Isten éltesse, Sophia Loren!

Mint a Paprikablog írja: "Az egyetemes filmtörténet egyik legnépszerűbb sztárja. Egyike azon kevés filmcsillagnak, akik nemcsak a közönség, hanem a kollégák körében is igen népszerűek. Nemcsak színésznőként közismert: a tökéletes feleség, családanya és háziasszony mintaképének számít, főleg hazájában. Szakácskönyveket is írt, s a nevével fémjelzett szemüvegek Magyarországon sem ismeretlenek. Évtizedek óta a női elegancia egyik megtestesítője

Sophia Loren édesanyja Romilda Villani, apja Riccardo Scicolone, aki elhagyta az állapotos Romildát, de aztán mégis nevére vette a gyereket, és egy időre visszatért hozzájuk. Sophia sovány, beteges kislány volt, társai állítólag „piszkafának” csúfolták. A háborús évek alatt a család nagy szegénységben élt Pozzuoliban. Romilda nem tudott elhelyezkedni, viszont újabb lánygyermeket szült. A nagyszülők támogatták a férfi nélküli csonka családot. A háború befejezése Villaniék életét is megváltoztatta. Sophia gyönyörű lánnyá serdült, akinek szépségére mindenki felfigyelt. Az anya elhatározta, hogy elindítja lányát a siker útján, és benevezte a közeli Nápoly egyik szépségversenyére. A családi legenda szerint Romilda a függönyből varrt ruhát Sophiának. A versenyen a 15 éves szépség második helyezést ért el: 35 dollárt nyer, és egy jegyet Rómába. 1950-ben az egész család felköltözött a fővárosba. A céltudatos mama kivette Sophiát az iskolából, és állandó statiszta állást szerzett neki a Cinecittàban. A következő évben egy nagy magazin modellként szerződtette a lányt, aki Sofia Lazzaróra változtatta nevét.

A fiatal Sophia véletlenül találkozott Carlo Pontival, az akkor 40 éves producerrel. (Más források szerint Ponti tagja volt ama bizonyos szépségverseny zsűrijének, és már ott felfigyelt Sophiára.) A férfi próbafelvételre hívta a lányt, ám a végeredmény nem volt meggyőző. A megkérdezettek akkori véleménye szerint Sophia nem elég fotogén (!), túl magas, sem alakja, sem mozgása nem megfelelő. A szerelmes producer azonban nem adta fel, és elhatározta, hogy sztárt csinál pártfogoltjából. Javaslatára a lány felvette a Sophia Loren nevet: addigi keresztneve Sofia volt, de Ponti szerint a Sophia elegánsabb. A Loren egy svéd színésznő, Martha Toren családnevének apró átalakításából származott. Sophia első főszerepe az Aida (1953) volt.

Az Aida sikere nyomán Loren egyre több szerepet kapott, immár nemcsak Ponti pártfogása, hanem saját tehetsége okán is. Az Egy nap a bíróságon és a Két éjszaka Kleopátrával újabb sikereket jelentettek, de az igazi népszerűséget Vittorio De Sica 1954-es filmje, a Nápoly aranya hozta meg számára: ebben egy pizzaárusnőt formált meg ellenállhatatlan temperamentummal. A sikert fokozni tudta a következő évben a Kenyér, szerelem, és… című vígjátékkal, amelybe Gina Lollobrigida túlzott gázsikövetelései miatt szerződtették. Ezt követően az olasz filmművészet mesterei kézről kézre adták: többek között Luigi Comencini és Alessandro Blasetti hívták forgatni. Hamar összekerült pályafutása legkedvesebb partnerével, Marcello Mastroiannival is, akivel az évek során összesen 13 filmet forgatott. Az olasz sikerek hatására Ponti úgy gondolta, hogy elérkezett az idő Hollywood meghódítására is. Az okos producer nagyon jól tudta, hogy ehhez mi a legjobb stratégia: megnyerni a legrangosabb rendezőket és a leghíresebb partnereket Sophia mellé. A taktika bevált: megbízható mesteremberek (Stanley Kramer, Henry Hathaway, Delbert Mann, Carol Reed, Sidney Lumet, George Cukor és mások) irányításával, kiváló partnerek társaságában a tengerentúlon is egyre többen jegyezték meg az olasz szépség arcát és nevét.

Sophia 1957-ben Stanley Kramer Büszkeség és szenvedély című filmjének forgatásán ismerkedett meg Cary Granttel. (Másik partnere a legendás Frank Sinatra volt.) Loren már fiatal lányként rajongott a híres amerikai sztárért, aki gálánsan felajánlotta, hogy segít Sophiának az angol nyelv gyakorlásában. Munkakapcsolatuk szerelemmé mélyült. A színésznőt kételyek gyötörték: szerette Pontit, hálás volt a férfi támogatásáért, de a producer nős volt. Loren és Grant újabb filmet forgattak együtt, és románcuk kezdett kiteljesedni. A független Cary megkérte szépséges partnernője kezét. Ponti ekkor gyors cselekvésre szánta el magát: Mexikóban sikerült elválnia (Olaszországban még nem lehetett), és 1957. szeptember 17-én az ottani törvények alapján nőül vette Sophiát. Az olasz törvények szerint viszont a házasság érvénytelen volt, a hazai sajtó pedig kíméletlen támadásokat intézett a házaspár ellen. Cary Grant azonban tökéletes lovagként viselkedett, és élete végéig Sophia egyik legjobb barátja maradt. Amikor Loren és Ponti visszatértek Olaszországba, kénytelenek voltak külön lakásban élni. Házasságukat 1962-ben érvénytelenítették, majd négy év múlva ismét egybekeltek.

A hollywoodi produkciók ellenére Sophia végül egy olasz filmmel vált igazán világhírű, elismert színésznővé. 1960-ban Vittorio De Sica felkérte az Alberto Moravia regényéből készült drámája, az Egy asszony meg a lánya egyik szerepére. Az eredeti elképzelés szerint Anna Magnani játszotta volna az anyát, és Sophia a lányt. Magnani – ne firtassuk, pontosan milyen indíttatásból – végül azt javasolta, hogy adják Lorennek az anya szerepét. Sophia csodálatos alakítást nyújtott: saját bevallása szerint háborús évei összes fájdalmas élményét beleadta a szerepbe, és kicsit saját anyját, Romildát is játszotta. Játékáért két évvel később elnyerte a legjobb női alakítás Oscar-díját. Innentől kezdve nemzetközi sztárnak számított. Újabb amerikai szerződést kapott, és látványos, fordulatos kalandfilmekben osztottak rá főszerepeket: El Cid, A Római Birodalom bukása, A Crosbow-akció, Arabeszk. A legendás Charlie Chaplin is meghívta utolsó filmjébe, A hongkongi grófnőbe (1966) Marlon Brando mellé. A színészlegenda Brando alaposan felbőszítette a dívát, amikor egy csókjelenet felvétele közben állítólag közölte vele, hogy kis fekete szőrök vannak kolléganője orrában. Az incidens ellenére a két sztár végül összebarátkozott.

A látványos, de színészileg kisebb kihívást jelentő szuperprodukciók mellett Sophia Európában is folyamatosan dolgozott. Temperamentumos játéka tette élménnyé például Christian-Jaque Szókimondó asszonyság (1961) című filmjét. Természetesen boldogan tett eleget barátja és mestere, De Sica felkéréseinek: Boccaccio ’70, Altona foglyai, Tegnap, ma, holnap, Házasság olasz módra, Napraforgó. (Az utóbbi háromban Mastroianni volt a partnere.) A Tegnap, ma, holnapban (1963) Sophia három különböző nőtípust formált meg ellenállhatatlanul. E filmben látható emlékezetes sztriptízjelenete is, amelyet 3 évtizeddel később Robert Altman Divatdiktátorok című filmjében ironikusan idézett fel. A Házasság olasz módra (1964) főszerepe újra az Oscar közelébe hozta. A Napraforgó (1970) című dráma olasz–szovjet koprodukcióban készült. Dino Risi vígjátéka, A pap felesége (1971) csupán kellemes mozidarab volt, ám Ettore Scola remekműve, az Egy különleges nap (1977), mind Loren, mind Mastroianni pályáján kiemelkedő jelentőségű alkotás. Nem lett sikeres a La Mancha lovagja (1972), amibe talán belejátszott az is, hogy az éneklés se Lorennek, se a címszereplő Peter O’Toole-nak nem volt erős oldala. De Sica utolsó filmjében, a kevéssé sikerült Az utazásban (1974) Mastroianni helyett Richard Burton volt Sophia partnere. Kasszasikernek bizonyult A Cassandra-átjáró (1976) című katasztrófafilmje, amelynek szereposztása igazi sztárparádé volt: Richard Harris, Ava Gardner, Martin Sheen, Alida Valli, Burt Lancaster, Ingrid Thulin, O. J. Simpson. Kínos bukás volt viszont az életéről készült film, amelyben saját anyját is eljátszotta. Nem volt különösebb visszhangja a Szemünk fénye című melodrámájának sem, melyben kisebbik fiával játszott együtt. Az 1990-es években az életművéért kapott Oscar-díj keltette érdeklődést követően előbb Robert Altman csábította vissza a kamerák elé (Divatdiktátorok, 1994), majd Jack Lemmon és Walter Matthau partnereként a tőle megszokott dél-olaszos temperamentummal komédiázott a Még zöldebb a szomszéd nője (1995) című vígjátékban.

Sophia karrierjének alakulása a színésznő legmerészebb álmait is felülmúlta, ám egy darabig úgy tűnt, gyermek iránti vágya beteljesületlen marad. Kétszer is elvetélt, mígnem harmadik terhessége (1968) idején hónapokon keresztül ki sem kelt az ágyból, és a legszigorúbb orvosi utasításoknak is alávetette magát, hogy a magzat megmaradjon. A rendkívüli elővigyázatosságnak köszönhetően végül megszületett első gyermeke, a kis Carlo, majd 4 év múlva, hasonló előzmények után második fia, Eduardo. Sophia példás családanyának bizonyult. Fényes karrierjét az az adócsalási botrány sem törte ketté, amely miatt kénytelen volt férjével együtt Svájcban letelepedni. Évekkel később, ellenállhatatlan honvágya miatt végül rászánta magát, hogy – nagy publicitás mellett – leülje az emiatt kiszabott büntetését, és hazatérhessen. Okosan használta fel nevének reklámértéket: előbb szakácskönyvekkel, később divatos és igényes kivitelezésű szemüvegekkel jelent meg az üzleti életben. Barátnője, Audrey Hepburn halála után folytatta néhai kolléganője munkáját a UNICEF jószolgálati nagyköveteként. A magyar média 2004-ben különösen sokat foglalkozott vele abból az alkalomból, hogy nagyobbik fia, Carlo Budapesten házasodott: Mészáros Andrea hegedűművésznőt vette feleségül, akivel néhány éve Bécsben ismerkedett meg. (A polgári aktus a budapesti Bazilikában megtartott egyházi esküvő előtt, Genfben zajlott.)"