Elhunyt Homonnay Gergely író, aktivista
Mint a Corriere della Sera olasz lap cikkéből kiderült, a férfit a klub egyik alkalmazottja találta meg, aki azonnal segítséget hívott. Homonnay Gergely 46 éves volt.
A cikk szerint Homonnay halálát szívleállás okozta. A rendőrség nyomoz az ügyben, ugyanis a holttest környezetében kábítószergyanús anyagok is voltak. Holttestét egy kórházba szállították, hogy halálának körülményeit vizsgálják. A lap szerint Homonnay valószínűleg máshol ünnepelte az újévet, majd a barátainak posztolt az Instagramon, és január 1-jén hajnal 5 óra tájban érkezett a klubba. Az még nem tisztázott, hogy volt-e valaki a társaságában.
Szombaton a csendőrség kihallgatta a Bananon nevű klub vezetőit. A Corriere della Sera értesülései szerint Homonnay holttestén külsérelmi nyomot nem találtak, az öltözőben azonban a holmijai között egyelőre még nem azonosított szerek voltak.
Homonnay Gergely a Szegedi Tudományegyetem bölcsészkarán, angol–német szakon végzett, majd Pécsett és az Eötvös Loránd Tudományegyetemen folytatott jogi tanulmányokat. Puszi, Erzsi! című könyvével került be a köztudatba, amiben egy macska szemszögéből mutatja be az emberi viselkedést, kapcsolatokat és úgy alapvetően a világot. Első kötetét még több, macskaszemszögből megragadott írás követte.
Dolgozott fordítóként, illetve újságíróként több lapnál: publikált többek között a Best, a WMN, a Story, a Nők Lapja Psziché és a Szeretlek, Magyarország hírportál oldalain is, illetve két blogján is rendszeresen jelentek meg írásai. Az utóbbi években a Demokratikus Koalíció aktivistájaként lett ismert.
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.