km/óra
  2024.09.15., vasárnap  •  Enikő, Melitta napja
Savaria Karnevál 2024: Ép testben ép lélek

Savaria Karnevál 2024: Ép testben ép lélek

A jól megszokott helyszínek és programok mellett több speciális kísérőhelyszíne is volt a XXIII. Savaria Karneválnak. Ilyen volt a Kilences kávézó, ahol helyi alkotók, termelők és előadóművészek mutatkozhattak be.

A karnevál egyik különleges hangulatú kísérőhelyszíne volt a Kőszegi utcai Kilences kávézó, amely civil és életmódudvarként szolgált. Foglalkoztak az egészséggel, a mozgással, a lélek dolgaival, készültek kézműves és játékos foglalkozásokkal és teret biztosítottak helyi alkotóknak, termelőknek és előadóművészeknek a bemutatkozásra.

Kitelepült az Esőemberke Alapítvány és bemutatta a foglalkoztatóban készült termékeket, bemutatót tartott a Höveji Csipke Egyesület, vajas kekszet és mézeskalácsot lehetett készíteni a KALÁSZ-szal, hajban viselhető rózsakoszorút a Márk-rózsa Barátok Egyesülettel, a Monspart Sarolta Egészséges Életmódért Alapítvány gyalogtúrákra toborzott, boccia labdajáték bemutatót tartott és közös játékra invitált a Mozgássérültek Összetartás SE, bizsu csere-berét és ékszerkészítő foglalkozást tartott a Szent Márton Cserekör, kicsiknek és nagyoknak készült különböző foglalkozásokkal a Vasvári Népfőiskoláért Alapítvány, a Vas Vármegyei Mentésügyi Alapítvány pedig légúti idegentest elsősegély és újraélesztés bemutatót tartott.

Akusztikus koncertet adott a Capito Gitár Klub, az Xcuse, a Paris Gitano, a Gőzgép, Bári Valter, a That’s Right Baby!, a Napsugár Egyesület, Korponay Zsófi és Peltzer Géza, a Háklár banda, Skultéty Rita és a Vas megyei Képes Levelezőlapgyűjtők Retró dalköre.

Bemutatkozott a zalaszentgróti Dóka Éva Pincészet, volt vers est Devecsery Lászlóval Bodó Anita előadásában, kiállították Farkasréti György asztrofotóit, volt kerekasztal beszélgetés a forrás teremtésről, önismereti asztrológia Balogh Ildikóval, vezetett falfestmény körtúra a belvárosban Salamon Júliával és Szántó Istvánnal, lehetett mesére alkotni Zemlényi Orsival, bemutattak alternatív egészségmegőrző és helyreállító módszereket, mint az aromaterápia, az access bars, az indiai fejmasszázs, az Élet a testben program keretében pedig ki lehetett próbál az egyre népszerűbb szakrális körtáncot is. A közös táncolást egy rövid beszélgetés előzte meg, ezen Skultéty Katalin bemutatta, mi is ez táncos forma, hogyan került vele kapcsolatba, mi az, ami a tánc által megélhető, tapasztalható.

A szakrális körtánc egyik jellemzője, hogy gyorsan összeköti az egymás számára addig idegen embereket. Így történt most is, az érdeklődők pillanatok alatt összegyűltek és a fák tövében megszületett a Kör, mely egyben a Teljességet, az Egységet is szimbolizálja, középpontban díszítéssel (virággal, kendővel és gyertyával), ami a résztvevők belső középpontjának kivetülése. Ekörül mozognak, ebből merítenek, ettől távolodnak el és ehhez térnek vissza a tánc során.

Skultéty Katalin elmondta, a tánc lépései egyszerűek, könnyen elsajátíthatóak, előzetes tudás nem szükséges hozzá. A közös mozgás zenéi utazásra viszik táncosokat, azonban nemcsak távoli tájakra jutnak el, hanem önmagunkba is a mozdulatok megformálásával, illetve a test és lélek szabad szárnyalásával. A körtánc kiszakítja az embereket a mindennapok kattogásából, nem kell megfelelni senkinek, együttlétben táncolnak egymásért és önmagukért, ennek pedig erőteljes gyógyító ereje van, a Körben a kapcsolódás révén a résztvevőkben rejlő kincsek felszínre kerülnek.

Különleges védjegy átadó ünnepséget is tartottak: közösen ünnepelték azokat a helyi termelőket, szolgáltatókat, akik elkötelezettségükkel, szakértelmükkel és minőségi munkájukkal kiérdemelték a Helyben vagyunk védjegyet. A védjegyet szimbolizáló táblát és az ajándékcsomagot 18 szervezet vehette át: Bükfürdői Termelői Piac, Desits Vendégasztala (Csepreg), Ezerjó Farm és Vendégház (Csehi), Farm Manna (Dáka), Harmónia Öko-kert (Balogunyom), Hegypásztor Kör (Oszkó), Hodászi Pálinkafőzde (Hegyháthodász), Ízes Vidék Gasztroműhely (Oszkó), Jeli'kát Büfé és Infopont (Kám), Kilences Kávézó (Szombathely), Kiscsőszi Értékvásár, Menedék Ökokert (Városlőd), Nádasdi Helyi Termelői Piac, Őshonos Állatpark (Alsóújlak), Porta MészÁsó (Gyöngyösfalu), Rábapatyi Termelői Piac, Szombathelyi Városi Vásárcsarnok, Vasi Zöld Kosár bevásárló közösség.

Fotó: Mészáros Zsolt

kapcsolódó galéria
címkék
2024, access_bars, Alsóújlak, aromaterápia, asztrológia, Balogh_Ildikó, balogunyom, Bári_Valter, Bloomsday, Bloomsday_2024, Bloomsday_2024_Szombathely, bloomsday_szombathely_2022, Bodó_Anita, Bükfürdő, Bükfürdői_Termelői_Piac, Capito_Gitárklub, Civil_Közösségi_Szolgáltató_Központ, civil_szervezetek, Csehi, Csepreg, Dáka, Desits_Vendégasztala, Devecsery_László , Dóka_Éva_Pincészet_Zalaszentgrót, egészséges_életmód, Élet_a_testben_program, Esőemberke_Alapítvány, Ezerjó_Farm_és_Vendégház, falfestmény, Farkasréti_György, Farm_Manna, Gőzgép_zenekar, Gyöngyösfalu, Háklár_banda, Hegyháthodász, Hegypásztor_Kör, Helyben_vagyunk_védjegy, Hodászi_Pálinkafőzde, Höveji_Csipke_Egyesület, indiai_fejmasszázs, Ízes_Vidék_Gasztroműhely, Jeli'kát_Büfé_és_Infopont, KALÁSZ, Kám, karnevál, Karnevál_Szombathely, kerekasztal_beszélgetés, Kilences, Kilences_Kávézó_Szombathely, Kiscsősz, Kiscsőszi_Értékvásár, korponay_zsófi, korponay_zsófi_szombathely, Márk-rózsa_Barátok_Egyesület, Menedék_Ökokert, mentális_egészség, Monspart_Sarolta, Monspart_Sarolta_, Monspart_Sarolta_Egészséges_Életmódért_Alapítvány, Mozgássérültek_Összetartás_SE, murális_műhely, Nádasd, Nádasdi_Helyi_Termelői_Piac, Napsugár_Egyesület, Őshonos_Állatpark, Őshonos_Állatpark_Alsóújlak, Oszkó, Paris_Gitano, Peltzer_Géza, piac, Polákovics_Marietta_Vásárcsarnok, Porta_MészÁsó, Rábapaty, Rábapatyi_Termelői_Piac, Salamon_Júlia, savaria_karnevál_2024, Savaria_karnevál_helyszínei, savaria_karnevál_helyszínek_2024, savaria_karnevál_programok_2024, Savaria_Történelmi_Karnevál, Skultéty_Katalin, Skultéty_Rita, szakrális_körtánc, szakrális_körtánc_szombathely, Szántó_István, Szent_Márton_Cserekör, Szombathely, Szombathelyi_Civil_Kerekasztal, szombathelyi_piac, Szombathelyi_Vásárcsarnok, termelői_piac, That_s_Right_Baby, Városi_Civil_Alap_pályázat, Városlőd, vásárcsarnok, Vasi_Zöld_Kosár, Vasvári_Népfőiskoláért_Alapítvány, Vas_Megyei_Civil_Szolgáltató_Központ, Vas_megyei_Képes_Levelezőlapgyűjtők_Retró_dalköre, Vas_Vármegyei_Mentésügyi_Alapítvány, vers, Xcuse_zenekar, XXIII._Savaria_Történelmi_Karnevál_Szombathely, Zemlényi_Orsi, önismeret, _2024
Savaria Fórum 33. évfolyam 31. szám - 2024.09.13.
Savaria Fórum 33. évfolyam 31. szám - 2024.09.13.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Iskolajárat megy mától a Déli városrészről
A mai naptól iskolajárat közlekedik a 21-es járat előtt 5 perccel, 6:38-kor a Sport térről, írja közösségi oldalán a Blaguss Agora Hungary.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Hatalmas tűz pusztított Csönge térségében, éjfélre a lángokat sikerült megfékezni (frissítve)
Tegnap éjfélre sikerült megfékezni a lángokat Csönge térségében, több száz tűzoltó és önkéntes segédkezett az oltási és mentési munkálatokban. Az oltást a feltámadó szél is nehezítette. A lángok a közeli fenyőerdőt is elérték, a tűzzel érintett terület nagysága estére elérte a kétszázötven hektárt.
Óriási tűz pusztít a Kemenesalján - videókkal, fotókkal
Hatalmas területen, mintegy 250 hektáron tombol a tűz csütörtök délelőtt óta Vönöck-Kenyeri-Csönge térségében. A legmagasabb fokú, 5-ös riasztással, nagy erőkkel a helyszínen dolgozó tűzoltóknak több területet fel kellett adniuk, mert a lángok lakott részek felé közelítettek. Csönge határában egy sertéstelep került veszélybe, a hatalmas füst 50 kilométerről is látszik.
Itt az összefoglaló videó a brutális csöngei tűzvészről
A hatalmas, Kenyeri-Vönöck-Csönge térségében pusztító tűzben két nap alatt közel 250 hektár égett le, a károk összesítésée csak ezután kezdődhet meg. Az utómunkákon jelenleg is több tűzoltó egység dolgozik. A 112Press.hu készített drónos összefoglaló videót a példátlan tűzvészről.
legfrissebbek
Horváth Zoltán Emléktorna: harmadik lett a Falco
A harmadik helyért játszhatott a Falco kosárcsapata a Horváth Zoltán emléktornán, miután pénteken hosszabbításban kikapott a német Rasta Vechta együttesétől.
Az elmúlt két napban 10-15 Celsius-fokkal esett vissza a hőmérséklet
Az elmúlt két napban 10-15 Celsius-fokkal esett vissza a hőmérséklet a hét elejéhez képest – közölte a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán szombaton.
Aki teheti, ne induljon útnak Vas megyében az erős szél miatt!
Szombaton délben ülésezett a Vas Vármegyei Területi Védelmi Bizottság operatív munkacsoportja Szombathelyen a Megyeházán, derül ki abból a videóból, amit a Vas Vármegyei Kormányhivatal közösségi oldalára töltöttek fel. Ebben azt kérik, hogy ma késő délutántól, aki teheti, ne induljon útnak az erős szél miatt.
Edzőmérkőzéssel hangolódnak a pingvinek a bajnoki szezonra
A visszaszámlálás elkezdődött, a hétvégén Szombathelyen is elindul a 2024-25-ös jégkorong bajnoki szezon, olvasható a Szombathelyi Pingvinek Jégkorong Klub közleményében.
A bizonytalan előrejelzés nehezíti az árvíz elleni védekezési felkészülést
A ciklon gyors változása megnehezíti a csapadékmennyiség előrejelzését, a vízügy ennek ellenére nagy erőkkel folytatja a felkészülést az érkező árhullámok elleni védekezésre. Mosonmagyaróvár védelmében a Lajta-szükségtározó megnyitását is előkészítik szakembereink. Az Országos Műszaki Irányító Törzs mai ülésére a társszervek képviselői is meghívást kaptak, hogy egyeztessenek a vízüggyel, hogy ha szükség lesz rá, hogyan tudnak segíteni az árvízvédelmi munkában, áll az Országos Vízügyi Főigazgatóság közleményében.