Gondolkodjunk el szeretteink körében

„Szeretet-összetartó, zárt családból jövök. Nincs testvérem. Mindig fontos volt számomra a kis közösségünk: anyukám, apukám, nagymamám, nagypapám. Hamar elkerültem a kis buborékunkból. Igazából mindig is arra vágytam, hogy az egykori meghittséget, csöndet élhessem meg karácsonykor, mint amilyenben részem volt. Nem voltunk szegények, illetve valamelyest mégis azok voltunk, hiszen nagyapám – aki kántortanító volt Vörösberényben, Balatonalmádi mellett – szolgálati lakásában éltünk. Csodálatosak voltak a gyerekkori karácsonyaim! Talán pontosan azért, mert nem voltunk jómódúak, nálunk nem az ajándékozásról szóltak. Hanem az együttlétről. Egyszer, ezt soha nem felejtem el, nagyon szerettem volna macit. Az én imádságom rövid, de velős volt: én Istenem, jó Istenem, kérlek, add ide nekem a macit! Kaptam nagy-nagy macit, aminek már szenteste ki is törtem a kezét. De úgy is szerettem, nagyon sokáig. Szánkót is kaptam egyszer, de semmi másra nem emlékszem. Anyukám meg apukám nem vettek egymásnak ajándékot. Nem is voltak olyan játékaim, amikre a gyerekek úgy vágyni szoktak. Falusi lány voltam, kint éltem a templom-gyöpön, a papkertben, az udvaron, a focipályán. Igazából a közös karácsonyi vacsorák voltak fontosak. Mi ’töltött káposztás’ család vagyunk. Anyukámtól, aki híresen jól, fantasztikusan főzött, és mindig mindenkit megetetett, tanultam meg elkészíteni a töltött káposztát. Vacsora után – nagyapám zongorázott, harmonikázott – mindig jöttek a kedves kis nóták. Csendesen danolásztunk. Jó kedélyű volt a család. A gondokat-bajokat mindig humorral éltük túl, ami a nagyapámtól eredt, az ő érdeme.

Az egykori karácsonyok hangulatát, bármennyire szerettem volna is, a hivatásom miatt, nem igazán sikerült átmenteni. Sokat énekeltem, táncoltam, ezért benne voltam a zenés darabokban, operettekben, szórakoztató műsorokban meg mesedarabokban, amiket többnyire karácsonykor játszottunk. Sokszor december 25-én, délután három órától. Este héttől ugyancsak előadás. A két kisfiam arcát soha nem felejtem el, amikor a szenteste utáni karácsonyi reggelen boldogan jönnek, hogy játsszanak az ajándékaikkal. És azt látják, anya csomagol, mert hamarosan elmegy.

Ekkor mindig az volt: anya, te már mész? Igen, már megyek... Ezekre a pizsamás együttlétekre vágytam. A társasjátékozásra, a kártyázásra, a közös játékra, ami gyerekként annyira természetes volt számomra. Nagyapáékkal körülültük az asztalt. Ki nevet a végén? Gazdálkodj okosan! Kártyázás. (És nem csak ünnepeken.) Mi a karácsonyfa előtt nem szoktunk énekelni. Reformátusok vagyunk, nincs éjféli mise. Nálunk az énekek a zsoltárokról szóltak a szomszédban lévő templomban. De el szoktunk menni a katolikus templomba éjféli misére. Az otthoni karácsonyfánkon – mindig hatalmas volt – igazi gyertyák világítottak, nem volt elektromos égősor. Ahhoz én is ragaszkodtam, hogy a gyerekeinknek csodálatos karácsonyfájuk legyen.”

A tavalyi meg az idei karácsony előtt nem mindennapi „ajándékot” kapott Németh Judit. 2023-ban Aase-díjas, 2024-ben Vas Vármegyei Prima díjas lett. Nem mellékesen: 2019-ben kiérdemelte a Holdbeli csónakos-díjat. „Szerintem én azt tudtam, mikor Szombathelyre jöttem a Weöres Sándor Színház egyik alapítójaként, 2008-ban, hogy ide megérkeztem. S együtt, közösségként teremtsünk színházat! Mutassuk meg magunkat! És én innen már nem megyek – a korom, a megéltségem, a szeretettségem miatt – tovább. Még a főiskolai felvételimkor, a második rosta után, Gyarmati Fanni, Radnóti Miklós özvegye, aki franciát tanított, elbeszélgetett a leendő hallgatókkal, azt mondta nekem, hogy mindegy, mit csinálok a színpadon, abból árad a szeretet! Csodálatos érzés volt, hogy így, ilyennek látott! Ma is vallom, az a legfontosabb, hogy bármit játszom, az (legalább kicsit) szerethető is legyen! A fösvény Harpagonjával is – ráadásul ennek a szörnyeteg férfinek a szerepében – ugyanez a célom. S bizonyos értékrend alá nem megy az ember. Nemcsak a díjak jelzik a szeretetet, hanem a hétköznapokban is ugyanezt érzem.

Fizetek az áruház önkiszolgáló pénztáránál, mikor pakolás közben egy gyönyörű hölgy odafordul hozzám: eszméletlen, amit A fösvényben művel! Másvalaki frenetikusnak nevezte. Ilyesmi számtalanszor előfordul. Azon morfondírozom egy ideje, hogy végleg Szombathelyre költözöm a Balaton partjáról. Itt vagyok otthon, ahol annyi, de annyi szeretetet kapok! 

S hogy mit remélek a karácsonytól? Lecsendesedett együttlétet a szeretteinkkel. Hogy picit vonuljunk vissza a kicsi közösségeinkbe, és el tudjunk csendesedni ebben a csodás összetartozásban! Ha innen nézünk ki a világra, hogy mit csináltunk, vagy mások mit, miért tettek velünk, talán átértékelődik egy csomó minden!”

Szenkovits Péter

Borítókép: Németh Judit mindenkinek lecsendesedett együttlétet kíván karácsonyra Fotó: Nagy Jácint