Ballal a rövid felsőbe: 27 éve játszott kupadöntőt a Fradi ellen a Haladás
Az első ütközet szintén 1-1-re végződött Szombathelyen, a Rohonci úton telt ház előtt nem tudott előnyt szerezni az NB II-ben aranyérmet szerző hazai csapat. A második találkozónak sem ők voltak az esélyesei, az Üllői úton 18 ezer szurkoló készült a kupagyőzelem ünneplésére. Keller szólója után Fodor Imre meg is szerezte a hazaiaknak a vezetést a 22. percben, aztán a Fradi a második félidőben úgy gondolta, hogy elég lesz az minimális előny.
A lefújás előtt pár perccel a nézők már kezdtek átmászni a kerítésen a pályára, felszerelték a tűzijátékokat – meg is kellett szakítani a játékot. A Haladás egy utolsó rohamra indult, a Fradi kapusa egy beadásra borzasztóan mozdult ki, a Haladás-fejes után Szűcs a gólvonalról mentett. A szögletet kifejelte az FTC-védelme, a megszerzett labdával 16 éves Tóth Norbert pedig elindította a bal oldalon Kovács Sándort.
Az akkoriban a 30. születésnapjára készülő középpályás birkózókarrierje mellett futballozott a megyei I-es Püspökmolnáriban, illetve a kispályás bajnokságban – innét igazolta le a Sabaria. Onnét került a Haladáshoz – az NB II-et megnyerő gárda pedig Glázer Róbert irányításával jutott el a döntőig.
- Kenesei Zoltánnal játszottam belső középpályást – idézte fel a csaknem 30 év ezelőtt történteket a Tüdő becenévre hallgató játékos – felváltva léptünk be a támadásokba. Már az első félidőben is volt egy helyzetem, akkor a jobb oldalon léptem ki, de akkor nemcsak a Horváth Dezső, hanem a kapu mellett is elemeltem a labdát.
Horváth Dezső, a Fradi kapuvédője igazán színes egyéniség volt – a Honvéd játékosaként egyszer úgy döntött, legjobb, ha fejjel hárít egy szabadrúgást. A Debrecenben is védő hálóőr 46 évesen, 2016-ban hunyt el.
- A közönség egy része már a partvonalon toporgott a lefújást várva, nagyon akartak ünnepelni a drukkerek, röpködtek a rakéták – folytatta Kovács az emlékezést. - A szögletet kifejelték, Tóth visszatette a labdát, ahogy átvettem, pont jól felült bal lábra, fűzővel kifele, ahogy azt mondják, aztán ellőttem – már akkor láttam, hogy gól lesz. Szegény Horváth Dezsőt biztosan kísértette egy darabig a gól. Valahol a félpályánál értek utol a többiek, az biztos, hogy nem én voltam a legnépszerűbb ember abban a pillanatban az Üllői úton. Kenesei még egy kicsit hergelte is a közönséget, persze őket sem kellett félteni, már kezdésnél azzal fogadtak bennünket, hogy megjöttek a vasi parasztok. A hosszabbításban nyerhettünk volna, Neudl szépen löbbölte át a labdát a kapuson, de Telek a gólvonalról még kirúgta. Elrontottunk egy kontrát is, így jöttek a tizenegyesek – Neudl büntetőjét megfogta Horváth, így kaptunk ki 5-3-ra. Nagyon szép és emlékezetes meccs, megmaradt bennem. ráadásul régi katonatársaim közül sokan kijöttek megnézni, utána találkoztam velük is.
Kovács egy ausztriai kitérő közbeiktatásával kétszer volt a Haladás játékosa,majd a 1990-es évek végén befejezte profi pályafutását, alacsonyabb osztályú csapatokban játszott. Aztán edzősködött is, de azt mondja, az utóbbi években elszakadt a futballtól.
- Meguntam a focit – foglalta össze kérdésünkre röviden, hogy miért jutott erre a határozásra -, persze nem teljesen. Meccseket nézek a tévében, de válogatós lettem, csak akkor maradok a képernyő előtt, ha jó futballt látok. Haladás-meccsen régen voltam, az új stadionban még nem jártam, a csarnokba mentem ki az egyik kispályás tornára. Az öregfiúk kerestek többször, de sajnos, az egészségem már nem a régi, ízületei problémáim vannak, kezeléseket kapok. Úgy vagyok vele, ha játszani nem tudok, akkor minek menjek el. A régi társakkal összefutok a városban, velük szoktam beszélgetni. Sok meccs felkerült az internetre, vannak köztük elég emlékezetesek, mint a Győr elleni, vagy amikor itthon 6-0-ra megvertük a Pécset. Ezek elég nézhetőek, szívesen idézem vissza azt a korszakot.
Ferencváros – Haladás 1-1 (1-0, 1-1, 1-1). Üllői út, 18 000 néző, vezette: Vágner
Gól: Fodor (22.) illetve Kovács (90.)
FTC: Horváth - Simon, Telek, Kuznyecov, Keller - Páling (Gregor), Albert (Szűcs M.), Fodor, Lipcsei - Nagy Zsolt, Wukovics. Edző Nyilasi Tibor.
Haladás: Derdák - Szekér, Jagodics, Nagy M. - Neudl, Kenesei, Kovács S., Sántha - Hídvégi, Morozov (Berbás), Farkas S.(Tóth N.) . Edző: Glázer Róbert .
A szombathelyi 90, illetve az Üllői uti 120 perc után az összesítésben a két együttes 2:2-vel zárt. A büntetőpárbajt a ferencvárosiak bírták jobban idegekkel, Lipcsei, Gregor, Telek, Keller és Fodor értékesítette a 11-est, a vasi csapatból Kenesei és Jagodics betalált, a harmadik emberként végrehajtó Neudl jobb alsó sarokra tartó lapos lövését Horváth hárította. Negyedik emberként még Nagy M. is a hálóba talált, az ötödik szombathelyi labdarúgónak már nem kellett 11-est lőnie, mert a büntetőkben a Ferencváros 5-3 arányban jobbnak bizonyult a Haladásnál.
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.