Hatalmas nemzetközi botrány lett abból, hogy Magyarország politikai menedékjogot ad egy korrupcióval vádolt lengyel politikusnak
Az alapjogok biztosítása az EU-n belül olyan szintű, hogy a tagállamok egymásnak biztonságos országoknak számítanak menekültügyi szempontból, így csak nagyon kivételes esetben adhatnak menedékjogot egymás állampolgárainak.
A Telex értesülései szerint Orbán Viktor először december 10-én beszélt arról zárt körben, hogy politikai menedékjogot kaphat „egy lengyel állampolgár”. A miniszterelnök akkor nem nevesítette, kiről lehet szó, de csütörtökön kiderült, hogy a védelem alá vont személy nem más, mint Marcin Romanowski volt igazságügyi miniszterhelyettes, az ellenzéki Jog és Igazságosság (PiS) képviselője, akit a lengyel ügyészség szervezett bűnözői csoportban való részvétellel gyanúsította meg, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (PACE) pedig október 2-án döntött mentelmi jogának felfüggesztéséről.
Romanowski a jelenleg ellenzéki Jog és Igazságosság (PiS) párt vezette korábbi kormányban 2019-2023 között töltötte be az igazságügyminiszter-helyettesi tisztséget. Az ellene felhozott 11 korrupciós vádpont között szerepel, hogy összesen több mint 10 milliárd forintnak megfelelő lengyel közpénzt használtak fel törvénytelenül egy olyan igazságügyi alapból, melyből többek között a tárca alá tartozó szervek a Pegasus kémszoftvert is megvásárolták.
Romanowskit júliusban már őrizetbe vették, de aztán el is engedték, mivel a PACE lengyel küldöttségének tagjaként akkor még mentelmi jogot élvezett, ezután menekülhetett Budapestre. Romanowski jogtalannak tartja az ellene folytatott ügyészségi eljárást, és érvénytelennek a szejmnek a képviselői mentelmi joga felfüggesztéséről hozott döntését.
Az ügyről a csütörtöki EU-csúcs után Orbán Viktort is faggatták. Zajlik egy jogi folyamat – általában ezt válaszolta a miniszterelnök, amit időnként annyival egészített ki, hogy ő nem része ennek. A végén hozzátette: a lengyelekkel nem jó a kapcsolat, a mostani igazságügyi miniszter „brutálisan megtámadta” a magyar kormányt. Adam Bodnar szerdán arról beszélt a Politicónak: a lengyel példa alapján Magyarországnak nehéz lesz visszatérni a jogállamiság útjára kormányváltás nélkül.
Radosław Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön barátságtalan lépésnek nevezte a menedékjog megadását Romanowskinak, bekérették a varsói magyar nagykövetet - ami egy figyelmeztető lépés a diplomáciában.
A botrány kapcsán Donald Tusk lengyel kormányfő is megszólalt: „Akik loptak és korruptak voltak, azok a hozzájuk hasonlók szárnyai alatt keresnek menedéket. Ez a korrupt Putyin-párti politikusok és politikai körök szolidaritása.”
A Romanowski-ügyről elmondta még, az egy nagyon szomorú vége a magyar EU-elnökségnek, és hozzátette (utalva a belarusz elnökre is): „Nem számítottam arra, hogy azok a hivatalnokok, akik az igazságszolgáltatás elől menekülnek, most Lukasenka és Orbán között választhatnak.”
Jaroslaw Kaczynski, a PiS elnöke - az ő kormányának volt 2019-23 között minisztere Romanowski - pénteki sajtóértekezletén újságírói kérdésre elmondta: Romanowski nem az igazságszolgáltatást akarja megkerülni, hanem a lengyel igazságügyben manapság alkalmazott módszereket. Minden arra vall, hogy „a mai lengyelországi politikai helyzetben egy tisztességes per lehetetlen, ezért megvan minden alapja annak, hogy (Romanowski) azt megkerülje” - tette hozzá Kaczynski.
Fotó: Facebook/Marcin Romanowski
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.