21.8
  
3.49
km/óra
  2025.04.14., hétfő  •  Tibor napja
Felvették a Tisza Pártot az Európai Néppárt frakciójába, Magyar Péter is EP-képviselő lesz

Felvették a Tisza Pártot az Európai Néppárt frakciójába, Magyar Péter is EP-képviselő lesz

Magyar a kampányban még azt mondta, nem megy Brüsszelbe, de aztán meggondolta magát. A Tisza vele együtt hét képviselővel erősíti a legnépesebb uniós párt frakcióját.

Az Európai Néppárti Képviselőcsoport ma hivatalosan is úgy döntött, hogy 14 új európai parlamenti képviselőt fogad a soraiban, írja a pártszövetség honlapja. Ez az első hivatalos megerősítése annak, hogy a Tisza képviselői a néppárti frakció tagjai lesznek majd az újonnan felálló Európai Parlamentben. A csoport vezetője, Manfred Weber támogatta a tiszások felvételét, miután múlt pénteken Budapesten járt. Ő a frakció mögött álló pártcsalád elnöke is. Arról egyelőre nincs szó, hogy a tiszások a Néppártba is belépnének. A közlemény külön hangsúlyozza: „a frakciótagsággal és a párttagsággal kapcsolatos döntések függetlenek egymástól”, és csak a képviselők csatlakoztak, „de pártjaik nem”.

A hét tiszás mellett hét másik képviselőről is döntöttek, akiket az EP már mind beleszámolt a 190 néppárti képviselőbe. Hollandok, csehek, egy dán és egy német is van köztük.

Bár a kampány során végig azt hangsúlyozta, hogy nem szeretne EP-képviselő lenni, neve csak jelképes a listán, Magyar Péter meggondolta magát és egy csak az EP képviselőség melletti érveket felsorakoztató posztban megszavaztatta követőit, hogy elmenjen-e Strasbourgba. A voksolók 75% szavazott végül az igenre.  

Most már azt is tudni, ki a másik hat képviselő, akik követik Magyar Pétert Strasbourgba: Dávid Dóra, Tarr Zoltán, Kulja András Tivadar, Lakos Eszter, Gerzsenyi Gabriella és Kollár Kinga. 

Fotó: Facebook/Magyar Péter

kapcsolódó cikkek
EP-választás 2024: az Európai Néppárt tízzel növelte mandátumainak számát
EP-választás 2024: az Európai Néppárt tízzel növelte mandátumainak számát
Az új összetételű Európai Parlament (EP) képviselőhelyeire vonatkozó legfrissebb mandátumbecslés szerint az Európai Néppárt (EPP) 186, az ötéves mandátumát most befejező EP összetételéhez képest 10 további képviselői hellyel rendelkezik majd a 2024-2029-es törvénykezési időszakban - tájékoztatott az uniós parlament hétfőn.
Semjén Zsolt: ha Magyar Pétert vagy a Tisza Pártot felveszik, a KDNP kénytelen távozni az Európai Néppártból
Semjén Zsolt: ha Magyar Pétert vagy a Tisza Pártot felveszik, a KDNP kénytelen távozni az Európai Néppártból
Azt mondja, nagyon őszinte és korrekt beszélgetést folytattak, Manfred Weberrel, az Európai Néppárt elnökével.
címkék

Savaria Fórum 34. évfolyam 9. szám - 2025.04.07.
Savaria Fórum 34. évfolyam 9. szám - 2025.04.07.
legolvasottabbak
Spartan Race 2025 Szombathely: mutatjuk a programot és az útlezárásokat
Jövő szombaton (április 12-én) ismét a Spartan Race a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozatának helyszíne lesz Szombathely. 30 országból 3500 versenyző érkezik a városba, az esemény lebonyolítása útlezárásokkal is jár.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Itt mérik a rendőrök a sebességet a Speedmarathon során
Április 9-én 6 órától 24 órán keresztül az összes traffipax élesben üzemel a vármegyénkben, sőt az egész országban, olvasható a Vas vármegyei rendőrség Facebook-oldalán.
Sokk: alkalmazottainak felét elbocsátja a burgenlandi gyár
Az alkalmazottainak több mint felét, körülbelül 225 emberT bocsát el ősztől A Hella Fahrzeugteile Austria GmbH a grosspetersdorfi (Nagyszentmihály) gyára, jelentette be a cég csütörtökön. Az üzemben szép számmal dolgoznak magyarok is.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.