Futsal: szurkolók és vezetők köszöntötték a hazatérő, BL-főtáblás Haladást
Ahogyan arról korábban beszámoltunk, a Haladás VSE futsalcsapata fennállása első nemzetközi szereplése alkalmával rögtön óriási sikert ért el, ugyanis százszázalékos mérleggel, háromból három győzelemmel jutott be Európa legjobb 32 csapata közé. Az együttes a mindent eldöntő győzelem másnapján indult haza Magyarországra. Az albán fővárosból, Tiranából Bécsbe, onnan pedig Szombathelyre vezetett az út.
Az együttes fél 9 tájékán érkezett a vasi megyeszékhelyre, a Haladás Sportkomplexum parkolójában pedig szép számmal összegyűltek a szurkolók, hogy megünnepeljék a csapatukat. A drukkereken kívül Bokor Zsolt sportigazgató, Gál Sándor, a Haladás Sportkomplexum ügyvezető igazgatója, valamint Séllei Árpád, a Szombathelyi Haladás ügyvezető igazgatója is a helyszínen várta a boldog zöld-fehér együttest. Természetesen a közös éneklés, közös fotók sem maradhattak el, a HVSE-szimpatizánsok ezúttal is kitettek magukért.
Fotó: Nagy Jácint
Malomsoki Cintia
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.