatt, az M0-ás is beállt
Az M1-esen Tatabánya térségében két kamion ütközött össze, az 56-os kilométernél Hegyeshalom irányába a forgalmat megállították, kerülni az 1-es főúton lehet. Az M0-ás keleti szektorában is 7 kilométeres a torlódás, miután két sávot lezártak egy karambol miatt.
Késes támadás Grazban a temetőben: életveszélyes sérüléseket szenvedett a nő
Borzalmas jelenetek játszódtak le szerda délután a grazi Leonhard-temetőben: egy eddig ismeretlen férfi a gyanú szerint többször késsel megsebesített egy 73 éves nőt az arcán és a nyakán. Az elkövető még mindig szabadlábon van. A grazi nő valószínűleg rosszkor volt rossz helyen, olvasható a Krone cikkében.