km/óra
  2024.12.04., szerda  •  Borbála, Barbara napja
Egymilliárd forintért kelt el az első Superman-képregény

Egymilliárd forintért kelt el az első Superman-képregény

Magántranzakció keretében 3,25 millió dolláros (986 millió forint) rekordáron kelt el egy kiváló állapotban fennmaradt példány az Action Comics amerikai képregénysorozat első, 1938. júniusi füzetéből, amelyben elsőként tűnt fel Superman, a képregényipar egyik legsikeresebb és legnépszerűbb szereplője.

 

Az eladó valamivel több mint 2 millió dollárért vásárolta a ritka képregényt 2018-ban – derül ki az Origo cikkében.

 

Az Action Comics alapozta meg a ma is ismert amerikai szuperhősképregények műfaját, és nemcsak a képregényekre, hanem a popkultúra más területeire is nagy hatást gyakorolt. A sorozat első füzete arról szól, miként került a Földre egy másik bolgyóról Superman, polgári nevén Clark Kent.

 

Mint írták, az új rekord csak kis összeggel haladja meg a korábbi rekordot: az Action Comics #1 egy másik, ugyancsak jó állapotban fennmaradt példánya 2014-ben valamivel több mint 3,2 millió dollárért cserélt gazdát egy árverésen.

 

Már az első Superman-képregényt annak idején több százezer példányban adták ki, becslések szerint napjainkra csak mintegy 100 darab maradt fenn belőle, ráadásul nagyon eltérő állapotban. A most eladott füzet a legjobb állapotban megőrzött példányok közé tartozik – közölte a ComicConnect.com.

címkék
Savaria Fórum 33. évfolyam 42. szám - 2024.11.29.
Savaria Fórum 33. évfolyam 42. szám - 2024.11.29.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Adventi vásár Szombathely 2024: Itt a teljes program!
November 22-én, pénteken hivatalosan is megnyílik a szombathelyi adventi vásár. Egészen december 23-ig vár kicsiket és nagyokat az ünnepi fényekbe öltözött Fő tér a már hagyományosnak számító elemekkel és természetesen sok izgalmas újdonsággal is.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
Idén is óriásit csatáztak a szombathelyi elsős középiskolások a városi gólyaavatón
November 28-án, csütörtökön délután tartotta meg a XII. városi gólyaavatót a szombathelyi diákönkormányzat. Ezúttal az Arena Savaria kiscsarnokában mérte össze tudását tíz iskola csapta, közülük pedig az ELTE Bolyai Gimnázium került ki győztesen.
Új edzője lesz a Haladásnak
Az NB III-as focicsapatról van szó, amelynek indulási jogát átveszi egy új kft-ben a város. Az együttest Szenczi Imre irányította három és fél évig.