Három unoka, három érem a VB-ről

-Mi vesz rá valakit arra, hogy versenyszerű gyalogló legyen?

-10 éves koromtól atletizáltam, közép-hosszútávfutó és kismaratoni versenyeken indultam, majd amikor a női gyaloglás az atlétika versenyek hivatalos versenyszáma lett, én is megpróbáltam, sikerrel. 17-18 évesen már elég komolyan vettem az edzéseket és válogatottságig jutottam. A jelenlegi edzőm akkor még edzőtárs volt, nagyon jó közegben, társaságban készülhettem, fiúk és lányok is alkották a Haladás VSE gyalogló csoportját. Akkor még a hivatalos táv a nőknek pályán az 5000 m, utcán az 5 km és 10 km volt. Ezután férjhez mentem, megszületett a lányom, aki után még visszatértem a gyalogláshoz, majd született még két fiam és életem már nem a sport határozta meg. Kimaradt több mint 20 év, 2014-ben tértem vissza, a 2015-ös, budapesti szenior világbajnokságon indultam, ahol sajnos megsérültem. Az, hogy ott nem tudtam bizonyítani, óriási erőt adott a folytatáshoz.

-Számomra a gyaloglás mindig a kitartás, monotóniatűrés egyik legfőbb példája volt. Ezeken kívül milyen erényeket rejt még magában?

-Fiatalon még „szórakozás, kikapcsolódás”, aztán ahogy jöttek az eredmények, sikerek, vált egyre fontosabbá. A sport kitartásra, alázatra, tiszteletre, küzdelemre nevelt, a középiskola után pedig ez lett a munkám. Válogatottságom idején főállású sportoló voltam, a mindennapjaimat a gyaloglás, az atlétika, a napi 2-3 edzés határozta meg. Szenior versenyzőként az edzés kikapcsol a munkából, karban tart, és valóban, a gyaloglás kitartást és monotóniatűrést kíván. Rendszerességet, időbeosztást, alkalmazkodást és saját magam legyőzését, napi küzdelmet.

-A világbajnokságokon, Európa-bajnokságokon kívül milyen lehetőségek vannak megmérettetni magát, hogy kell elképzelni a versenyrendszert?

-Magyarországon sajnos kevés szenior gyaloglóverseny van, a fedett pályás országos bajnokságon 3000m, szabadtéri országos bajnokságon 5000m, ezen kívül pedig esetleg még egy viadal Budapesten. Szerencsére vannak nemzetközi megmérettetések is, a COVID előtt főleg Ausztriába jártam versenyezni, illetve egyszer voltam Olaszországban, Triesztben. Itthon a profikkal, fiatalokkal is versenyzek, az országos bajnokságon, csapatbajnokságokon a Dobó SE színeiben indulok, ennek a döntője éppen szeptember 18-án lesz Debrecenben. A pandémia alatt egyébként végig edzettem, versenyezni viszont kevesebb lehetőségem volt, ahol viszont indultam, ott egyéni, valamint korosztályos csúcsot is javítottam. Az idei esztendőben múlt vasárnap versenyeztem először Magyarországon az országos bajnokságon, ami sajnos a dolgozó, szenior vidéki sportolóknak nem a legjobb időpont. 

-Hogy néz ki egy szenior gyalogló támogatottsága? Milyen lehetőségek, források biztosítottak ahhoz, hogy mondjuk egy Európa-bajnokságra, világbajnokságra eljusson? 

-Országos szinten semmilyen forrás nincs, és sajnos a Magyar Atlétikai Szövetség sem támogatja a szeniorokat. Az edzőm, Domján Miklós semmilyen fizetést nem kap felkészítésemért, szerelésemet, sportruháimat, cipőimet magam vásárolom, én állok minden költséget, utazást, a versenyek nevezési díját, mint ahogyan szinte minden szenior atléta. A felkészüléshez szükséges plusz dolgok, mint masszőr, nyújtás, étrendkiegészítők, vitaminok mind saját zsebből történnek. A grossetoi EB-n is saját költségen vettem részt, finnországi VB-hez viszont sikerült támogatókat megnyerni, ezúttal is hálásan köszönöm a munkahelyemnek, az ALPOK TERRA Kft.-nek, a Forrás COOP Vezetésének, a STEP Kft-nek, a Vas megyei Közgyűlés elnökének, Majthényi László Úrnak, Gencsapáti Polgármesterének és a Képviselőtestület tagjainak, valamint Bita Veronika kozmetikusnak.

-A fő témánk a finnországi VB: hogy élte meg a versenyt, milyen érzésekkel tért haza?

-Rendkívüli verseny volt, abból a szempontból is, hogy a magas költségek miatt egyedül kellett utaznom, nem tarthatott velem sem a férjem, sem az edzőm. Ez természetesen szomorúsággal töltött el, hogy nem lehettek ott, nem élhettük át együtt ezeket a sikereket, viszont volt azért öröm is, mert a magyar és külföldi sporttársak velem együtt örültek, gratuláltak és még a frissítésben is segítettek. Tampere gyönyörű város, nagyon jól éreztem magam, a társaknak köszönhetően pedig sosem voltam egyedül. Az 5000 m után kicsit mérges voltam magamra a becsúszott mentális hiba miatt, ezüstérmes lettem, de azt hiszem, azzal is nagyon sokat nyertem. A sok bátorítás, támogatás aztán hatalmas erőt adott a 10 km-re, ahol nagyon erős mezőny gyűlt össze, Bicsák Attilának pedig ezúton is köszönöm a mentális segítséget. Itt már minden rendben volt, nem adtam esélyt az ellenfeleknek, világbajnok lettem. Ahogy említettem, nem tudtam teljesen felszabadultan örülni, hiányoztak az otthoniak, de végig buzdítottak, küldték az energiákat, ami hatalmas erőt adott, így aztán 20 km-en is elsőként léptem át a célvonalat. Fantasztikus volt, hogy a munkahelyem élőben követte a versenyt az Interneten, hogy az induláskor Liszt Ferenc Repülőtéren váratlanul megjelentek az unokáim a lányommal, amikor pedig megérkeztünk, a férjem és a barátnőm várt. Nagyon sok médiamegkeresést kaptam a verseny után, amit ezúton is köszönök, a városvezetés, a Dobó SE is köszöntött, és Dr. Hende Csaba is elismerően gratulált az eredményeimhez. Hihetetlen érzés volt a VB dobogó tetején állni, mindezt átélni, köszönöm mindenkinek, aki egy picit is segített, hogy elérhessem ezeket a sikereket. 

-Mennyit edz, hogyan készül egy-egy versenyre?

-Tavaly heti 6-7 edzés mellett még heti 3-szor erősítettem, a pandémia alatt ez kivitelezhető volt. A munkám (tavaly Sopronban a GYSEV ZRT.) és az edzések mellett hétvégenként masszőrnek tanultam. Novembertől Szombathelyen dolgozom, majd edzem és esténként, illetve péntek -szombat délután masszőrködöm, az edzéseim így hétfőtől csütörtökig minden nap fél 5 - 6-ig tartanak. Pénteken pihenőnap, szombaton délelőtt hosszú edzés, vasárnap pedig nyújtás Gubián Tamással, akivel 1 éve dolgozom együtt, szeretem az edzéseit, fájdalmas, ám hasznos. Domján Miklós pedig már fiatal korom utolsó 1-2 évében is segítette a felkészülésem és visszatérésem óta is itt van mellettem nap, mint nap a pálya szélén vagy kísér kerékpáron.

-Mondjuk a 20 km-es távon van egy előre kidolgozott taktika, vagy általában "sodródni kell az árral"? 

-A világversenyekre jó előre nevezni kell, meg kell adni az időket, így azért lehet készülni, kalkulálni. Sok külföldi versenyzőt ismerek, de mindig akad egy-egy mondhatni sötét ló. Ha ismerem az ellenfeleket, fel tudom mérni az erőviszonyokat, ki mit tud, tudom mikor gyors, mikor fárad, tud -e hajrázni, s ezek alapján építem fel a taktikát. Világversenyen általában a helyezésre megyek, az időeredmény másodlagos. Tamperébe a 20 km nagy esélyeseként mentem, de mivel elég hosszú táv, és bármi történhet abban a közel 2 órában, így nem lehettem 100 % -ig biztos a győzelemben. Természetesen nem lehetett más a célom, mint győzni, újra felállni a dobogó legmagasabb fokára, még egyszer átélni a pillanatot, hogy világbajnok Bodorkós-Horváth Kata Magyarország, hallgatni a himnuszt (amit sajnos nem játszottak végig, tartva a ceremónia időrendjét). Három unokám van, három éremért mentem, mondtam is a másik magyar gyalogló lánynak, hogy én bekezdek, megyek egy nagyon erős első 10 km -t, hogyha valami történik, legyen miből visszaengedni. Szóval ez volt a taktikám – ezt az EB-n alkalmaztam először, szerencsére sikerrel - és tökéletesen végre is hajtottam. Ha nem világversenyen megyek, akkor általában nekem nem a helyezés a fontos. Nemzetközi versenyen, vagy Magyar bajnokságon inkább az időre dolgozunk ki egy tervet és azt próbálom megvalósítani, így sikerülhet az országos csúcs. Ha szerencsém van és jó a formaidőzítés, akkor akár mindkettő teljesülhet.

-Az augusztusi MultiSport EB-n Madarász Viktória révén egy fantasztikus bronzérmet szereztünk 35 km-en. Mennyire követi a mostani mezőnyt, erőviszonyokat, hogy látja az atlétikának ezt az ágát Magyarországon?

-Vikivel és még sok gyaloglóval jó kapcsolatot, barátságot ápolok és a többi mostani magyar gyaloglót is jól ismerem. Mint korábban említettem rendszeresen indulok a mostani mezőny versenyein. Először kicsit furcsának tartották, talán le is néztek, de, aztán az elért eredményeim alapján mostanra már úgy gondolom, tisztelnek. Sokak edzője versenyzőtársam volt 35-40 évvel ezelőtt, a versenyeken sokszor felidézzük a régi szép időket. Sajnos nagyon kevés gyalogló van Magyarországon, ahogy hallom az edzőktől, nehéz a gyerekeket felállítani a számítógéptől, kevés bennük a kitartás. Amikor én válogatott lettem, 8-an voltunk lányok válogatott kerettagok és állandó versengés folyt a versenyen indítható négy helyért, most pedig voltam több olyan országos versenyen gyaloglóbíró, hogy két induló volt, ami nagyon szomorú. Talán Viki sikere egy kicsit felkelti az érdeklődést, mind a vezetők, edzők, szülők és gyerekek körében is.
Itt említeném meg, ha a MASZ vezetőinek részéről - de említhetném itt a többi sportág szövetségét is - több megbecsülést, támogatást kapna a szenior sport, a fiatalok előtt lenne példa, kitartóbbak, szorgalmasabbak lennének, látnák, hogy idősebb korban is lehet jól kinézni, boldogan sportolni és egy összetartó közösségben lenni, ahová jó tartozni.

Fotó: Nagy Jácint

Malomsoki Cintia