km/óra
  2024.05.06., hétfő  •  Ivett, Frida napja
Nyereményjáték: Nyerj egy cabriót!
Gyermek és Ifjúsági Művészeti Fesztivált rendeztek a sportházban

Gyermek és Ifjúsági Művészeti Fesztivált rendeztek a sportházban

Idén is megrendezte az Agora a népszerű Gyermek és Ifjúsági Művészeti Fesztivált. A kétnapos rendezvény első napján, kedden óvodás és alsó tagozatos gyerekek mutatták meg tehetségüket. A felső tagozatosok és középiskolások szerdán kerültek sorra.

 

Óvodások és kisiskolások álltak színpadra kedden délután a sportházban a 18. alkalommal megrendezett szombathelyi Gyermekművészeti Fesztiválon. Április elejéig lehetett jelentkezni, hogy a hat meghirdetett kategória valamelyikében bemutatkozzanak a résztvevők. 


Kiss Andrea, az AGORA közművelődési igazgatója kiemelte, büszkék arra, hogy Szombathelyen szinte állandó tagjai az általános iskolák a fesztiválnak, de eljönnek például Celldömölkről, Gencsapátiból, Kőszegről is. Az idei körülbelül 350-400 gyereknek a produkcióját öleli fel.
A program célja, hogy a fiatalok nagyszínházi körülmények között mutathassák meg tehetségüket. 


A művész-palántákat kategóriánként szakavatott zsűri értékelte. Prikazovics Ferenc, a zsűri elnöke hozzátette, ami alapvetően fontos az az, hogy a gyermekhez illő művet válasszon a felkészítő, illetve az, hogy közösen mindent megtegyenek annak érdekében, hogy a gyerek értse, miről beszél. 


A szervezők minden kategóriát figyelembe véve összesen 15 arany, 18 ezüst és 19 bronz fokozatú minősítéssel jutalmazták a legsikeresebb előadókat. Az Aranyhíd EGYMI énekkara a legszívhezszólóbb produkcióért különdíjat kapott. A rendezvény a Nemzeti Kulturális Alap Közművelődési Kollégiuma támogatásával valósulhatott meg.

 

 

Forrás: SZTV

Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombathelyre ért a platós kampány: Knézy Jenőt idézve üzent Magyar Péter (képgalériával)
„Végre egy mérkőzés, amit élvezek”, mondta idősebb Knézy a Fradi 1995-os Bajnokok Ligájába jutásakor a Grasshoppers elleni meccs közben, és ezt sütötte el most Magyar Péter országjárása hétfő esti szombathelyi állomásán a Fő téren egy-két ezres tömeg előtt, üzenve a kormánypártnak hogy a „Tiszát eddig megállítani senkinek sem sikerült”. Főként pártja távlati terveiről beszélt, az uniós választások tétjéről viszonylag kevés szó esett.
Javában zajlik a majális az Emlékmű-dombon
Szombathely Város Koncert Fúvószenekara reggel 9-kor "nyitotta meg" a szombathelyi Majálist. Az Emlékmű-dombon a csapatok már főznek, a veterán- és tuningautó-felvonulásra is sokan voltak kíváncsiak.
Közleményt adott ki a Haladás a licenckérelem állásáról
A Szombathelyi Haladás NB II.-es labdarúgócsapatának vezetősége közleményt adott ki az indulási joghoz kapcsolódó adminisztrációs folyamat jelenlegi állásáról.
Megyénkbe érkezett Magyar Péter
Két napon keresztül Vas megyét járja Magyar Péter. Hétfőn reggel Vasváron kezdett, majd Körmenden folytatta a látogatást. Szombathelyen este hatkor kezdődik a Fő téren a beszéd.
Halálos áramütés Szombathelyen
Éjfél után, egy nagy csattanást követően ment el az áram az un. "tizennégyemeletes" épületben Szombathelyen. Reggel megtalálták a rövidzárlat okát, amit feltehetőleg véletlenül egy férfi okozott, írja a 112press.hu.