km/óra
  2024.12.03., kedd  •  Ferenc napja
Dobó SE: négy szombathelyi kalapácsvető indul a párizsi olimpián

Dobó SE: négy szombathelyi kalapácsvető indul a párizsi olimpián

Gyurátz Réka, Halász Bence, Varga Donát és Rába Dániel is ott lesz a július 26. és augusztus 11. között megrendezésre kerülő ötkarikás játékokon.

 

Vasárnap délelőtt Sugár úti munkacsarnokában tartott sajtótájékoztatót a Szombathelyi Dobó SE, az apropó pedig nem lehetett más, mint a közelgő párizsi ötkarikás játékok, melyre négyen is kvalifikálták magukat az egyesületből. Gyurátz Réka és Halász Bence egyaránt második olimpiájára készülhet, míg Rába Dániel és Varga Donát első ízben tapasztalhatja majd meg a világ legnagyobb sporteseményének a légkörét. A rendezvényen a tatai edzőtáborozásból hazaérkező  versenyzőkön kívül az eseményen jelen volt Dr. Nemény András, Szombathely polgármestere, Németh Zsolt és Németh László edzők, valamint Horváth Vilmos, az egyesület elnöke is.

 

A sajtótájékoztató elején Horváth Vilmostól kaptak a résztvevők egy kis történeti áttekintést, melyből kiderült, hogy 1984 óta (a Los Angeles-i olimpia bojkottja miatt akkor csak a moszkvai Barátság Versenyen vehettek ekkor részt a kvalifikált sportolók) - kivétel nélkül volt szombathelyi atléta az ötkarikás játékokon. A pontszerző helyezések mellett a legnagyobb siker egyértelműen 2012-höz és Londonhoz kötődik, ahol Pars Krisztián remek versenyzéssel utasította maga mögé a mezőnyt és olimpiai bajnoki címet szerzett. 

 

- Azt kívánom, hogy mindannyian boldogan térjetek haza a párizsi olimpiáról – fordult a négy atléta felé és kezdte beszédét a város polgármestere, Dr. Nemény András.

- Jó rátok nézni, hogy mennyire egységesek vagytok. Azt, hogy melyikőtöknek mi okoz boldogságot, azt ti tudjátok, mi viszont nagyon büszkék vagyunk rátok. Rengeteget dolgoztatok, és a legfontosabb, hogy lássátok, ennek bizony megvan az eredménye - mondta a polgármester. 

Dr. Nemény András arról is beszélt, a 2004-es athéni, valamint a 2008-as pekingi olimpián is személyesen jelen volt  és nézőként átélhette a világverseny hangulatát. Majd így folytatta:

- Szombathely igazi sportváros, ahol nagyon sokféle sportágat kedvelnek az emberek, ám, ha olimpiáról van szó, akkor a Dobó SE-től várhatjuk a kiugró eredményt, eredményeket. Éppen ezért a város igyekszik mindent megadni a klub számára. Ha bármi kérés van, Németh Zsolttal rögtön egyeztetünk és próbáljuk azt teljesíteni. Idén a korábbi 10 millió forint helyett 15 millió forinttal támogattuk a felkészülést, valamint 2023-ban és 2024-ben is segítettük a nemzetközi, silver kategóriájú verseny megrendezését. Ami biztos, hogy a későbbiekben is számíthat az önkormányzatra és segítségére a Dobó SE – zárta szavait Dr. Nemény András

 

Ezt követően Németh Zsolt edző vette át a szót, aki azzal indított, hogy a négy kvalifikált atlétán, valamint testvérén, Németh Lászlón és rajta kívül még Igaz Bálint is tagja lesz a hivatalos olimpiai csapatnak, amely így hét főből fog állni a Dobó SE szempontjából. Igaz Bálint azon kívül, hogy a versenyzők masszőre, a többieknél korábban ki fog utazni a francia fővárosba, hogy mindent feltérképezzen, minden segítséget megadjon Halász Bencééknek és a teljes csapatnak, hogy nekik kizárólag a feladataikra, valamint a versenyzésre kelljen összpontosítaniuk. Igaz Bálint videohíváson keresztül csatlakozott be a sajtótájékoztatóba, ahol felelevenítette korábbi olimpiai emlékeit, többek között Pars Krisztián aranyérmét és természetesen előretekintett a párizsi játékokra is. 

Németh Zsolt ezután mindenkinek megköszönte a segítséget, aki bármilyen módon támogatta az olimpiai felkészülést és hozzájárult ahhoz, hogy most négy szombathelyi kalapácsvető készülhet a világ legnagyobb seregszemléjére. Külön kiemelte, hogy ebben nagy szerepe van az önkormányzat jóvoltából szervezett szombathelyi ezüst versenyeknek, ahol valamennyien értékes pontokat gyűjtöttek a kvalifikáció szempontjából. Ezzel párhuzamosan azt is kihangsúlyozta, hogy nem lehet elmenni szó nélkül a Rácz Gábor által elindított, most már Boros András vezette Szombathelyi Sportiskola mellett, amely egy olyan képzést, lehetőséget nyújtott mind a négy párizsi kvótás számára, amely megalapozta a mostani sikereiket.


Ami a várakozásokat illeti, a Dobó SE trénere mindig a realitás talaján mozog. Rába Dániel és Varga Donát esetében szeretné, ha a két ifjú titán felülmúlná a tavalyi, budapesti világbajnokságon elért helyezését. Gyurátz Rékával kapcsolatban úgy fogalmazott, ha ki tudja magából dobni a 70 méter közeli eredményt, jó esélye van bekerülni a legjobb 12-be, Halász Bencét pedig egyértelműen éremesélyesnek tekinti. A kalapácsvetés mezőnye hagyományosan nagyon sűrű, mindig van 5-6 olyan versenyző, akik odaérhetnek a dobogóra. A tavalyi budapesti világbajnok kanadai Ethan Katzberg fizikális adottságai miatt ugyan némileg kiemelkedik a mezőnyből, ám ezt igyekszünk más módon kompenzálni, bármi lehet, egyáltalán nem feltartott kezekkel fogunk Párizsba utazni – fogalmazott Németh Zsolt

 

Ezután természetesen a „főhösök”, a párizsi indulók is elmondták, mire számítanak, mit várnak maguktól. Gyurátz Réka, Varga Donát, valamint Rába Dániel egyöntetűen úgy fogalmazott, hogy szeretnék magukból a maximumot és úgy kijönni a dobókörből, hogy mindent megtettek és nincs bennük hiányérzet.  Halász Bence két célt fogalmazott meg szereplésével kapcsolatosan: elsőként ő is elmondta, éremesélyesként versenyezhet, ezen kívül pedig szeretné megdönteni edzője, mestere, Németh Zsolt csúcsát. Eb-és vb-ezüstérmes klasszisunk úgy fogalmazott, ha a kettőből egy összejön, már annak is nagyon örülne, viszont, ha mindkettő sikerülne, az lenne számára az igazi. 

 

A sajtótájékoztató végén Németh Zsolt azt is kiemelte, hogy a 20 főből álló atlétikai csapat ötödét a Dobó SE kalapácsvetői alkotják, valamint – ha egy picit „szigorúbban” nézzük a dolgot - a "stadionos" versenyszámokban induló 13 sportolóból 4 a Szombathelyi Dobó SE versenyzője.

 

Gyurátz Réka, Halász Bence, Rába Dániel, Varga Donát, Németh Zsolt, valamint Németh László július 31-én, egy szombathelyi dobóedzést követően repül el Párizsba, az ötkarikás játékok helyszínére. Külön érdekesség, hogy a férfi kalapácsvetés döntőjét éppen Halász Bence születésnapján, augusztus 4-én rendezik, így ebből a szempontból is különleges lehet ez a nap a szombathelyiek kiválóságának.

 

Az olimpia atlétikai versenyeire augusztus 1-11. között kerül sor Párizsban.

A XXXIII. nyári olimpiai játékokon induló atléták:

Bánhidi-Farkas Petra – távolugrás

Halász Bence – kalapácsvetés

Gyurátz Réka – kalapácsvetés

Helebrandt Máté – 20 km gyaloglás

Kerekes Gréta – 100 m gátfutás

Klekner Hanga – rúdugrás

Kozák Luca – 100 m gátfutás

Krizsán Xénia – hétpróba

Madarász Viktória – 20 km gyaloglás

Molnár Attila – 400 m

Nemes Rita – hétpróba

Oláh Barbara - maratoni gyalogló váltó

Rába Dániel – kalapácsvetés

Récsei Rita – 20 km gyaloglás

Spiller Tiziana - maratoni gyalogló váltó (tartalék)

Takács Boglárka – 100 m, 200 m

Tóth Norbert - maratoni gyalogló váltó (tartalék)

Varga Donát – kalapácsvetés

Venyercsán Bence - 20 km gyaloglás, maratoni gyalogló váltó

Wagner-Gyürkés Viktória – 5000 m

 

 

Fotók: Nagy Jácint

 

Malomsoki Cintia


 

Savaria Fórum 33. évfolyam 42. szám - 2024.11.29.
Savaria Fórum 33. évfolyam 42. szám - 2024.11.29.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Adventi vásár Szombathely 2024: Itt a teljes program!
November 22-én, pénteken hivatalosan is megnyílik a szombathelyi adventi vásár. Egészen december 23-ig vár kicsiket és nagyokat az ünnepi fényekbe öltözött Fő tér a már hagyományosnak számító elemekkel és természetesen sok izgalmas újdonsággal is.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
Idén is óriásit csatáztak a szombathelyi elsős középiskolások a városi gólyaavatón
November 28-án, csütörtökön délután tartotta meg a XII. városi gólyaavatót a szombathelyi diákönkormányzat. Ezúttal az Arena Savaria kiscsarnokában mérte össze tudását tíz iskola csapta, közülük pedig az ELTE Bolyai Gimnázium került ki győztesen.
Dr. Varga Adrienn gyermekorvos Szombathely rendelési idő
Dr. Varga Adrienn gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
legfrissebbek
Lemondott az Országos Bírói Tanács elnöke
A szombathelyi származású Szabó Péter, az Országos Bírói Tanács (OBT) elnöke azok után jelentette be lemondását, hogy bizalmatlansági indítványt nyújtottak be ellene a testületben az igazságügyi reformmal összefüggő bírálatok miatt. Szabó ugyanakkor továbbra is tagja marad az OBT-nek.
Mercedes és Ford karambolozott Gagarin út és a Szent László király utca kereszteződésénél
A balra kanyarodó jármű vezetője nem vette észre a szemből érkező gépkocsit és a két autó összeütközött, elfoglalva az úttest nagy részét. Kisebb torlódás alakult ki kedden délután, tudósít a 112Press.hu.
Elvitték az illegális hulladékot a zanati felüljáróról
Elszállította a SZOVA a Zanat határában lerakott illegális hulladékot. Kiderült ugyanis, hogy bár a tulajdoni lapon ez nincs feltüntetve, a terület kezelője a szombathelyi önkormányzat. Platós autókra pakolták fel a szemetet és a Körmendi úti hulladékudvarba vitték.
Politikatörténeti suttyóság a Fidesz kommunikációs igazgatójától
Menczer Tamás, a kormánypárt kommunikációs vezetője Magyar Péter pécsi gyermekotthon látogatós körútjára érkezett emberkedni. Példátlan performansz a hazai politikatörténetben, Megafon-szinten mozgó, 20 centiről keménykedő Menczerrel, éneklő és büdösszájúsozó Magyar Péterrel.A politológus szerint ilyen kocsmai szintű, "gyere ki a hóra" fellépést szándékosan még soha nem produkált magyar politikus.
197 földmozgást regisztráltak a Kárpát-medencében novemberben
Novemberben 197 földmozgást regisztrált a Kárpát-medencében a Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriuma.