Árvíz: növelni kellett az árvízvédelmi készültség alá vont területek hosszát, megkezdődött a Duna tetőzése a Szigetköznél
A kormányfő elmondta, a Lajta csütörtök délelőtt Mosonmagyaróvárnál tetőzik, várhatóan a valaha volt legnagyobb vízszinten.
A dunai árhullám tetőzése csütörtökön Dunaremete térségében várható Mosonmagyaróvár magasságában – tette hozzá.
Orbán Viktor azt mondta, figyelik Ausztriát, ahol az apadás lassú.
A kormányfő felhívta a figyelmet arra, hogy a lassú apadásra azért kell figyelni, mert az árvízi káresemények tekintélyes része ekkor következik be.
A miniszterelnök ismertetése szerint hetven kilométerrel nőtt a védelem alá vont területek hossza.
Megkezdődött a Duna tetőzése a Szigetköznél
Megkezdődött a Duna tetőzése a Szigetköznél, Nagybajcsnál pedig csütörtökön napközben várják 855 centiméter körül az áradó folyó tetőzését – mondta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Siklós Gabriella a műsorban azt mondta, hogy az említett területeken szerda éjszaka a szakemberek már észleltek buzgárokat, csurgásokat a védműveken, de az azonnali beavatkozásnak köszönhetően a töltések tartanak.
Hozzátette, hogy a védművek a Dunakanyarban már elkészültek, s a szóvivő reményei szerint már a fővárosi szakaszokon is készen állnak. Kisoroszit körbezárta a víz, és a számítások szerint akár egy hétig tarthat ez a helyzet – közölte.
Siklós Gabriella azt kérte, hogy most senki ne menjen a védművekre csak azért, hogy megnézze az árvizet: a töltéseknél ugyanis dolgoznak, a védműveket nem szabad pluszsúllyal leterhelni, a helyzet könnyen és gyorsan veszélyessé válhat.
A szóvivő elmondta azt is, hogy egyelőre nem lehet tudni, hogy hány napig lesz másod-, illetve harmadfokú árvízvédelmi készültség.
Siklós Gabriella az M1 csütörtök reggeli műsorában elmondta azt is, hogy a védművek egyelőre jól bírják a terhelést, és nagyon fontosnak nevezte, hogy a szakemberek a nap 24 órájában figyelik a töltéseket, s ha gond van, akkor beavatkoznak.
Kérdésre közölte azt is, hogy jelentős csapadék a vízgyűjtő területeken nem várható, de az ausztriai olvadás egyértelműen lassítja az ár levonulását.
A Lajtán, a Szigetközben, a Dunakanyarban és Budapest alatt is védekeznek
A Lajtán, a Szigetközben, a Dunakanyarban, illetve a Budapest alatti Duna-szakaszon ad védekezési feladatokat a vízügy számára az árvíz – jelentette ki a Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
Láng István felhívta a figyelmet arra, hogy az ár levonulása után is fenn kell tartani a figyelőszolgálatot, mert sok helyen alakulnak ki szivárgások és buzgárok.
Góra Zoltán, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője azt közölte, hogy 51 településen 991 tűzoltó vesz részt a védekezésben.
Elhalasztják a kormánypártok kihelyezett frakcióülését
Az árvízi helyzetre tekintettel, a kormánypártok a jövő hét keddre és szerdára tervezett kihelyezett frakcióülését elhalasztják – közölte a Fidesz frakcióvezetője csütörtökön Facebook-oldalán.
Kocsis Máté a bejegyzésben a legfontosabb feladatnak azt nevezte, hogy Magyarország sikeresen védekezzen az árvízzel szemben, ezért a kormány tagjainak és a képviselőknek is ezen kell dolgozniuk.
„Minden más ráér utána” – fogalmazott a politikus.
Leállt a kompközlekedés Mohácsnál
Komp helyett kishajóval szállítják az utasokat Mohács és Újmohács között csütörtöktől. Járművekkel az árhullám elvonultáig nem lehet átkelni – közölte a mohácsi révhajózási társaság csütörtökön az MTI-vel.
A Mohácsi Városgazdálkodási és Révhajózási NKft. közleményében felhívták a figyelmet arra, hogy az intenzív áradás miatt a közlekedési körülmények óráról órára változhatnak, ezért az aktuális helyzetről érdemes az utazás előtt tájékozódni.
A Liget komphajó helyett közlekedő, járműveket nem szállító kishajó egyelőre menetrend szerint szállítja az átkelőket – közölték.
A mohácsi átkelővel kapcsolatos aktuális információk a www.mohacsvgv.hu webcímen olvashatók.
Címlapfotó: MTI/Koszticsák Szilárd
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.