km/óra
  2025.01.08., szerda  •  Gyöngyvér napja
Ausztriában elvették autója forgalmi engedélyét és a rendszámait, itthon azt hazudta, hogy elvesztette

Ausztriában elvették autója forgalmi engedélyét és a rendszámait, itthon azt hazudta, hogy elvesztette

Közokirat-hamisítás bűntette miatt indult eljárás egy 50 éves férfi ellen, a rendőrség befejezte az ügy vizsgálatát, írja a police.hu.

A tudósítás szerint: "Az eljárás adatai szerint egy 50 éves devecseri lakos 2022. szeptember 10-én Ausztriában közlekedett gépkocsival, amikor az osztrák rendőrök intézkedés alá vonták. Ennek során megállapították, hogy a jármű rögzítőfékje nem működik. Figyelemmel a közlekedés biztonságát veszélyeztető műszaki hibára a gépkocsi hatósági jelzését, valamint forgalmi engedélyét a helyszínen elvették, a járművel való további közlekedést megtiltották, a sofőrrel szemben pedig szabálysértési feljelentést tettek.

A devecseri férfi Magyarországra visszaérkezve 2022. szeptember 12-én megjelent a veszprémi járási hivatalban, ahol jegyzőkönyv felvétele mellett úgy nyilatkozott, hogy a rendszámtáblákat és a forgalmi engedélyt Ausztriában elvesztette. Tette ezt annak ellenére, hogy az ügyintéző felhívta a figyelmét arra, hogy amennyiben a hatósági jelzés és forgalmi engedély azért került ki a birtokából, mert azt a külföldi hatóság elvette, úgy vele szemben a hivatal feljelentést tesz. Ezt követően, 2022 novemberében Magyarország bécsi konzulátusa arról tájékoztatta a magyar hatóságokat, hogy a hivatkozott jármű hatósági jelzését és forgalmi engedélyét a gépkocsi nem megfelelő műszaki állapota miatt Ausztriában bevonták.

A férfi ellen közokirat-hamisítás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyt büntetőeljárás.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Veszprémi Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az illetékes ügyészségnek."

Savaria Fórum 33. évfolyam 45. szám - 2024.12.20.
Savaria Fórum 33. évfolyam 45. szám - 2024.12.20.
tematikus oldalak
legfrissebbek
SZKKA: az év első hazai bajnokija következik
Szombaton este hat órától a Moyra-Budaörs Handball együttese érkezik a Haladás Sportkomplexumba. A szombathelyiek továbbra is az előkelő 5. helyen állnak a tabellán.
Napi cukiság: szumátrai tigrisek születtek a Nyíregyházi Állatparkban
Szumátrai tigris (Panthera tigris sumatrae) ikerpár született a Nyíregyházi Állatparkban, a világ egyik legritkább tigrisalfaját egy európai összefogás keretében, tízéves tervszerű tenyésztői munka eredményeképpen sikerült szaporítani a sóstógyógyfürdői látványosságban - közölte a park igazgatója az MTI-vel.
Történelmet írt Ferenc pápa
Ferenc pápa Simona Brambilla olasz nővért nevezte ki egy vatikáni hivatal vezetőjévé, a Megszentelt Élet Intézményeinek és Apostoli Élet Társaságainak Dikasztériuma prefektusává – közölte a Vatikán hétfőn. A pápa kinevezte Washington új egyházi vezetőjét is.
A Királyra emlékezünk
Tupelóban, 1935. január 8-án született Elvis Aaron Presley (elhunyt: Memphis, Tennessee, 1977. augusztus 16.) amerikai énekes, zenész és színész. Mint kulturális ikon, Elvis, a Rock 'n' Roll királya, akit gyakran csak a Királynak neveznek. A világ egyik leghíresebb énekese mind a mai napig.
Magyar Péter: ki a felelős azért, hogy évek óta elavult szoftverekkel fut a mentésirányítás?
Ki a felelős azért, hogy évek óta elavult szoftverekkel fut a mentésirányítás, és ki a politikai felelőse annak, hogy kedden a rendszer összeomlása ellehetetlenítette a sürgősségi betegellátást, ezzel veszélybe sodorva magyar emberek életét? - tette fel a kérdést a Tisza Párt elnöke szerdán az MTI-hez eljuttatott közleményében.