Jordán Tamás karácsonyi látlelete 

 „Gyönyörű szép mesekönyv volt, színes rajzokkal. Szívmelengető meglepetés. A mese arról szólt, hogy apu elment vadászni, és tapssal ejtette el a nyulat. Hazahozta nekünk, s azt mondta: azt csináltok vele, amit csak akartok! Mi kicsit dédelgettük, játszottunk vele, aztán elengedtük. Ez olyanfajta ajándék, amit a mai technikai fejlettségben a legmodernebb játékok sem tudnak űberolni. 

Sokáig hittük – az öcsémmel együtt – a Jézuskát. Mikor egyre nagyobb lett a család, összegyűltünk egy szobában, és vártuk a csöngetést. A másik helyiségben sötét volt, ahol nyilván a karácsonyfa alá tették az ajándékokat. Csilingelés. Kinyílt az ajtó. Bementünk. Karácsonyi énekek, imádkozás; megvolt ennek a szertartása. Utána kaptuk meg az ajándékokat. S bár később sem voltunk jómódúak, azt azért meg tudtuk engedni magunknak, hogy mi is vásároljunk ajándékot.

Ahogyan bővült a család, egyre többen lettünk, de a szertartás, a szeretet, az öröm – főleg a kicsi gyerekeknél – mit sem változott. Utóbb mindegyikünknél kétféle karácsony volt. Egy bensőséges, csak otthoni, mint nekünk is. Meg volt a nagy családi. Huszonhatodikán volt az össznépi ünnep. Ez mindig nagy esemény volt a budapesti – Budafoki úti – ötszobás lakásban, ahol mi is gyerekek voltunk. Öten vagyunk testvérek, nagy a család. Tavaly – még élt anyukám, aki néhány hónappal ezelőtt, 103 évesen ment el – ötvennyolcan voltunk a legszűkebb családi körben. A szüleim gyerekei, unokái, azok hozzátartozói. A színházzal viszont sohasem hoztuk össze a karácsonyt, mert nekem az zárt ünnep. Legalábbis nem gondoltuk soha, hogy a munkahellyel, a színházzal vagy a közönséggel kéne megosztani. Más kérdés, hogy sokszor előfordult, hogy 25-én meg 26-án is játszottam. A huszonhatodiki nagy családi karácsonyra azért nem tudtam elmenni, mert előadás volt, ahol éppen dolgoztam.”

Szombathelyen első alkalommal 2002-ben, történetesen Szent Mártonként lépett színpadra, a Karneválszínházban. Kézenfekvő a kérdés: mit jelent Jordán Tamás számára ma a Szombathelyi Egyházmegye védőszentje? „Példamutató az a puritánság, amivel ő püspökként intézte az egyház ügyeit. Hajlandó volt összeveszni az általa nem büntetlen életűnek tartott püspökökkel. Szigorú volt és igazságos. Mélyen hitte az Istent. Nem tűrte el a püspökök hazugságát, fegyelmezetlenségét, és főleg a pénzzel való visszaélést. Hogy úgy mondjam: a korrupciót.”
Most, 2022 adventjén, mikor sötét felhők gyülekeznek fölöttünk, mi foglalkoztatja leginkább, mi játszódik le a szívében? „Hihetetlen empátiával kísérem figyelemmel – mint nyilván sokan mások is – a diákok és a tanárok küzdelmét. Az, hogy sok baj van az országban, tudjuk.  Mert lehet aggódni az egészségügyért, lehet aggódni sok mindenért, de a legjobban talán most a jövőnkért lehet. Aminek a záloga az oktatás. És ezen belül azok a remek fiatalok, akik hősiesen ki mernek állni a maguk és a tanárok igaza mellett. Ez nagyon fontos. A legjobban nekik drukkolok. Karácsony alkalmából, a szeretet fogalmát is hozzátéve, igen szeretném, hogyha ez a helyzet a javukra változna. Attól, hogy Lenin mondta azt, hogy ’tanulni, tanulni, tanulni’, azért a tanulásnak a fontossága soha nem évül el!”

A Nemzet Színésze, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, a Jubileumi Príma Primissa-díjas, a Hazám-díjas, a Radnóti Miklós antirasszista-díjas művész (nem soroljuk tovább) boldogan fejti ki: „A szívem csücske Szombathely, mindig az is marad. A Weöres Sándor Színház életem egyik legnagyobb büszkesége, s meglehet, az utolsó legfőbb állomása. Hiszem és remélem, hogy továbbra is ugyanolyan színvonalú marad, amilyen volt. Megtartja, öregbíti a hírnevét.”
S hogy mi ad neki energiát? Erről ekként vall: „A legnagyobb erőforrásom az, hogy sokat játszom. Hét előadásom van. Szeretném, hogyha az a színészi képességem, ami most annyira jól megvan, még évekig kitartana. Hála Istennek ma is boldogság nekem színpadra lépni. S még valami: a Koldusoperát a WSSZ-ben feltétlenül megnézem!”

„Alapjában véve hosszú távon mindig optimista vagyok. Azt hiszem, van értelme annak, amit csinálunk. A szürke hétköznapok után egyszer csak mindig jön, ha nem is vasárnap, de jöhet egy igazán szép ünnep, ami mögött sok munka, sok közös erőfeszítés van. Azért a néhány ünnepért csináljuk.” Jordán Tamás (Magyar Színész, 1993) 
 

Szenkovits Péter

Fotó: Nagy Jácint