km/óra
  2024.12.22., vasárnap  •  Zénó napja
Árvíz: lefelé halad a Dunán az árhullám, a nézelődők okozzák a legtöbb gondot

Lefelé halad a Dunán az árhullám, a legnagyobb gondot a nézelődők okozzák, akik hátráltatják a munkát, veszélyeztetik a töltéseket, közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) pénteken napközben.

Azt írták, közleményük időpontjában Lábatlan térségében jár a folyó tetőzése, a gátakat most extrém terhelés éri, a figyelőszolgálatot ellátó vízügyesek szerepe és szaktudása most döntő fontosságú.

A legnagyobb gondot a nézelődők okozzák, akik hátráltatják a munkát, veszélyeztetik a töltéseket, ezért az OVF a lakosság józan belátását és együttműködését kéri, és arra hívja fel a figyelmet, hogy senki ne menjen a védekezés helyszíneire, akinek nincs ott dolga.

A tájékoztatás szerint a korábbi esőzéseket okozó ciklon távozott a térségből, megszűnt a csapadék a vízgyűjtőkön, amennyi pedig még a jövő hét közepén valószínű, az az árhullámra már nem lesz hatással.

A Duna magyarországi szakaszán zajlik a lassú apadás, egyre lejjebb lévő településeknél tetőzik a folyó - közölték, hozzátéve, hogy csütörtök délelőtt még Nagybajcsnál, este Gönyűnél, péntek hajnalban pedig már Komáromnál érte el a csúcspontot az ottani vízállás.

Nagybajcsnál azóta már több mint 20 centimétert apadt a folyó, és a következő napokban is folytatódik ez a tendencia - ismertették.

Magyarországon várhatóan a harmadfokot szinte mindenhol meghaladja majd a Dunán levonuló ár legmagasabb vízszintje a helyi vízmércékén, Esztergomban előreláthatólag pénteken napközben, Nagymarosnál pedig éjszaka tetőzik a folyó - közölték.

Kiemelték, hogy a vízállás Budapesten péntekre virradó éjjel meghaladta a harmadfok szintjét, a tetőzés a fővárosban szombaton napközben várható a harmadfok szintje fölött, 830-840 centiméter körül.

A Rábán Árpásig fokozat alatti, Győrben a harmadik fokozat szintje feletti tetőzésre lehet számítani a jövő hét elején.

A Lajtán a szükségtározó megnyitásának köszönhetően Mosonmagyaróvárnál éjszaka 286 centiméteren, a valaha mért legmagasabb vízállástól körülbelül 30 centiméterrel alacsonyabban volt tetőzés - közölte az OVF.

A lassú és tartós áradás miatt a gátak a Dunakanyarban most kapják a legnagyobb terhelést, az ideiglenes védműveknek akkora nyomást kell kibírniuk, hogy bármikor előfordulhatnak váratlan jelenségek, mint a csurgás vagy a buzgár, amelyek veszélyeztetik a töltések stabilitását.

A vízügyesek szaktudása most döntő fontosságú - hangsúlyozták, hozzátéve, hogy munkatársaik állandó őrszolgálatot látnak el, és azonnal beavatkoznak, ha rendellenességet látnak.

Az OVF ismét nyomatékosan kéri a lakosságot, hogy ne bámészkodjanak a védekezés helyszínein, mert akadályozzák a munkát és veszélybe sodorják a gátakat, az ott dolgozókat és mindenkit.

A támogatást, biztatást és törődést megköszönve arra hívták fel a figyelmet, hogy a közösségi oldalakra ne írjanak felajánlásokról, azt ott nem tudják kezelni. Adományokkal kapcsolatban a karitatív szervezeteket keressék, a lezárásokkal összefüggésben pedig az Útinformot.

Közleményükben azt kérték, hogy az úgynevezett árvízvonal telefonszámát csak vízügyi-árvízi információkért hívják. Homokzsáktöltő önkéntesekre már nincs szükség, a segítség aktuális módjairól az érintett önkormányzatok tudnak felvilágosítást adni.

Borítókép: A drónnal készült képen a Lajta főmeder és a Lajta bal parti csatorna közötti, megnyitott szükségtározó Hegyeshalomnál 2024. szeptember 19-én Fotó: MTI/Máthé Zoltán

MTI

kapcsolódó cikkek
A rekord árvíz elkerüli Vas vármegyét, de a Dunán és a Lajtán nagy a készültség

Elérte a Szigetközt az árhullám. A Lajtán Mosonmagyaróvárnál ma hajnalban a legmagasabb, III. fokú árvízvédelmi készültséget kellett elrendelni az állami védvonalakon. A vízügy Országos Műszaki Irányító Törzse folytatja a védelmi előkészületek koordinálást, szoros egyeztetésben a társszervezetekkel, közölte a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság. A Rába Vas vármegyei szakasza mentén nyugodtan alhatnak a folyó közelében élők.
Megfeszített munka folyik a Dunakanyarban

Megfeszített munka folyik az árvízi védekezésben a Dunakanyarban - mondta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője szerdán az M1 aktuális csatornán.
Árvíz: növelni kellett az árvízvédelmi készültség alá vont területek hosszát, megkezdődött a Duna tetőzése a Szigetköznél

Növelni kellett az árvízvédelmi készültség alá vont területek hosszát – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón az árvíz elleni védekezés hetedik napján. Orbán Viktor beszámolt arról is, lassú apadásra kell számítani a Dunán, de továbbra sem várható csapadék a folyó ausztriai szakaszán a következő egy hétben.
Továbbra is országszerte segítik az árvízi védekezést a rabok

A büntetés-végrehajtás munkatársai és a fogvatartottak folyamatosan dolgoznak, országszerte több százan veszik ki részüket az árvízhullám megfékezésében, olvasható a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának a közleményében.
címkék

Savaria Fórum 33. évfolyam 45. szám - 2024.12.20.

tematikus oldalak