Akik a korukat is legyőzték: nyugdíjas sportnapot tartottak Szombathelyen
– A hölgyek ügyesebbek a dartsban, mert a finommechanikai mozgásuk kifinomultabb, mint a férfiaknak – mondta el a legnépszerűbbnek tartott pályáról az állomásvezető. Fehér Csaba az Aranykorúak SE tagja, és szerinte ez a játék rendkívül jó, fejlesztő hatással van az idegrendszerre, ráadásul izgalmas is.
A nyolc pályán forgószínpadszerűen haladtak a játékosok.
– A harminc vasi klubból mintegy hetvenen érkeztek a vetélkedőre – mondta el kérdésünkre Vas Megye és Szombathely MJV Nyugdíjas Szövetségének tiszteletbeli elnöke, Dancs István. Hozzátette, hogy sikerélményekben gazdag napjuk volt a résztvevőknek, hiszen változatos programokon vehettek részt: az állomások között a golfkedvelők, a kézi- és kosárlabdában ügyesebbek, a teniszezők is megtalálták a nekik való megmérettetést. Voltak, akik a nehezebb medicin labdákkal gurítottak, a célba dobást is szívesen fogadták a klubtagok.
– A szép őszi napon a Sportligetben kialakított állomásokon a játékvezetői tisztet az Aranykorúak SE tagjai látták el, ugyanis közülük sokan komoly sportmúlttal rendelkeznek – mondta el Dömötör István. Az elnökségi tag szerint a résztvevők egy része nehéznek érezte a pályát, de hozzátette, hogy pontosan a versenyszellem felélesztése volt a cél – ez ugyanis nemcsak a fiatalabbakat jellemzi, hanem mindegyik korosztályt.
Fotók: Nagy Jácint
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.