Futsal: esélyt sem adott a TFSE-nek a Haladás
FÉRFI FUTSAL NB I. 3. FORDULÓ
TFSE-TENT BUDAPEST - HALADÁS VSE 1-8 (0-5)
TFSE: Maár - Petroff, Kovács B., Tarjáni, Fehér, Czeglédi, Rezsabek, Kovács K., Takács, Csisnier, Szabó, Hegyi, Hunyadi, Horváth
Edző: Németh Péter
Haladás VSE: Alasztics - Dróth, Schlemper, Vatamaniuc-Bartha, Hadházi, Homlok, Kovács, Knizs, Hajmási, Sipos, Körmendy, Petterson, Vas, Rutai
Edző: Felipe Conde
Gólszerzők: Horváth 27., ill. Vatamaniuc-Bartha Dávid 2 (3., 16.), Vas Ádám 4., Hajmási Milán 2 (12., 16.), Szabó 20. (öngól), Petterson 25., Knizs Olivér 36.
Mint ahogyan arról korábban beszámoltunk, eredetileg múlt pénteken, hazai környezetben fogadta volna a TFSE együttesét a regnáló bajnok és Magyar Kupa-győztes Haladás VSE futsalcsapata, ám a pályaválasztói jog felcserélése miatt a fővárosban és hétfőn este került sor a két együttes összecsapására.
A vendégek szokásukhoz híven már az első pillanatban magukhoz ragadták a kezdeményezést és óriási elánnal vetették bele magukat a küzdelembe. A fölény és a nagy nyomás eredményeként Vatamaniuc-Bartha Dávid révén már a 3. percben előnybe került a Haladás, majd Hajmási Milán maradt le centikkel egy labdáról a hosszú oldalon. Kisvártatva szintén a vasiak 10-ese került ziccerbe, s bár lövését védte a budapestiek hálóőre, a sarokrúgás után Vas Ádám remekbe szabott kapásgóljával már 0-2 állt az eredményjelző táblán. Ezt követően is lendületben maradt a Conde-legénység, ám a hazaiak is jelezték egy-egy momentummal, hogy nem tettek le teljesen a pontszerzésről, vagy akár egy esetleges győzelemről. Hogy ebben ne túl sokáig reménykedhessenek, arról Hajmási Milán, Vas Ádám, valamint egy öngól gondoskodott még a szünet előtt, így aztán 5-0-s HVSE-vezetésről jöhetett a második felvonás.
Hiába a tekintélyes előny, a szombathelyiek továbbra is rendkívül motiváltan, elszántan játszottak és szerették volna tovább hízlalni az ötgólos különbséget. Ez a 25. percben Pettersonnak sikerült, majd egy minutummal később Hajmási Milán volt az, aki megduplázta góljai számát (0-7). A TFSE Horváth Barnabás révén ugyan szépített, az utolsó szó azonban ismét a pirosmezes vendégeké volt: a 35. percben Knizs Olivért köszönt be, beállítva ezzel a 8-1-es végeredményt.
A zöld-fehérek a bajnokság következő fordulójában szeptember 6-án, pénteken 18 óra 30 perckor a DEAC otthonába látogatnak.
Fotó: Pataki Gergő
Malomsoki Cintia
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.