km/óra
  2024.10.05., szombat  •  Aurél napja
Gróf Batthyány Lajos miniszterelnökre emlékeztek

Gróf Batthyány Lajos miniszterelnökre emlékeztek

A 175 évvel ezelőtt, 1849. október 6-án kivégzett gróf Batthyány Lajos miniszterelnök emlékére rendezett konferenciát a Savaria Múzeum a Városházán, ahol szakemberek tematikus előadásban idézték fel a mártír politikus pályájájának legfontosabb történéseit.

A konferencián Majthényi László, a Vas Vármegyei Közgyűlés elnöke és Csapláros Andrea múzeumigazgató köszöntője után hat előadás hangzott el: Haris Andrea az ikervári kastély épületéről, Hernády Zsolt a gróf 1845-ös kelet-ázsiai utazásáról, Melkovics Tamás Batthyány politikai pályájának kezdetéről, Erdődy Gábor a Batthyány-kormány külpolitikájáról, Hermann Róbert Batthyány újonnan előkerült börtönleveleiről, Csorba László pedig az egykori miniszterelnök kultuszáról beszélt. 

Az ülést Tilcsik György nyugalmazott levéltárigazgató vezette. 

A történelmi konferencia előtt a megye, a város, valamint a Savaria Múzeum és a MNL Vas Vármegyei Levéltárának vezetői koszorút helyeztek el az első felelős magyar miniszterelnök mellszobránál.

Fotó: Savaria Múzeum

kapcsolódó cikkek
Filmvetítés, majd beszélgetés a Batthyány család tagjaival
Filmvetítés, majd beszélgetés a Batthyány család tagjaival
Január 23-án, hétfőn 17 órakor a Boldog Salkaházi Sára Technikumban (Szombathely, Petőfi Sándor utca 6.) vetítik Az orvosok hercege - Boldog Batthyány-Strattmann László élete című dokumentumfilmet, írja a Szombathelyi Egyházmegye hivatalos Facebook-oldala.
Koszorúzás a Batthyány-szobornál
Koszorúzás a Batthyány-szobornál
Lenkai Nóra, az egyetem lektori biztosa és a Hallgatói Önkormányzat képviselői mellett a Vas Vármegyei Kormányhivatal, illetve Szombathely Megyei Jogú Város és Vas Vármegye képviselői is koszorút helyeztek el Batthyány Lajos szobránál kedden délelőtt.
Egy nemzet akkor erős, ha összefog
Egy nemzet akkor erős, ha összefog
Az aradi vértanúk mártírhalálának 175. évfordulójára emlékezett Szombathely. Beszédet mondott az önkormányzat képviseletében Szuhai Viktor, ünnepi műsort adtak a Premontrei Rendi Szent Norbert Gimnázium diákjai, valamint elhelyezték az emlékezés koszorúit és gyertyáit is.
címkék

Savaria Fórum 33. évfolyam 34. szám - 2024.10.04.
Savaria Fórum 33. évfolyam 34. szám - 2024.10.04.
tematikus oldalak
legfrissebbek
Volánbusz: hamarosan az összes helyközi járaton lehet majd kártyával fizetni
Várhatóan az ősz végig lezárul a POS-terminálok telepítése a Volánbusz járművein, így hamarosan már az összes helyközi járatukon lehet majd fizetni bankkártyával vagy okoseszközzel.
Gróf Batthyány Lajos miniszterelnökre emlékeztek
A 175 évvel ezelőtt, 1849. október 6-án kivégzett gróf Batthyány Lajos miniszterelnök emlékére rendezett konferenciát a Savaria Múzeum a Városházán, ahol szakemberek tematikus előadásban idézték fel a mártír politikus pályájájának legfontosabb történéseit.
Éjjel újra itt a sarki fény, de kérdéses, hogy láthatunk-e valamit belőle
Két erős napvihar tart a Föld felé, ezért a hétvégén Közép-Európában is látható lesz sarki fény – ha az időjárás is engedi, írják amerikai és osztrák hírportálok.
Új elnöke van a Vas Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamarának
A Vas vármegyei kamarai választáson a testületben regisztrált vállalkozások az új vezető mellett megválasztották az elnökséget, a tagozatok elnökeit, az országos küldötteket, valamint a kamarai bizottságok tagjait is. A majd három évtized után leköszönő Kovács Vincét Cseri József váltja az elnöki poszton.
65 ezer forintos bírsággal is büntethető, aki kikukázza a visszaváltós palackokat
A szemetesbe dobott palackok és alumíniumdobozok települési hulladéknak minősülnek, ezért nem szedheti össze ezeket bárki. Aki megpróbálja és tetten érik, az pénzbírságra, elzárásra, vagy közmunkára számíthat.