Hétszázhoz közelít a fertőzésszám
679 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 823 384 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma – közölte a koronavirus.gov.hu. Elhunyt 9 beteg, így az elhunytak száma 30 199 főre emelkedett.
A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 785 646 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 7 539 főre emelkedett. 533 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 84-en vannak lélegeztetőgépen.
A beoltottak száma 5 891 228, közülük 5 651 539 fő már a második oltását is megkapta, 784 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették.
Mint írták, az új megbetegedéseket a delta vírusmutáns okozza, a legnagyobb veszélyben a beoltatlanok vannak, ezért kérjük őket, hogy regisztráljanak és vegyék fel az oltást mielőbb.
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.