Az országbérleten és a vármegyebérleten kívül minden más bérlet megszűnik
Március elsejétől változik a tarifarendszer az állami közlekedésben, a vármegyebérleten és az országbérleten kívül minden más eddig használt bérletet megszüntetnek – jelentette be Lázár János építési és közlekedési miniszter kedden debreceni sajtótájékoztatóján.
Lázár János hozzátette, új napi kedvezményes jegyet is bevezetnek: a vármegye24 napijegy 999 forintba, a Magyarország24 napijegy 4999 forintba fog kerülni, és korlátlanul felhasználható a MÁV és a Volán összes járatán.
Hozzátette, az eddigi 65-féle kedvezményből 22 marad meg március 1-jétől, és valamennyi 50 százalékos kedvezményes utazásra jogosít majd.
Emellett azt is elmondta a miniszter, hogy úújabb ajánlatot tett a fővárosnak: terveik szerint a Budapest bérlettel lehet majd utazni a Volán- és MÁV-járatokon, amennyiben a vármegye- és az országbérleteket az összes BKK-járaton elfogadják.
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.